Kevés a magyar diplomás

Kárpátaljai Megyei Tanács, bizottsági munka

2008. március 7., 09:00 , 373. szám

A Kárpátaljai Megyei Tanács által korábban elfogadott szakprogramok teljesítésének szentelte legutóbbi ülését a testület oktatási, tudományos, kulturális, vallási, ifjúságpolitikai testnevelési, sport, kisebbségügyi, valamint információpolitikai bizottsága.

Az otthon és felügyelet nélkül maradt gyermekek helyzetének javítására hivatott 2006-2010-es program végrehajtásával kapcsolatban egyebek mellett elhangzott, hogy január 1-jei adatok szerint a járási és városi gyermekügyi szolgálatok 622 családban 1381 olyan fiatalkorút tartanak nyilván, akikről szüleik vagy az őket helyettesítő személyek nem gondoskodnak. Tavaly a szolgálatok munkatársai újabb 352 ilyen gyermeket vettek nyilvántartásba.

A statisztikák szerint az elmúlt évben a hatóságok 197 esetben kezdeményezték a szülői jogoktól való megfosztást, amit 139 esetben hagytak jóvá.

Év eleji adatok szerint 1721 árva és szülői felügyelettől megfosztott gyermeket tartottak nyilván az illetékes szolgálatok. Többségük (1286) felügyelet vagy gondozás alatt áll, s nevelő családoknál lakik, míg 186-an családi típusú gyermekotthonokban, 249-en pedig egyéb szociális és tanintézményekben nevelkednek.

Szóba került a tanácskozáson az oktatás helyzete is. Mint elhangzott, Kárpátalján 34 felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata működik. Ezekben megközelítőleg ugyanannyi diák tanul, mint az öt elismert megyei felsőoktatási intézményben, azaz az Ungvári Nemzeti Egyetemen, a Kárpátaljai Állami Egyetemen, a Munkácsi Humánpedagógiai Főiskolán, a Munkácsi Technológiai Főiskolán és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán együttvéve - mondta el lapunknak dr. Orosz Ildikó, a megyei tanácsi bizottság és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke. Figyelemre méltó, mutatott rá a szakember, hogy bár Kárpátalján ilyen nagyszámú felsőoktatási intézmény működik, ukrajnai viszonylatban a megye mégis a sereghajtók közé tartozik a diplomával rendelkezők számát tekintve.

Érvényesülnek a szociológiai igazságok, a városokban sokkal többen vállalják a továbbtanulást, mint vidéken, illetve ismételten megerősítést nyert az is, amit a KMPSZ immár évek óta hangoztat, hogy arányaiban sokkal kevesebb magyar fiatal tanul tovább a középiskola elvégzése után - jelezte Orosz Ildikó. Ezért is döntött úgy a bizottság, hogy javasolja a megyei tanácsnak, forduljon azzal a kéréssel a vizsgaközpontok elnökéhez, állítsák össze úgy az ukrán tesztkérdéseket, hogy azok igazodjanak a magyar iskolákban tanultakhoz - mutatott rá a KMPSZ elnöke.

Végezetül Orosz Ildikó elmondta: keresik annak a lehetőségét, hogy a görög katolikus egyház megfelelő támogatást kaphasson a megyei költségvetésből a műemlékvédelem alá eső ungvári katedrális tetőzetének felújításához.

szcs