Emléktábla a viski lelkészeknek

2007. november 2., 09:00 , 355. szám

Tavaly volt 450 éve annak, hogy az egykori máramarosi koronavárosban, Visken a reformáció meggyökeresedett, ám csak idén került sor arra, hogy emléktáblával tisztelegjenek lelkészeik emléke előtt a református hívek. Az ünnepségre október 28-án, vasárnap került sor.

A viski református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke a Római levélből vett ige alapján a keresztényi élet tisztaságáról és az egészséges református kegyességről beszélt, valamint hálát adott a templom felújításáért. Az úrvacsorai szolgálatot Seres János, Ugocsa-Máramarosi esperes végezte. Az istentiszteletet követően az ősi erődtemplom kertjében leleplezték a Balázs István fafaragóművész által készített, az elmúlt négy és fél évszázad alatt Visken szolgáló lelkészek nevét tartalmazó díszes fatáblát. Jenei Károly helyi beosztott lelkész felvázolta a 451 éves múltra visszatekintő Viski Református Gyülekezet történentét, majd így folytatta: "Az emléktáblán látható nevek azt hirdetik, hogy itt Visken, az Isten kegyelméből volt gyülekezet, volt nép. Bár sokszor a templom fedetlen volt, de az Isten mégis újra és újra megkegyelmezett nekünk, és erőt adott ahhoz, hogy ahogyan most is, összefogjunk, dolgozzunk és imádkozzunk. Legyen ezért egyedül Övé a dicsőség most és örökkön örökké." Az Ungvári Református Gyülekezet énekkarának szolgálatát követően Czébely Lajos, a helyi gyülekezet kántora, helytörténész beszélt a negyvenhat lelkész közül a legjelesebbként számon tartottakról: "Először is megemlíteném Pál pap viski plébánost, akinek vezetésével a viski hívek protestánssá, majd 1556-ban kálvinistává lettek, ő 1597-ig szolgált a viski gyülekezetben. Szatmár Lázár Miklós püspök úr 1647-1650 között volt viski lelkész, már 1647-ben prédikált a szatmári zsinaton. Nánásy Ábrahám nevű lelkészünk 1762-70-ben kezdte meg egyházi anyakönyveink vezetését. Lévay Borbély József tudós Huszton született, máramarosszigeti és debreceni tanulmányai után Göttingában és más ismert nyugati egyetemeken tanult, az anyanyelvén kívül hat nyelven beszélt, 1817-től '29-ig szolgálta a viskieket. Géresy László 36 évig szolgált, és minden, ami ma megvan, annak a kezdeményezése az ő nevéhez fűződik." Az ünnepség a 90. zsoltár eléneklése után Jenei Károly áldásával ért véget.

dózsa