A visszaköltözés elmarad...

Natália néhány évvel ezelőtt szüleivel érkezett Kárpátaljára. Pontosabban szülei után. Apja ugyanis katonatiszt volt, akit még az egykori Szovjetunióból, pontosabban az oroszországi Szverdlovszkból helyeztek át Ungvárra, a Gagarin utcán állomásozó páncélos alakulathoz. 24 éves lányuk másfél év múlva követte őket. Nem igazán volt kedvére az átköltözés, de szülei annyi szépet és jót regéltek neki az itteni körülményekről, hogy - miután egy hónapig szabadságát itt töltötte - a maradás mellett döntött.

Könyvelőként a gépgyárban talált munkát. Itt ismerkedett meg jövendőbelijével, aki brigádvezetőként igazgatta a fémesztergályosok egyes számú csapatát. Nemcsak a bérszámfejtés sodorta egymás felé őket, hanem az üzemi kórusban való közös danolászás is, no meg a kollektív kirándulások.

A leendő férj, János csaknem 22 évvel idősebb volt. De egy év komoly együtt járás után a korkülönbség egyáltalán nem jelentett akadályt a szerelemben, s a frigy megkötésében sem.

A gyártól közvetlenül egybekelésük után kétszobás lakást kaptak. Teltek a napok, múltak az évek. Gyermekük nem lehetett, több évi házasság, a bel- és külhoni doktorok minden erőfeszítése ellenére sem.

Sokszori próbálkozás után döntöttek az örökbefogadás mellett. És többszöri "gyermeknézés" után úgy, hogy Petriket, a csaknem kétéves kisfiút fogadják gyermekükké. Édes fiukként dédelgették és nevelték. De, lehet, ez a túlzott szülői féltés fordult a visszájára, vagy a "közélet" hatása volt minden szülői óvás ellenére hatásos, vagy Petrik hordozott magában bizonyos benyomásokat, melyek még a gyermekotthonban érték, de tény és való: kezelhetetlen kis- és nagykamasz lett belőle.

Meglehet, az is közrejátszott, hogy János is csonka családban nőtt fel. Kétéves volt, amikor anyja tüdővészben elhalálozott, apja pedig fiát felelőtlenül elhagyva nekivágott országnak, világnak.

Natália apját immár alezredesi rangban, az ukrán védelmi erők harckocsizó parancsnokaként máshova helyezték. Felesége vele tartott. Natália a férjével maradt.

A gyár megszűnt, a család néhány hónapig felesége keresetére volt kénytelen alapozni a megélhetését. A fogadott fiú viszont egyre követelőzőbb lett. S miután szülei nem tudták kielégíteni igényeit - módosabb kortársai játszva labdáztak a maréktelefonokkal -, erőszakkal vette el azt, amire vágyott.

Kezdetben kártyán nyerte el iskolatársai, környékbeli cimborái pénzét. Aztán váltott, s ököllel, husánggal szerezte meg a neki tetsző értéktárgyakat.

... Augusztus elején feldúltan tért haza, mivel egyetlen petákra sem sikerült szert tennie. Natália elébe tette az ebédet, János megkérdezte, mi történt az iskolában.

Szokványos dolog. Ám Petrik visszavágott: "Apa, te, aki tehetetlen ember vagy, hónapok óta hasztalan keresel munkát, te kéred számon tőlem, hogy mit csináltam a nap folyamán, voltam-e iskolában vagy sem, cigiztem-e vagy sem..."

Natália részéről békéltető tárgyalás kezdeményeződött, a hangulat látszólag kedvező irányba kezdett fordulni. Ezt érezve a fiú némi készpénzt kért, úgymond "esti fagylaltozásra". Apja felháborodott, elutasító válasza hallatán a fiú felkapta az eddig alatta lévő konyhaszéket és ütött. Olyannyira keményen, hogy Jánost már semmilyen orvostudomány sem tudta megmenteni.

Petrik előzetes letartóztatásban van. Az első fokon döntéshozatalra illetékes bíróság hat év szabadságvesztést szabott ki rá, melyet a fiatalkorúak börtönében kell letöltenie.

Független jogtudorok véleménye szerint ezt a döntést a fellebbviteli bíróság is meg fogja erősíteni.

Natália pedig, aki néhány hónappal ezelőtt azt fontolgatta, hogy élete párjával és fogadott fiával visszaköltözik oroszországi szülővárosába, most teljesen tanácstalan...

És reméli, hogy a fellebbviteli bíróság felmentő ítéletet hoz.

Tárczy Andor