Megkezdődtek a tisztújító közgyűlések

KMKSZ-élet

2008. február 1., 09:00 , 368. szám

Múlt vasárnap megkezdődtek megyénkben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tisztújító közgyűlései. Ennek során elsőként Kígyós, Halábor, Nagybakta és Aknaszlatina alapszervezeteiben került sor közgyűlésre.

Kígyóson a faluházban sorra kerülő közgyűlésen Vass Ottó, a KMKSZ Kígyósi Alapszervezetének titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Kész Elemér, a település polgármestere és a helyi alapszervezet elnöke tartotta meg elnöki beszámolóját. Szólt a településen zajló társadalmi, politikai és kulturális életről, az elért eredményekről és az orvoslásra váró problémákról. Nagyon jól szervezték meg az idei falunapot, s ez a település összefogásának volt köszönhető. Mint mondta: a legutóbbi választások eredményei is azt tükrözik, hogy a falu választópolgárai felelősséggel viseltetnek a közügyek iránt. A polgármester örvendetesnek nevezte, hogy a közelmúltban Kígyós több pályázatot is megnyert: többek között ennek köszönhetően épülhetett fel a korszerű faluház, melybe bútorokat, valamint az önkormányzatnak korszerű számítógép-felszerelést nyertek. Szóba kerültek a gondok is, melyek megoldásában az alapszervezet szeretne aktívan részt venni.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke szólt az érettségi és a vereckei emlékmű ügyéről. Biztatónak nevezte, hogy a legutóbbi Juscsenko-Sólyom találkozó során a két elnök megállapodott az emlékjel felavatásáról. A továbbiakban Kovács Miklós kérdésekre válaszolt. Végezetül a tagság a következő ciklusra is bizalmat szavazott Kész Elemér elnöknek, Járó Imre alelnöknek és Vass Ottó titkárnak.

Haláboron az általános iskolában megtartott tisztújító közgyűlésen Kádár Szilvia alapszervezeti elnök köszöntötte a vendégeket, köztük Bakancsos Lászlót, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét. Kádár Szilvia elnöki beszámolójában szép eredménynek nevezte, hogy tavaly a KMKSZ helyi alapszervezetének kezdeményezésére gyereknapot sikerült szervezni. Az alapszervezet a KMKSZ minden megyei és járási rendezvényén képviseltette magát. Végezetül sor került a tisztújításra, melyen a tagság ismételten megerősítette elnöki tisztségében Kádár Szilviát. Alelnök: Orosz Márta, titkár: Ködöböcz Erzsébet.

Nagybaktán Fodor Éva alapszervezeti elnök tartott beszámolót, melyben szólt az elmúlt évben elvégzett munkáról. Az alapszervezet aktívan részt vett a KMKSZ megyei és járási rendezvényein. A beszámolót követően a tagság az egész falu szempontjából lényeges kérdéseket és megoldási lehetőségeket vitatott meg. A tisztújítás során a tagság ismét Fodor Évát választotta elnökké.

Aknaszlatinán a napirend elfogadása után Sóbányi Imre, a KMKSZ aknaszlatinai elnöke tartott beszámolót, melyben szólt a rendezvényekről, értékelte az elmúlt időszak helyi és parlamenti választásait, melyek legfőbb tanulsága: közös ügyeinkben egységesen kell fellépnünk. Röviden összefoglalta a szervezet elnökeként eltöltött 15 év munkáját, majd arra kérte a tagságot, hogy fogadják el lemondását. Hangsúlyozta: ha a szervezet igényt tart további munkájára, tapasztalatára, ezentúl is mindig a Szövetség rendelkezésére áll.

Benedek Imre elnökségi tag szólt az aknaszlatinai tanács magyar frakciójának eredményeiről, továbbá sérelmezte, hogy a legrászorultabbakra, a szórványra nem terjed ki a kishatárforgalom.

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke köszönetet mondott Sóbányi elnök úrnak kitartó, áldozatos munkájáért. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke elmondta, hogy továbbra is számítanak az elnök úr támogatására. Mérleget vonva, Brenzovics László az utóbbi három év tapasztalatairól is beszélt. A választási eredmények sajnos azt mutatják, hogy a kárpátaljai magyarság megosztott és megosztható, nem értette meg, hogy az egységes szavazás a magyar ügyek szempontjából létfontosságú. Szólt Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnökének kárpátaljai látogatásáról, melyet rendkívül fontosnak és pozitívnak tartott. Kitért az aknaszlatinai sóbánya és a község földgázellátására is, hangsúlyozva, hogy ez állami ügy, de lehetősége szerint minden szinten igyekszik a kérdést napirenden tartani, a megoldást keresni.

A fórumon jelen volt Kocserha János, Aknaszlatina alpolgármestere is. A közgyűlés elfogadta az alapszervezet elnökségére tett 14 fős javaslatot, majd bizalmat szavazott az alapszervezet új elnökének, Szedlák Gyulának, Sóbányi Imrét pedig tiszteletbeli elnökké választotta. Az új elnök a jövőben fontosnak tartja a tagság aktivizálását, az elnökség nyitottságát, a fiatalság szervezését. Végezetül a közgyűlés megválasztotta a középszintű és területi közgyűlés küldötteit.

Halász, Sari