Schengenjárás Szelmencen

Újabbkori szokásaink: tranzitálunk

Aki Kisszelmencről Nagyszelmencre megy falunapra, természetes, hogy hatvan kilométerrel arrább, a magyarországi sátoraljaújhelyi Tescóba megy. Az ukrán-szlovák határról még a szlovák-magyar határon is túl!

Ott vár húsz-egynéhány kisszelmenci magyar szeptember 1-jén reggel már jóval nyolc előtt a határátkelő ukrán oldalán, lesi a nyitást - nem is hiába. Az átkelő megnyitása, 2005 karácsonya után ugyanis hiába jöttek ki a kettézárt falu ukrajnai részéből a gyalogosok reggel nyolckor, falujuk szlovákiai felébe csak egy óra múlva engedték be őket. Mert Kisszelmencen Kijev szerint jár a hivatalos idő. Amikor ott reggel nyolcat villant a kijelző, akkor egy méterrel odább, a kelet-szlovákiai Nagyszelmencen a közép-európai óra még csak hetet mutat. Egy órát kellett a senki földjén várakozni, hogy Nagyszelmencen is reggel nyolc legyen, és az Európai Unió keleti határán felemelkedjen a sorompó. A reggeltől estig naponta tizenkét óra hosszat nyitva tartó határátkelő áteresztési ideje így napi tíz órára csökkent, és hetekbe telt, amíg az ukrán és a szlovák hivatalok az óráikat összeigazították, és megszületett a szelmenci zónaidő, amely csakis az ikerfalu országhatárán érvényes.

Szorítják az útlevelüket és indulnak a kisszelmenci magyarok. Az idén azért ünneplik a nagyszelmenci falunapot szeptember 1-jén, mert ötven éve fejezték be az általános, ahogy itt mondják: az alapiskola épületének építését. Az évfordulós tanévnyitót kötötték össze a falunappal. Megindul végre a nép.

Irány a faluház, amely polgármesteri hivatal is, művelődési ház is, s vendégszoba is lesz majd a közelében. Most boldog és gyors villásreggeli képében mosolyognak a vendégekre, akik valójában családtagok, hisz mindegyiküknek van itt hatvan év után is számon tartott rokonsága.

A reggelit azért kell gyorsan elkölteni, mert busz várakozik a faluház előtt. Sátoraljaújhelyre viszi a magyarokat. Az a legközelebbi határátkelő.

- Azért kell menni, mert nem szlovák, hanem magyar vízumunk van - magyarázza Iván Sándor, a kárpátaljai vendégek egyike.

- Tehát tranzitálnunk kell - szól közbe társa, Éles Béla.

- A magyar vízumunkkal át kell mennünk Magyarországra, hogy benne legyen az útlevelünkben a magyar bélyegző - folytatja Iván Sándor. - Megyünk Újhelyre, a Tescóba, az csak két-három kilométer a határtól, megiszunk egy kávét vagy egy kólát, és buszozunk vissza. Legutóbb, ahogy átértünk, rögtön fordultunk is meg. És emiatt ránk szólt a magyar határőr.

- Hogy maradjunk legalább egy órát!

- Egy másik határőr még azt is hozzátette, hogy nem azért adják nekünk ingyen a magyar vízumot, hogy Szlovákiába járkáljunk vele - kiabál valaki a busz végéből.

- Korábban engedték, hogy magyar vízummal jöjjünk Kisszelmencről Nagyszelmencre. Valamikor a nyár közepén tiltották meg. Azóta muszáj mindig eljönni Újhelybe, aztán vissza. Akkor boldogok - mondja egy fekete hajú nő.

- És ha nem mennek át Magyarországra, akkor mi történik? - kérdezem Iván Sándort.

- Megbüntetnek ötezer koronára, ami harmincötezer forint.

- Miért nem váltanak szlovák vízumot? - kérdezem. - Drága?

- Ingyen van, de csak közeli rokonnak adnak. És háromszor kell bemenni érte az ungvári szlovák konzulátusra. És az új útlevél díja, magyar pénzben számítva, huszonöt-harmincezer forint. Azért jobb a magyar vízum, mert azt fél évre is kiadják, több utazásra, de azzal meg tranzitálni kell, ha csak ide, Nagyszelmencre akarunk hazajönni. Mert úgy gondolom, hogy oda is hazajövünk.

(Zelei Miklósnak a Magyar Hírlapban megjelent úti beszámolója nyomán - Kárpátalja)