Tévészerelő apróhirdetésre

2007. december 28., 09:00, 363. szám

Mária igazi szépasszony. Egy évvel a nyugdíjkorhatár előtt is olyan, aki után megfordulnak a férfiak. Szóval kellemetes, érett nő, aki ad magára. Tud is miből, hiszen, lévén egy magánbank főkönyvelője, a keresete sem kevés.

Férjétől már sok éve elvált. Gyermekei nincsenek. Ungváron él a csehek által épített tömbház egyik háromszobás lakásában. A maga ura, vagyis asszonya. Kéthetente leutazik Őrdarmára a szüleihez. Nem is annyira a még jó erőben lévő apja és anyja meglátogatására, mint inkább a szemközti házba való betérés végett, ahol egy korban és mentalitásban hozzáillő férfi lakik, aki szintén magányos és szívesen fogadja Mária társaságát...

Október vége felé Máriánál elromlik a tévékészülék. Telefonál a szervizbe. Többszöri tárcsázás után felveszik a kagylót. S közlik, hogy per pillanat egyetlen olyan szabad szerelőjük sincs, akit házhoz tudnának küldeni. Máriának nincs kocsija, taxit sem akar hívni, meg macerásnak tartja azt is, hogy a készüléket becipelje a javítóba. Ezért böngészni kezdi a keze ügyében lévő újságok apróhirdetéseit. És telefonál.

Egy óra múlva - a beígért időn belül - meg is érkezik a maszek szerelő. Udvarias, illedelmes. Leveszi a cipőjét, majd lecsavarozza a készülék hátlapját. Beszédbe elegyedik a háziasszonnyal, aki pár perc múlva hozza a gőzölgő feketét. Eltársalognak. A szerelő, aki Matvijként mutatkozik be, a kávéhoz nem kér "szőrt". És fél óra múltán közli, nincs különösebb baja a készüléknek, de el kell mennie egy alkatrészért, mert a régit le kell cserélni. Kocsival van, Mária várjon, maximum fél órán belül megjön, a mütyürke helyre rakása, beforrasztása pedig nem tart majd tovább tíz percnél.

Huszonöt perc múltán vissza is tér, de immár egy másik társával. Nekilátnak a munkának, s a készülék néhány perc múlva valóban úgy működik, mint újkorában. Jön egy újabb adag kávé, ezúttal mellé egy konyak is.

Mária örül, a szerelők nem kevésbé.

Aztán - a tévében éppen valamilyen természetfilmet vetítenek - nekirontanak a háziasszonynak, lefogják. És mindketten erőszakot tesznek rajta. Mária arcán elcsattan néhány pofon is. A szerelők, az élvezetek fokozásaként feltúrják a fiókokat, a földre dobálják a szekrények tartalmát.

Arany és ezüst ékszerekkel, több mint háromezer dollárral távoznak. Mária a sokkból magához térve rohan a milíciára. A rend őrei elkészítik a jegyzőkönyvet. Kiszállnak a lakásba, ujjlenyomatokat vesznek, keresik az esetleges szemtanúkat. És körözést adnak ki ismeretlen tettesek ellen.

Az apróhirdetésben megadott telefonszámon nem érhető el senki. A hívásra némaság a válasz.

A tévékészülék viszont azóta is kifogástalanul működik...

Tárczy Andor