Oktatás, vízum és rendezvények

KMKSZ-közgyűlések

2008. február 29., 09:00 , 372. szám

Tiszaújlakon a magyar iskolában Bence Rudolf alapszervezeti elnök köszöntötte a tagságot és a vendégeket: Kovács Miklós KMKSZ-elnököt, Milován Sándor alelnököt és Milován Jolánt, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét. Beszámolva a 360-ról 400 tagúra nőtt alapszervezet eredményeiről kiemelte, hogy aktívan részt vettek a Turul-ünnepség szervezésében, illetve pályázat útján teleházat nyertek. A terveik között szerepel, hogy KMKSZ-irodát nyissanak a nagyközség központjában, s egy rendezett parkot szeretnének létrehozni.

Kovács Miklós magyar iskolarendszerünkről és a rá leselkedő legnagyobb veszélyről, az ukrán vizsgaközpontokról beszélt, elmondva, hogy bár két évre rendeződni látszik a kérdés, de hosszú távú megoldás még nincs. A legutóbbi parlamenti és helyhatósági választások eredményeit is értékelte az elnök, majd arról beszélt, hogy 12 év várakozás után megvannak a hivatalos engedélyek a Vereckei-hágón felépítendő honfoglalási emlékműhöz. Arról is szólt, hogy hat év után a strasbourgi európai bíróság kimondta, hogy 2002-ben Gajdos István bejutása az ukrán parlamentbe nem volt jogszerű.

Milován Jolán megköszönte a tagságnak azt, hogy Tiszaújlakon a választásokon a KMKSZ mindig jól szerepelt, majd megköszönte az alapszervezet elnökének precíz, becsülettel végzett munkáját.

A közgyűlés az alapszervezet korábbi vezetőit újra megválasztotta: elnök Bence Rudolf, alelnök Stéfán Sándor, titkár Hajdú Erika.

Nevetlenfaluban Budaházi Kornélia alapszervezeti elnök köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, valamint Milován Sándort és Milován Jolánt.

Az elnöki beszámolóban elhangzott: az alapszervezet eredményesen szerepelt az elmúlt parlamenti és helyhatósági választások során. Rendszeresen megemlékeztek nemzeti ünnepeinkről, a sztálini lágerekbe elhurcoltakról, képviseltették magukat minden megyei és járási KMKSZ-rendezvényen.

Milován Sándor szólt a KMKSZ által elért eredményekről. Kiemelte a Rákóczi-főiskola létrehozását, a legutóbbi helyhatósági választások kapcsán pedig hangsúlyozta: először történt meg, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács, valamint az ungvári és a nagyszőlősi járási tanácsok alelnökeivé a KMKSZ által jelölt tisztviselőket választottak. Szólt az ukrán nyelvű érettségi kapcsán kialakult helyzetről, a magyar nemzetiségű tanulóknak az ukrán nemzetiségűekkel szembeni hátrányáról, kiemelve: a probléma megoldásáért a KMKSZ továbbra is küzdeni fog. Ezt követően Király Kálmán elnökségi tag, járási tanácsi képviselő szólt, a Nagyszőlősi Járási Tanács 11 tagú KMKSZ-frakciójának munkájáról. A tisztújítás során a tagság ismételten bizalmat szavazott Budaházi Kornélia elnöknek, Pénzes János alelnöknek és Török Judit titkárnak.

Aklihegyen Pacuha Aranka alelnök számolt be az elmúlt időben végzett munkáról. Milován Sándor beszédében kiemelte az alapszervezetek fontosságát a magyar közösségek életében, válaszolt a tagságot érdeklő kérdésekre. Milován Jolán megköszönte az eddigi elnök, Fóri Éva sokéves kitartó és áldozatos munkáját. A tisztújítás során a tagság egyöntetűen Pacuha Arankát választotta elnöknek.

Fertősalmáson vasárnap került sor a helyi alapszervezet közgyűlésére. A tisztújítás során az elnök Bíró Irma lett, alelnök Tegze Edit.

Mátyfalván az általános iskolában tartották meg az alapszervezet tisztújító közgyűlését. A tagság ismételten Varjú Irén elnöknek szavazott bizalmat, alelnök Riskó Viola lett.

Eszenyben Gönczy Sándor alapszervezeti elnök a helyi szervezet megalakulásától máig terjedően áttekintette elvégzett munkájukat és azon belül a saját szerepét. A 14 éve az alapszervezet élén álló elnök mindenkinek köszönetet mondott, akik segítették munkáját, majd arra kérte a tagságot, hogy egy fiatalabb, rátermettebb emberrel váltsák fel posztján.

Brenzovics László, a KMKSZ és a megyei tanács alelnöke kijelentette: "Nekünk az a közös feladatunk, hogy megőrizzük ezt a szervezetet, iskoláinkat és egyházainkat, azért, hogy később lehessen mire építeni." Balla József iskolaigazgató köszönetet mondott Gönczy Sándornak mindazért, amit a középiskoláért tett. Gönczy Sándor elnök a tagság rábeszélésnek engedve vállalta az újabb három évre szóló megbízatást, így egyhangúlag újraválasztották.

Szalókán Orosz Kálmán elnök köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, majd beszámolt az alapszervezet elmúlt évi munkájáról. Beszélt az augusztus 20-án 12. alkalommal megszervezett Hazahívogató falunapról, az ez alkalomból megjelentetett Szalókai Füzetekről.

Dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke megállapította: a szalókai alapszervezet példásan tevékeny. Említést tett az új vízumkiadási rendről, és a kapcsolattartási támogatás rendszeréről. Kérdésekre válaszolva elemezte a KMKSZ pillanatnyi politikai helyzetét, valamint az új felsőoktatási felvételi rendszert, felhíva a hallgatóság figyelmét annak veszélyeire.

A közgyűlés végül egyhangúlag újraválasztotta Orosz Kálmánt az alapszervezet elnökét és a választmányt.

Szürtében a református parókia gyülekezeti termében Braun Éva alapszervezeti elnök köszöntötte a tagságot. A szürtei alapszervezetnek 550 tagja van, s 1989-től lehetőségeihez mérten segít a községi tanácsnak, támogatja a középiskola rendezvényeit, több emlékművet, emlékhelyet hozott létre – mondta el az elnök.

Puskár Árpád polgármester az eredményekről szólva kiemelte a tanács költségvetéséből épült új családorvosi rendelőt és a vízelvezető árkok kitisztítását, valamint a tanács épületének befedését és a falunapot.

Dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke a kárpátaljai magyarságot leginkább foglalkoztató kérdésekről és a Szövetségre váró feladatokról beszélt. A közgyűlés Braun Évát újabb három évre elnökké választotta, alelnök ezentúl Nagy Imre, titkár Fülöp Ibolya.

Borzsován Buzási István alapszerezeti elnök beszámolójában a legutóbbi három választás kapcsán elmondta: itt mindig a KMKSZ győzött. Tájékoztatta a jelenlevőket a kapcsolattartási támogatásról, amelyet a schengeni vízummal rendelkezők igényelhetnek. (Borzsován ebben az ügyben hozzá kell fordulni.) A szervezet tevékenysége kapcsán kiemelte, hogy felléptek a muzsalyi aranybánya működtetése ellen, s szólt az alapszervezet rendezvényeiről.

Kovács Miklós elnök beszélt az érettségi vizsgaközpontokról, a schengeni vízumkiadás új rendjéről, a kapcsolattartást segíteni hivatott Unió Alapítványról és a legutóbbi parlamenti választások eredményeiről. Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke megköszönte az alapszervezet tagjainak és elnökének munkáját, majd felidézte, hogy a 2002-es parlamenti választások idején Buzási Istvánt elbocsátással fenyegették, ám ő ennek ellenére ki mert állni az elvei mellett. Ezt követően a közgyűlés Buzási István elnököt újraválasztotta, az alapszervezet alelnökévé Seder Gábort, titkárává pedig Hegedűs Józsefet választották.

Badalóban a közgyűlést Balogh Zoltán, az alapszervezet elnöke nyitotta meg, köszöntve Brenzovics Lászlót, a megyei tanács alelnökét, a KMKSZ alelnökét és Bakancsos Lászlót. Balogh Zoltán elnöki beszámolójában többek között érintette a nemrég lezajlott parlamenti választások helyi eredményét, a magyar tannyelvű iskolát érintő problémákat, kitért az alapszervezet a rendezvényeire. Ezután Brenzovics László a vízumokkal kapcsolatos problémákról, a politikai helyzetről és az oktatás aktuális kérdéseiről tájékoztatta a közgyűlést. "Meg kell értetnünk a szülőkkel, hogy ne vigyék az ukrán iskolákba a gyerekeket, mert az tévhit, hogy így jobb jövőkép áll előtte: csak anyanyelvén tudja az ember alaposan megtanulni és elsajátítani az iskolai tananyagot" – hangsúlyozta. Bakancsos László a legutóbbi választások tanulságait elemezve felhívta a figyelmet a választók egyre fokozódó passzivitására, mely – ha okait nem tisztázzuk és nem szüntetjük meg – már nemcsak a KMKSZ, hanem a kárpátaljai magyarság sorsát is veszélyezteti. A tagság az elhangzottak után kérdéseket intézett a jelenlévő vendégekhez. Végezetül a tagság újra elnökké választotta Balogh Zoltánt, Jakab Lajosnak alelnöki, Bíró Katalinnak titkári tisztségben szavazott bizalmat.

Zápszonyban a tanácsházában került sor az alapszervezet tisztújító közgyűlésére. Gerzánics Ilona elnök beszámolt az előző ciklusban végzett munkáról. Külön kiemelte a helyi kultúrház felújítására rendezett jótékonysági est sikerét. Brenzovics László tájékoztatta a jelenlévőket az aktuális kérdésekről. A falu jövőjét illetően pedig elmondta, hogy nemsokára elkezdik a gáz bevezetését és a település útjainak felújítását. A közgyűlés tervbe vette egy falumúzeum és egy idősek étkeztetését ellátó étkezde létrehozását, majd a tisztújítás során újra bizalmat szavazott a régi vezetőségnek.

Beregsomban a KMKSZ- alapszervezet korábbi vezetőinek, Barta Ferenc elnöknek, Roják Vince alelnöknek és Nagy Anita titkárnak, valamint a korábbi választmánynak újabb három évre bizalmat szavazott a tagság. Az elmúlt év munkájának értékelése mellett az elnök fontos célokat is megfogalmazott.

Kovács Miklós a magyar oktatási rendszer helyzetéről és az előttünk álló feladatokról, a vízumhelyzetről és a kapcsolattartási támogatásról, valamint pályázati lehetőségekről beszélt, továbbá a tagok által feltett kérdésekre válaszolt.

Haranglábon Hidi Olga alapszervezeti elnök számolt be az évi munkáról, a kulturális rendezvényekről, a falunapról. Beszélt a legutóbbi soronkívüli parlamenti választásokról, kiemelve, hogy Haranglábon is győzött a KMKSZ által támogatott párt. Felhívta az emberek figyelmét a kapcsolattartási támogatásra, amelynek ügyében hozzá kell fordulni Haranglábon.

Kovács Miklós a KMKSZ eredményeiről és terveiről tájékoztatta a tagságot, majd kérdésekre válaszolt.

A közgyűlés Hidi Olgát választotta újra elnökké, az alapszervezet alelnöke Gerzsenyi Andrea, titkára pedig Unoka Olga lett.

Asztélyban és Macsolán is sor került a közgyűlésekre. A lezajlott tisztújítások során az elnökség mindkét településen változatlan maradt: Asztélyban Nagy Anikó, míg Macsolán Kocsis Lívia vezeti tovább az alapszervezeteket. Mindkét helyen jelen volt Bakancsos László, a KMKSZ BKSZ elnöke, aki válaszolt a feltett kérdésekre.

Kőrösmezőn az általános iskola több mint nyolcvan férőhelyes üléstermében tartotta tisztújító közgyűlését a KMKSZ helyi alapszervezete. Francz Ignác elnök beszámolójában elmondta, hogy az egyik legfontosabb gondjuk az önállósodás, a magyar nyelvű óvoda-iskola hivatalos elfogadtatása. Ehhez azonban még legalább két tanteremre lenne szükség, amihez az elnök a szülők és a megye hathatós támogatását kérte. A KMKSZ és a Karitasz az év folyamán két kirándulást szervezet mintegy negyven személy részvételével, és ott voltak az augusztus 20-i aknaszlatinai rendezvényen is.

A jelenlévőket üdvözölte Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke és válaszolt elsősorban az új schengeni vízum kiadásával kapcsolatos kérdésekre. Ezt követően a közgyűlés újraválasztotta Francz Ignác alapszervezeti elnököt, majd megválasztották a szervezet vezető tisztségviselőit. A közgyűlés végén a tagság megtekintette a Duna TV Kőrösmezőről készült dokumentumfilmjét.

zs.zs.zs.