Túlnépesedik a Föld?

A kínai egyke program hátulütői

2008. január 11., 09:00 , 365. szám

Megállj a gyermekszületéseknek - ez a kínai jelszó visszhangzik immár Európában is. Ha nem áll meg az emberiség szaporodása, mintegy 20 év múlva már a víz is hiánycikknek számít majd, állítják egyes tudósok. A közvélemény ugyanakkor felháborodással fogadja az efféle kijelentéseket.

Amennyiben nem lassul a Föld lakosságának növekedése, 2067-re 13 milliárdnyian leszünk a planétán, hallhatjuk szinte naponta. Ilyen előrejelzések mellett hiábavaló idő- és pénzpocsékolás minden olyan kísérlet, amely a globális felmelegedés megállítására irányul, ezért meg kell akadályozni a gyermekek további tömeges világrahozatalát - állítja immár több európai tudós és politikus is egybehangzóan. Tavaly novemberben a fenti indoklással egy angol honatya azt javasolta honfitársainak, hogy érjék be egyetlen gyermek világrahozatalával, ami óriási felháborodást váltott ki a lakosság körében.

Minden brit állampolgár élete során 744 tonna szén-dioxidot juttat az atmoszférába, ami 620 Manchester-New-York oda-vissza repülőgépjárat szén-dioxid-kibocsátásának felel meg - hangzott Kris Davis liberális europarlamenti képviselő érvelése. Az efféle gondolatmeneteket sokak véleménye szerint az UNEP, az ENSZ környezetvédelmi programja által októberben közzétett legfrissebb adatok is ösztönözhették, amelyek szerint az emberi populáció ma olyan hatalmas, hogy a fennmaradásához szükséges tartalékok meghaladják a rendelkezésre állókat. Igaz, a jelentésben az is elhangzott, hogy a születések számának visszafogása túlságosan is egyszerű megoldása lenne az egyre súlyosbodó demográfiai problémának.

Davis szerint a jelenség a nyomor, a nők kiszolgáltatottságának és a fogamzásgátlást elutasító vallásos meggyőződések propagálásának a következménye. Szavai óriási felháborodást váltottak ki a brit közvéleményben, amely a jelek szerint nem osztja a politikusnak a túlnépesedéssel kapcsolatos aggodalmait. Hát nem furcsa, hogy mindenki, aki ma megtiltaná a szülést, és az abortusz mellett agitál, már megszületett? - hallatszik az ellenzők táborából, akik némileg eltúlozva a dolgot sajnálatuknak adnak hangot, hogy nem volt még globális felmelegedés, amikor Davis és a vele azonosan gondolkodók fogantak.

Az ENSZ szakértői valamivel visszafogottabbak az előrejelzések tekintetében a borúlátó tudósoknál. Szerintük a Föld lakossága 2050-re 8-10 milliárd fő körül stabilizálódik. Éppen ezért mértéktartóbbak a probléma megoldásának eszközeit tekintve is, amennyiben beérnék a rendelkezésre álló források racionálisabb hasznosításával.

Megfigyelők rámutatnak: ma még nehéz lenne megítélni, hogy a hatékonyabb forrásfelhasználás valóban elégséges lesz-e a globális demográfiai probléma megoldására, egyben emlékeztetnek a kínai példára, ahol máris bevezették az egy család - egy gyermek szabályt. Az előrejelzések értelmében a világ leggyorsabban szaporodó nemzetének lélekszáma 2030-ra eléri a csúcspontot, majd csökkenni kezd. A 2040. esztendőre az elsőséget a kínaiaktól átveszi India, melynek népessége ekkorra meghaladja az 1,5 milliárd főt.

Látnunk kell mindazonáltal, hogy a meglehetősen kíméletlen népességnövekedés elleni kirohanások az egyre riasztóbb környezetvédelmi előrejelzésekből fakadnak. Az ENSZ szakértői szerint az utóbbi két évtizedben a Föld lakossága majd 34 százalékkal, 5 milliárdról 6,7 milliárdra nőtt. Ezzel megközelítőleg arányosan nőtt az emberiség jóléte is. Ugyanakkor a bolygónk egy lakosára jutó földterület jelentősen csökkent: az 1900-ban érvényes 7,91 hektárból mára mindössze 2 hektár maradt, 2050-re pedig alig valamivel több, mint 1,5 hektárra zsugorodik ez a terület.

Rohamos szaporodásával és indokolatlanul növekvő fogyasztásával az emberiség rendkívüli feszültségeket idéz elő saját létközegében, provokálja annak rombolását, veszélybe sodorva saját és utódai létét. Akik a globális felmelegedés és a bolygó túlnépesedésének megoldását a születések számának radikális visszafogásában látják, azzal is érvelnek, hogy kevesebb, mint 20 év múlva majd 2 milliárdnyi földlakónak kell majd szembenéznie a katasztrofális vízhiánnyal. Ellenlábasaik érvelése szerint a fenti nézetek hirdetői akkor járnának el következetesen, ha végeznének magukkal, megszabadítva a bolygót a létükkel járó környezetszennyezéstől.

Végül, ami a sokak által példaként emlegetett kínai egy család - egy gyermek programot illeti, az eredmények ott is meglehetősen kétértelműek. Mert igaz ugyan, hogy az 1979-ben útjára indított program következtében kínai adatok szerint mintegy 300 millió gyermek megszületését sikerült megakadályozni, más felmérések szerint pedig mintegy félmilliárdnyival kevesebb kínai él ennek "köszönhetően" ma a földön, nem lehet elhallgatni a beavatkozás káros következményeit sem. A rendkívül súlyos pszichológiai és nőgyógyászati következményeken túl olyan jelenségekkel is számolnunk kell, mint hogy például ma Kínában 120 fiúgyermekre mindössze 100 leánygyermek születik napjainkban, miután az utóbbiaktól az anyák tömegesen igyekeznek megszabadulni. Egyes felmérések szerint 2010-ben 37 millió kínai férfi nem talál majd magának feleséget. (Kárpátalja/Korreszpondent)