Ünnepelt az egykori koronaváros

Falunap Visken

2007. október 12., 10:00 , 352. szám

Vasárnap falunapot szerveztek Visken. Az egykori koronaváros piactere igazi vásári forgataggá változott, nyílt tűzön ökröt is sütöttek, mindent lehetett kapni, ami szem-szájnak ingere. Közben a színpadon számtalan programmal igyekeztek szórakoztatni a szervezők a helybélieket és az eseményre érkező sok-sok vendéget.

Szajkó Károly polgármester megnyitó szavai után Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ alelnöke köszöntötte a viskieket, hangsúlyozva: "Ez az ünnep a felelősségről is szól, arról, hogy az önök ősei több száz éven keresztül tartották fenn ezt a községet sokszor nehéz körülmények között, és igyekeztek az itt élők életét szebbé és jobbá tenni. A jelenlegi generációnak is az a felelőssége, hogy őrizze meg azokat a nemes hagyományokat, amelyekkel ez a nagyközség büszkélkedhet, tegyék jobbá, szebbé itt az életet." Ivan Misko, a Huszti Járási Tanács elnöke köszöntötte a község lakosságát, megköszönve azt, hogy a soron kívüli parlamenti választásokon a demokratikus erőket támogatták. Volodimir Kacsur, a járási közigazgatás elnöke elmondta, hogy a világbanktól várható 14 millió hrivnyából új uszodát és sporttermet építenek Visken, felújítják az iskolákat, az óvodát és az orvosi rendelőt. Végül a két járási vezető elismerő okleveleket nyújtott át a község arra legérdemesebb lakóinak.

A testvérváros Paks polgármestere, Hajdú János városa vezetésének és polgárainak üdvözletét hozta, majd kijelentette: 2004. december 5-e óta annak, aki az anyaországból az elszakított területekre érkezik, tisztáznia kell viszonyát a kettős állampolgárság ügyével kapcsolatban: "Jelenthetem önöknek, hogy ha Magyarország minden településén olyan eredmény született volna, mint Pakson, akkor most minden magyar minden magyar szemébe büszkén belenézhetne." Visk régi ismerőse, Fejér Attila, Felsőzsolca polgármestere a Sajó-parti város üdvözletét hozta, amely 1989-től tart fenn élő kapcsolatot Viskkel. A község díszpolgárává avatták ez alkalommal Ábrahám Pétert és Ábrahámné Szakál Andreát, akik Budapesten élő nagycsaládosként öt viski gyereket pártfogoltak, közülük három diplomás szakemberként vissza is jön, segítve ezzel a település fejlődését.

A gazdag kulturális műsorban fellépett a helyi óvoda ukrán és magyar csoportja, a helyi kultúrház tánckara, a zeneiskola gyermekzenekara és kórusa, illetve tanári zenekara, a Kölcsey Ferenc Középiskola tánccsoportja, Kőrös Andrea pedig magyar népdalokat énekelt. Felépett továbbá a falunapi színpadon Iván Pilipec ukrán előadóművész, Rahó város és Ilosva folklóregyüttese, illetve a Beregvidék zenekar. Végül hajnalig tartó szabadtéri mulatsággal zárult az ünnepség.

B. Zs.