2007. november 19.

Kincset hordozó cserépedények. 2.Kor.4:6,7.

Mi magyar nemzetbéliek október hónapban több emlékezésre hozzuk elő a szívünket. 6-án arra gondoltunk fájdalmas szívvel, hogy a nemzet tragédiájában mint vérzett el 13 hős tábornok szíve, 23-án arra, hogy egy kis nemzet szabadságvágya mint támad fel egy dicső forradalomban, 31-én pedig mint magyar reformátusok arra emlékezünk, hogy a reformációban Isten hatalmas ereje, Szent Lelke világosságában mint ragyogtatta fel Krisztus arcát, hogy ezt törékeny cserépedény testünkben, szívünkben szüntelen megőrizzük. Aztán elköltözött kedves szeretteink arca is felragyog előttünk, amikor - sokfelé, szép szokásként, 31-én - sírjaikat felkeressük.

Kincset hordozó cserépedények vagyunk. 1. Először is ez a kincs a hitnek világossága, melyet Pál apostol a teremtéshez hasonlít. Csodálatos lehetett, amikor az addig sötétségben levő univerzum megvilágosodott, mert Isten szólt: ,,Legyen világosság, és lőn világosság". Ilyen világosság-áradás és ragyogás volt az is, amikor az egyház reformációjakor a lelkekben és szívekben felragyogott a Krisztus arca.

2. Ez a kincs megőrzésre való kincs. A mi hitbeli őseink, nemcsak megtalálták ezt a kincset, hanem meg is őrizték. Sok küzdelemmel jár ez, a mi erőnk kicsi ehhez, de ,,amaz erőnek nagy volta" nem is tőlünk való, hanem Istentől. Ezzel az erővel tudták a gályarabjaink is odaláncolt testtel hajtani a hajót az Adrián. Az öreg Rákóczi az ágyújára is ráöntette: nem erővel, nem hatalommal, hanem az Úrnak Lelke által.

3. Ez a kincs továbbadásra való kincs. Nem elég megőrizni, tovább is kell adni. Jézus azt mondja: gyertyát nem azért gyújtanak, hogy véka alá rejtsék, hanem hogy világítson. A fény nem önmagáért van, a hit sem. Jóllehet, nagyon törékeny cserépedények vagyunk, de világokat legyőző hitet hordozunk benne. Azért vagyunk még mindig reformátusok, mert valakik őrizték és továbbadták a kincset. Tegyük hát mi is féltő szeretettel és felelősséggel. A kárpátaljai magyar református egyház jövője mindig a jelenben formálódik. ,,Sőt hiszem, hogy e tört cserépedény leend még egyszer ép."

Józan Lajos