Baloga pártot alapít

Jön a Juscsenko-2 projekt?

2008. február 22., 09:00 , 371. szám

Viktor Baloga, az államfői titkárság vezetője múlt héten bejelentette, hogy kilép a Mi Ukrajnánk - Nemzeti Önvédelem (NU-NSZ) választási tömörülésből. A legtöbben jelzésértékűnek tekintik ezt a bejelentést, legfeljebb a tekintetben vannak nézetkülönbségek, hogy mit is akart üzenni valójában a Viktor Juscsenko elnök szürke eminenciásának tartott kárpátaljai politikus.

A távozásáról kiadott közleményben Baloga úgy fogalmaz, hogy megítélése szerint immár kimerített a tagságban rejlő minden "hatékony lehetőséget". Hozzáteszi: kilépése a pártból okafogyottá teszi azokat a vitákat, amelyek az elnöki titkárság vezetőjeként és az NU-NSZ elnökségének tagjaként viselt funkciói közötti ellentétekről szóltak, s megszűnnek a párton belüli folyamatokban játszott szerepe körüli találgatások is.

Ennek alapján akár azt is hihetnénk, hogy az elnöki titkárság vezetője megsértődött párttársaira az állandó intrikák és támadások miatt, melyek személyét az utóbbi időben érték, ám érdemes továbbolvasni a közleményt, amely az előretekintés, a fejlődés szükségességét hangsúlyozza, amikor "nyilvánvaló a politikai szféra folyamatainak lassulása, amikor a felszíni kapkodás mögött nem látni a konstruktív eszmék, termékeny ideológiák, ragyogó vezetők friss kínálatát". Új politikai eszköztárat, a politikai párbeszéd modern formáit kell keresni, véli Baloga, rámutatva, hogy konkrét politikai tervei vannak, s hogy azok továbbra is Viktor Juscsenkóhoz kötik őt.

Az ukrán politikusok és megfigyelők, akik megszokták már, hogy az efféle beszédet "értelmezni" szükséges, fürgén neki is láttak, hogy megfejtsék a politikus bejelentésének üzenetét. A legnyilvánvalóbb következtetés, hogy Baloga - s akkor talán Viktor Juscsenko is - "levette a kezét" az NU-NSZ-ről, mondják, azaz többé nem tartják alkalmasnak arra az állandó belső konfliktusoktól rázkódtatott pártszövetséget, hogy megfelelő támasza legyen az elnöknek. Hiába próbálkozott eddig Baloga a belső rendcsinálással, hiába hangzott el számtalan ígéret arra, hogy a sok kis párt most már egységes politikai erővé olvad össze, s a parlamentben is egységes lesz a fellépés, a gyakorlatban változatlanul az acsarkodás és az intrikák jellemezik a kisebbik kormánypártot - mutatnak rá.

Éppen ezért most eljött az ideje, mondják sokan, hogy a nagyszerű szervezőként ismert Baloga megpróbálkozzék az úgynevezett Juscsenko-2 projekttel, azaz egy olyan párt létrehozásával, amely a közelgő elnökválasztások előtt nemcsak a nyugati és központi, de néhány keleti megye támogatását is biztosítani tudná a második elnöki terminusra vágyó elnöknek. A leendő új Juscsenko-párt oszlopos tagjai között emlegetik az elnök környezetében ma a nagykoalíciót támogató politikusokat: Pljuscsot, Bogatirjovát, Jehanurovot. Azt jósolják, az NU-NSZ tagságának elsősorban Viktor Juscsenkót támogató része velük együtt vándorol majd át az új pártba, amelyhez várhatóan az elnöki titkárság biztosította adminreszursszal toborozhatnak új, a jelenleginél kevésbé nemzeti érzelmű, centristább beállítottságú, viszont egyneműbb és elkötelezettebb szavazótábort.

Mindebből pedig a megfigyelők arra következtetnek, hogy nem kizárt az újabb előrehozott parlamenti választás lehetősége sem, hiszen megjósolhatók a további konfliktusok a már amúgy is szinte működésképtelen NU-NSZ soraiban és a koalíciós partnerrel, a Julija Timosenko vezette BJUT-tal is. Ebben az esetben viszont nagy valószínűséggel egymásba folyó választási kampányoknak nézünk elébe egészen 2010-ig.

pszv