2007. október 5.

2007. október 5., 10:00 , 351. szám

"Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön nő, és az egymás iránt való szeretet gazdagodik mindnyájatokban." 2Thessz. 1,3

Pál apostol életében gyakran talált alkalmat a hálaadásra. Szinte minden levelét ezzel kezdi. Megtanulhatjuk tőle, hogy a hálaadás legyen az első az életünkben. Minden imádságunkban benne kell legyen a hála - "mindenkor". Igaz, nem könnyű az élet, de figyeljük meg, hogy mindig van miért hálát adni. Az lenne az igazi hálaadás, ha ez hálás cselekedetekből is állna. Nemcsak mindenből egy keveset, a fölösleget, a selejtet, hanem mindent. Elsősorban magunkat, s ezzel együtt mindent odaadnánk: Istennek, családnak, egyháznak, hazának.

Az apostol nemcsak magáért és a neki adott áldásokért ad hálát, hanem másokért is. Talán ezt is jó lenne gyakorolni. A ma embere már nem lát túl az egoizmus falán, csak magával törődik, mert abból van haszna. Keresztyén hívőként jó, ha fel vannak írva azok a személyek, akikért nem csak imádkozunk, hanem hálát is adunk. S ne feledjük, hogy még az ellenségünknek is fel kell kerülnie erre a listára.

Az apostol pontosabban is megnevezi, miért ad hálát: a gyülekezet hitének jelentős növekedéséért. Még a tanítványok is ezt kérték Jézustól: "Növeld a hitünket!" (Lk. 17,5.) A növekedés az élet és a fejlődés jele. Ahol nincs növekedés, ott nincs élet. Legalábbis lelkileg. A tesszalonikabeli gyülekezetről tudjuk, hogy sok szorongattatásnak és üldöztetésnek volt kitéve. Ezek alatt jelentősen növekedett a hitük. Mi volt ennek a látható jele, bizonyítéka? Az, hogy "az egymás iránt való szeretet gazdagodik" bennük. Ez a Lélek első és legfontosabb gyümölcse. Ez az igazi keresztyén élet, melyre a világ ma is felfigyel: a hit növekedésével egyenes arányban növekszik a szeretet mindenki iránt. Ebben nem szabad megállásnak, fogyásnak lenni.

Sipos József,