Fodrászlányok a határ mellett

Gedeon bácsi követői

2007. október 12., 10:00 , 352. szám

A 80-as évek végén sok minden megszűnt létezni, ami korábban az emberek mindennapjainak része volt. Ekkoriban mentek tönkre a vidéki szolgáltatóipari egységek, többek között a fodrászszalonok is. Még a nagyobb községekben is csak az otthonukban dolgozó fodrászoknál, borbélyoknál lehetett frizurát készíttetni, megnyiratkozni. Így volt ez az ukrán-magyar határátkelő melletti egykor szebb napokat látott Mezőkaszonyban is, ám a helybeliek nagy örömére ma már ismét működik fodrászat a faluban.

A hiánypótlásra a VIGA bevásárlóközpont tulajdonosai vállalkoztak: a szupermarketen belül két éve nyílt meg a férfi-női fodrászszalon. Az itt dolgozó Barta Anita komolyan vette a gyermekkorától megkedvelt szakmát, és két évig tanult fodrásznőnek Magyarországon, ahol a szakiskola befejezése után munkát is talált. Egy éve azonban hazatért, elfogadva a szupermarket állásajánlatát, és azóta ott dolgozik.

Mint lapunknak elmondta, nagyon szeret a VIGA-ban dolgozni, mert egyrészt megfelelőek a munkakörülmények, nem kell naponta bejárni Beregszászba, ahova egyébként szintén hívták és ahol számos falusi fodrász dolgozik, másrészt bőven van kliense, a legfiatalabbaktól egészen az idős korosztályig, hiszen a helybeliek és a szomszédos települések lakosai mellett számos magyarországi vendég is megfordul náluk. Jellemzően csütörtöktől szombat estig tart a nagyüzem, amikor egymást váltják a vendégek, különösen ballagások, esküvők, keresztelők előtt. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy este tíz-tizenegy óráig is dolgozik. Egyébként a vendégek nem fukarkodnak a borravalóval, különösen akkor, ha tetszést arat az új frizurájuk.

Mivel Anita Magyarországon tanult, illetve ott is dolgozott, van bizonyos összehasonlítási alapja a divattrendeket illetően: míg a határ túloldalán "bevállalósabbak" a férfiak és a nők egyaránt (különösen a fiatalok, de a középkorúak is), könnyebben beleegyeznek, hogy a fodrásznő a legdivatosabb frizurát varázsolja a fejükre, Kárpátalján továbbra is konzervatívak ilyen szempontból, és ragaszkodnak a régi, megszokott formákhoz. Anita egyébként folyamatosan nyomon követi a divat alakulását, és néha lehetősége is adódik rá, hogy megvalósítsa merész elképzeléseit, mert szerencsére olyan vendégei is akadnak, akiknek nincs határozott elképzelésük, ezért rábízzák a hajformázást.

Ami az árakat illeti, a női hajvágás rövid haj esetében 5, hosszú haj esetében 8 hrivnyába kerül, a férfi hajvágás ára gépi nyírás esetében 5, ha pedig ollóval vágja fodrász a hajat, 8 hrivnyába kerül. A befésülés, illetve a hajfestés szintén 5-8, a melírozás néhány tincs esetében 5, rövid haj melírozása 12, a hosszú hajé pedig 18 hrivnyába kerül. A hajcsavarásért 20-25, a hajsütésért 10-35, a kontyrakásért 20-40 hrivnyát kell fizetni.

bj