A szeretet hegedűse Kárpátalján
Mága Zoltán, hegedűművész
- Miért lett zenész?
- Zenészdinasztiából származom. Édesapám és nagyapám a zene szeretetére tanított gyermekkoromban, ahogyan én is arra nevelem most a saját gyermekeimet. El se kerülhettem volna, hogy megfertőzzön a zene, hiszen amikor összejött a család, a rokonok, sokat muzsikáltak együtt. Ezek után nem csoda, ha már kisgyermekkoromban elhatároztam, hogy hegedűs szeretnék lenni.
- Cigányzenét, operettet, jazzt és klasszikus zenét egyaránt játszik. Van kedvence?
- Minden műfajt nagyon kedvelek, szeretem játszani a szép zenéket. Természetesen különösen kedves nekem a magyar zene, a cigányzene. Az első nótákat még nagyapámtól tanultam 3-4 éves koromban, hallás után. Emlékszem, harmincan-negyvenen is összejöttünk akkoriban nagyapámnál testvérek és unokatestvérek, s mind hegedűsök szerettünk volna lenni. Ő kétszer-háromszor eljátszott egy dalt, s nekünk utána kellett játszanunk azt. Aki erre nem volt képes, azt hazaküldte, mondván, tebelőled nem lesz zenész. Sokan lemorzsolódtak, én maradtam. Visszatérve a magyar cigányzenére, az mindig élni fog a szívemben. Bárhol vagyok a világon, mindig legalább ráadásnak beleszövök a műsorba néhány magyar cigányzene-motívumot, amiről érezhető, hogy sajátom, hogy azt egy magyar hegedűs játssza. Mi, magyar hegedűsök ettől vagyunk egészen mások, mint a többiek.
- Sokat koncertezik, mondhatni külföldön hamarabb lett ismert, mint Magyarországon. Hogyan viseli?
- Gyerekkorom óta járom a világot. Öt kontinensen közel száz országban adtunk már koncertet. Büszkeséggel tölt el, hogy ez nemcsak egy hegedűsnek, Mága Zoltánnak hozott népszerűséget, hanem Magyarországnak, a magyar kultúrának is. Nagyon büszke vagyok arra is, hogy a világhírű Rajkó zenekarban már 12 évesen a növendék zenekar vezető prímása lettem. Idén 18 országban jártam egy világkörüli turné keretében. Ez a mostani ukrajnai fellépés az utolsó állomásunk. Ahogy a hangomon is hallható, nem állok a helyzet magaslatán egészségileg, igen komoly lázzal járó vírus támadott meg. Le is mondtam volna a koncertet, ha meg nem tudom, hogy Beregszászban és Ungváron magyar emberek előtt léphetek fel, s telt ház vár. Életem során sokat játszottam már királyok, hercegek és grófok előtt, a legszebb helyeken léptem már fel, de nekem az az igazi nagy élmény, amikor az egyszerű emberek eljönnek egy-egy ilyen művelődési házba, mint például a beregszászi is, vagy a templomban gyűlnek össze egy jótékonysági koncertre, ahol állva és sírva tapsolnak. Számomra ez a legnagyobb elismerés, s ezért érdemes elviselni a nehézségeket is.
- Apropó, jótékonyság. Sokat hallani arról, hogy szívesen jótékonykodik. Valamiféle küldetésnek tartja ezt?
- Számomra ez egy belső késztetés. Úgy gondolom, minél többet adunk, annál nagyobbak leszünk. Legalábbis a szüleim erre tanítottak. Szegény családból származom, amit nem szoktam eltitkolni, hiszen nem szégyen. Becsületesen neveltek a szüleim, taníttattak. Ha kellett, a zene mellett komoly fizikai munkát vállaltak azért, hogy én valamivel többre vigyem, mint ők. Hála Istennek, elmondhatom, hogy a szülői támogatással és a szorgalmammal sikerült vinnem valamire. Gyerekkoromban ígéretet tettem, hogy ha nekem valamikor jobban megy majd, mint a társaimnak, a magyar embereknek, akkor segíteni fogok, s nem mondok soha nemet azoknak a beteg gyermekeknek, idős néniknek és bácsiknak, hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeknek, akik igazán rászorulnak a segítségre. S ha a világot nem is tudom megváltoztatni a jótékonykodással, hiszen csak egy hegedűs vagyok, azért úgy érzem, nagyon sok embert egy kicsit boldogabbá tudok tenni. Talán ezért neveznek néha a szeretet hegedűsének.
szcs
