A választások lezajlottak, a krízis maradt

A szovjet idők klasszikus mondása szólt úgy, hogy "az utóbbi időben a munkácsi sör minősége sokat javult, de még ihatatlan". A legutóbbi választás is az ukrán demokrácia jelentős fejlődését hozta, de az az ország politikai rendszerének működését még nem képes biztosítani.

Előrelépésnek tekinthető a politikai mezőny tömörülése. Az induló pártok száma is csökkent, és ami még fontosabb, a jelentéktelen pártokra leadott szavazatok mennyisége is. Ezzel magyarázható, hogy jobb százalékos aránnyal kevesebb mandátumhoz jutottak a pártok, mint az előző szavazáskor.

Gyorsabb és egyértelműbb lett a választók büntető szavazása az elkövetett politikai hibákért. Moroz nagy manővere a narancsosból a kék-fehér táborba történő átállással a szocialisták parlamenti státusába került. Én a népítélet kategóriába sorolnám az elnöki párt eredményét is. Elvileg ugyan megismételte a Nasa az előző eredményt, de a befektetett erőfeszítéshez és Timosenko teljesítményéhez képest a 14,25% és a 72 mandátum bukásnak tekinthető. Alighanem Juscsenko 2005-2006-os bizonytalankodása miatt orroltak meg a narancsos szavazók; hiába mutatott aztán határozottságot a parlamentoszlatásnál, az már csak a kármentéshez bizonyult elegendőnek.

Az ukrajnai választásoknak a nyugati világ szemében a legsötétebb és legmegmagyarázhatatlanabb része maga a szavazási procedúra. Akár Magyarországon, akár Franciaországban zajlottak le a választások, a tényleges végeredmény órák alatt kiderült, amit az érintettek azonnal tudomásul vettek. Ukrajnában az összeszámláláskor mindig megpróbálnak módosítani az eredményen. Most is így történt, és megpróbáltak "hozzárajzolni" néhány tized százalékot Morozék 3% alatti eredményéhez. Pozitív fejleményként lehet elkönyvelni, hogy ha Ukrajna újból balkáni képet mutatott is az elhúzódó szavazatszámlálásával, a választói akaratnyilvánítás lényegét mégsem szabták át.

Ezzel a pozitív momentumokat számba is vettük.

A választói akarat ugyanis az ország kettéosztottságát reálisan tükrözve egy tényleges patthelyzetet eredményezett. Timosenko és Juscsenko blokkja ugyanis csak kétfős tartalékkal rendelkezik a parlamenti többséghez képest, amely a reális ukrajnai viszonyok között nem elég.

Szimonenko, a kommunisták vezetője gyermeki őszinteséggel jelezte is, hogy marad a régi koalíció, csak Moroz helyére belép Litvin, valamint átcsábítanak néhány embert a másik táborból. Ez a variáns azonban, azon túl, hogy nyíltan meghirdetni illetlenség, még nem is reális, hiszen Juscsenkót nem lehetne rávenni, hogy egy ilyen koalíció miniszterelnök-jelöltjét beterjessze.

Meg lehetne erősíteni a narancsos koalíciót Litvinnel. Ő azonban túl nagy árat kér ezért, ráadásul miután megadták, továbbra is zsarolni fogja koalíciós partnereit. Nem egyszerűen kapzsiságból és rosszindulatból, hanem azért, mert harmadik erőként került a parlamentbe. Mégpedig mindkét táborral ellenséges harmadik erőként. Míg Moroz annak idején csak a narancsosokat tudta elárulni, addig Litvin betagozódása bármely táborba szavazói elárulását fogja jelenteni. Litvinnek tehát a konfliktus Juscsenkóékkal és Janukovicsékkal egyaránt létszükséglet, ha a következő - alighanem szintén előrehozott - választáson nem akar Moroz sorsára jutni.

Maradna a nagykoalíció Janukovicsékkal. Azok ebben az elnöki párttal benne is lennének. Csakhogy ez a variáns politikai öngyilkosság, hiszen a maradék narancsosok egy emberként állnak majd át Timosenkóhoz. Lehet, hogy a frakcióból is elegen, hogy ne jöjjön össze a kormánytöbbség. A nagykoalíciót is ki kell húzni tehát a reális alternatívák közül.

Ha nem áll össze új koalíció, előrehozott választások következnének. Törvény szerint azonban ezekre egy évet kellene várni. Maradhatna tehát Juscsenko mint elnök és Janukovics ügyvezető kormánya. Meg egy működésképtelen felállás.

Lehet, hogy a parlament fel sem áll, hiszen a mostani feloszlatásához is elég volt a képviselők egyharmadának lemondani a mandátumáról. Most le sem kell mondani, elég, ha át sem veszik azokat. Ehhez van elég képviselője a Régióknak és a Timosenko blokknak. Vagyis, ha Janukovics úgy látja, hogy megalakul egy Timosenko-kormány keményvonalas narancsos miniszterekkel a kulcspozíciókban, egyszerűen megakadályozza az új parlament munkába állását, így nem lesz kinek megszavazni az ellenséges kormányt. Ugyanezt értelemszerűen megteheti Timosenko is, ha azt látja, hogy nasás-régiós nagykoalíció áll össze.

Az ukrán politikai elitnek tehát az ukrán választók egy megoldhatatlan feladványt adtak fel. Bejáratott nyugati demokráciákban ez a parlamenti képlet kezelhető lenne. Magyarországot négy éven keresztül ötfős tartalékkal kormányozta a szocialista-liberális kormány. Németországban nagykoalíció van, Nagy-Britanniában egyfős többség is elég lenne, Romániában, Csehországban kisebbségi kormányok működnek évek óta. Ukrajnában azonban jobb esetben legfeljebb megalakul majd a kormány, hogy utána gyorsan szétessen.

Juscsenko elnök felhívása tehát az összes parlamenti párthoz, hogy egyezzenek meg, nem is olyan képtelen felhívás, mint az első pillantásra tűnik. Inkább csak a patthelyzet diktálta fohász vagy ráolvasás, afféle kézrátétellel való gyógyítás, miután a normális orvosi procedúrák már hatástalannak bizonyultak.

Sz.K.M.