XVI. Bolyai János Matematikai Emlékverseny

2007. november 2., 09:00 , 355. szám

Október 27-én a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Bolyai János Matematikai Emlékverseny, melyen 9-12. osztályos tanulók mérettettek meg.

A versenyen a kárpátaljai (magyar és ukrán tannyelvű) oktatási intézményeken kívül - Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG), Nagydobronyi és Nagyberegi Református Líceum, Munkácsi Szent István Líceum, valamint Ungvár, Munkács, Bátyú és Sislóc középiskolái - Magyarország három településéről - Sárospatak, Dabas és Mátészalka - érkeztek résztvevők.

Az ünnepélyes megnyitón Schink István, a középiskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Kicska György, a verseny főszervezője ismertette a nap további programját. A versenyzők ezután kategóriánként különböző osztályokban írták meg a versenydolgozatokat. Mindenkinek hat feladatot kellett megoldania az iskolai tananyag témakörei alapján.

A dolgozatok megírása után közös ebéd következett, majd a zsűri hozzálátott a feladatok elbírálásához. A versenyzők ezalatt városnézésen vettek részt, melynek során megtekintették a munkácsi várat és a Rákóczi-kastélyt.

A késő délután sorra kerülő eredményhirdetés alapján a versenyzők legeredményesebbjei: 9. oszt.: I.: Kiss László (Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium), II. Julij Garelov (Munkácsi 6. Sz. Középiskola), III. Irina Kacsenko (Munkácsi Líceum); 10. oszt.: I. Iván Makovszkij (Munkácsi 6. Sz. Középiskola), II. Kovács Gergely (Nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium), III. Ljubov Lesenda (Munkácsi 20. Sz. Középiskola) és Gál Gedeon (Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium), 11. oszt.: II. Kondor Gábor (Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium), III. Tóth Dániel (Nagydobronyi Református Líceum) és Csicsó Diana (Nagydobronyi Középiskola); 12. oszt.: II. Fejes Norbert (BMG) és Deme Sándor (Nagydobronyi Református Líceum), III. Kulcsár László (Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium), Máté Ákos (BMG) és Tegze Pál (Munkácsi Szent István Líceum). Ezenkívül a kárpátaljai versenyzők közül dicséretben részesült: 10. oszt.: Ruszlán Nirics (Munkácsi 11. Sz. Középiskola) és Vitália Vascsepinec (Munkácsi Líceum), 11. oszt.: Vlagyiszlav Noszikov (Munkácsi Líceum), 12. oszt.: Bám Maja (BMG), Héder Karolina, Kun Tibor és Zinov Viktor (mindhárman a Nagyberegi Református Líceum tanulói).

A kárpátaljai helyezettek közül kerülnek majd ki azok a szerencsések, akik vidékünket képviselhetik a 2008. március 5-9. között Kassán megrendezésre kerülő XVII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen.

-halász-