A Doktor Zsivágó rendezője

Sárkány Sándor: Valójában képzőművész vagyok

Sárkány Sándor képzőművész, rendező alkalmazta színpadra és rendezte a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház legfrissebb előadását, a Borisz Paszternak regénye alapján íródott Doktor Zsivágót. A Magyarországról érkezett vendégrendezőt mindenekelőtt eddigi pályájáról kérdeztük.

- A kárpátaljai közönség elsősorban díszlettervezőként ismerheti, amennyiben az ön munkáját dicséri A Pityu bácsi fia című Háy János-darab színpadképe, melynek bemutatóját a beregszászi színház és a Thália Színház közös produkciójában, Bérczes László rendezésében 2005-ben láthatta az itteni közönség. Rendező és díszlettervező egy személyben?

- Valójában képzőművész vagyok, s eddig csupán Bérczes László kérésére készítettem díszleteket. Szolnokról indultam, freskófestést tanultam. Ihász Gyuri bácsi, Szőnyi István kedvenc tanítványa volt a mesterem. Innen indult a pálya, de közben jött a kapcsolat különböző táncosokkal, a színház állandó szerelmemmé vált. A legkülönfélébb dolgokat csináltam a színházban - előbb öltöztető voltam, majd hangosítottam, világosítottam. Azután egyszer csak eljutottam odáig, hogy rendeztem egy előadást a budapesti Merlin Színházban. Később Bozsik Ivett táncosaival, majd a franciaországi Jozef Nagy Európa-díjas társulatával dolgoztam. Ezután következett a Doktor Zsivágó. Nagyon sokan félve fogadták a hírt, hogy belevágunk a színpadra állításába. Magyar színházban nagyon rég nem nyúlt senki ehhez a műhöz, mi mégis megpróbáltuk a beregszászi színházzal, s egy szinte teljesen díszletek nélküli, közel kétórás előadás kerekedett ki a dologból. Az előadás képekből áll, mintegy felvázolja az orosz forradalom történetét, a szocializmust, ugyanakkor egyáltalán nem azt szántuk az üzenetének, hogy mit gondolunk a forradalomról vagy a szocializmusról.

- Mégis, időszerű manapság olyan anyaghoz nyúlni, amely a terror és az egyén, a történelem és az egyén egymásra hatásának meglehetősen elkoptatott kérdéskörét boncolgatja?

- Idén lesz ötven éve, hogy Borisz Paszternak megkapta regényéért az irodalmi Nobel-díjat, amelyet azonban visszautasított. Úgy írta meg az orosz történelem egy korszakát, hogy a Szovjetunióban csak utalhatott bizonyos dolgokra, csak apró üzeneteket küldhetett a világnak, regénye mégsem jelenhetett meg hazájában egészen 1989-ig. A könyvet bibliaként olvasták világszerte. Paszternak ugyanis minden gyűlölet nélkül írt egy olyan korról, amelyet pedig az erőszak uralt. Mi is erre próbáltunk apellálni. Engem pont a darab evangéliumi vonatkozásai érdekeltek, s az, mit jelent ma a világon az evangélium. A "zsivágo" szó az orosz egyházi nyelvben "élőt" jelentett, s ezzel kapcsolatban Lukács evangéliumát szokták idézni: "És mikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. / És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbennének, íme két / férfiú álla melléjük fényes öltözetben: / És mikor ők megrémülvén a földre hajtják orczájukat, / azok mondának nékik: / Mit keresitek a holtak között az élőt?"

- Hogyan lehet bepréselni a klasszikus nagyregényt egy alig kétórás előadásba?

- Megpróbáltuk bemutatni a regény esszenciáját. Paszternak többek között azért volt kénytelen ilyen terjedelmesre írni ezt a regényt, hogy elrejtse benne az üzenetét. A könyv végén található versekben viszont egy csomó olyan üzenet van, ami visszautal magára a könyvre. Végül is ez egy rejtett irat, egy nagy irodalmi csel, amellyel a szerző a vasfüggöny mögül bemutatja a világnak az orosz történelmet. Paszternak nagyon szép mondatokat szerkeszt, nagyon erős jeleneteket írt bele a regénybe, s mi ezeket a mondatokat, jeleneteket sűrítettük egy előadásba. Úgy terveztük meg ezt az előadást, hogy figyelembe vettük a néző befogadóképességét. Az volt az elképzelésünk, hogy rázúdítunk a közönségre korokat, történeteket, de úgy, hogy az egy percre se legyen unalmas. Azt gondolom, hogy az előadás végén sikerült megfogalmazni a paszternaki üzenetet, amelytől az emberiség kezd ugyan elszakadni, de amely ettől függetlenül még mindig létezik.

- Bérczes László A Pityu bácsi fia rendezésekor úgy fogalmazott, hogy számára rendkívül könnyű volt a beregszászi színészekkel dolgozni, mert azok a saját bőrükön is megtapasztalhatták azt a fajta otthontalanságot, elidegenedést, amelyről Háy János darabja szól. Vannak "saját" tapasztalataik a kárpátaljai színészeknek a Doktor Zsivágóhoz is?

- Az itteni színészek egy olyan tulajdonsággal rendelkeznek, ami nagy kincs: emberként élhetik az életüket. A színészek ugyanis egyre inkább nagy gyárakban dolgoznak világszerte. Ha ma megkérdezzük valamelyiküket, mikor nézett fel utoljára az égre és látott felhőt vagy madarat, talán nem is tud válaszolni. A beregszászi színészek életében viszont benne van még a természet, a falu, a közösség. Emberi léptékű életet élnek, tehát tavasszal érzik a föld szagát, esetleg gazdálkodnak is, gyereket nevelnek. Ők a valóságban élnek, s ezért bármit játszanak, tudnak ahhoz meríteni az életükből, mert hiszen Shakespeare és a többiek is mind ebből a valóságból táplálkoznak.

- Megtörtént a beregszászi bemutató. Mi lesz a darab további sorsa?

- Nehéz kérdés. A legfontosabb számomra az, hogyan reagál a közönség, s az első reakciók jók voltak. Én soha nem a szakmának dolgozom, nem is akarok oda tartozni. Nekem a közönség a fontos. Ha eljönnek az emberek a színházba, s a színészek az itt élő embereknek tartanak egy magyar nyelvű előadást, az nekem borzasztó nagy megtiszteltetés. Nagyon jó érzés, hogy ma és itt lehet még magyar nyelvű előadást csinálni olyan embereknek, akiknek a szülei megőrizték ezt a nyelvet. Ha ők jól reagálnak erre a darabra, akkor az nekem mindennél többet ér.

hk