Nagyszőlősön szállt az ének

2008. április 11., 10:00 , 378. szám

Április első hétvégéjén a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, valamint a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében rendezték meg a 14. Kárpátaljai Megyei Népdalversenyt, melyen hat magyar tannyelvű oktatási intézmény - a házigazdákon kívül a Verbőci, a Nagymuzsalyi, a Mezővári, a Nagypaládi, valamint az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola jó hangú diákjai mérték össze énektudásukat.

Az iskola nagytermében elsőként Riskó Marianna, a tanintézet igazgatóhelyettese üdvözölte a megjelenteket, felidézve, hogy a kilencéves Bartók Béla is itt, az egykori ugocsai vármegyeháza üléstermében adta elő első saját szerzeményű zeneművét, s arra biztatta a résztvevőket, hogy szívvel-lélekkel énekeljenek, hisz aki énekel, az ezt jókedvéből teszi...

Ezt követően Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője, a zsűri tagja lépett a hallgatóság elé, megköszönve a felkészítő tanárok lelkiismeretes munkáját. Majd arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a magyarság éppen azért tudott ezer évig fennmaradni a Kárpát-medencében, mert megőrizte a kultúráját, s egyúttal arra figyelmeztetett mindnyájunkat: ha nem tartjuk életben a hagyományainkat, akkor fennáll a veszély, hogy feloldódunk a környező nemzetek tengerében. Ezért kell hát ragaszkodnunk a néphagyományokhoz... Végezetül pedig bemutatta a zsűri többi tagját: Grigora Évát, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatás Művelődési és Turisztikai Osztályának módszerészét, Ádám Erzsébetet, a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát, valamint Halász Lászlót, a zsűri elnökét, a Mezővári Művészeti Iskola helyettes igazgatóját.

A két bevezető felszólalás után maguk a főszereplők, vagyis az iskolások léptek a közönség elé, hogy ajkaikon egymást követve csendüljenek fel a szebbnél szebb népdalok (valamint két népballada), s bár folklórkincsünk egyik legbecsesebb gyöngyszemét, A csitári hegyek alatt című népdalunkat többen is bevették a repertoárjukba, ezt leszámítva, mindegyikük más és más dalokat adott elő. Ez pedig népköltészetünk gazdagságát jelzi, azt, hogy a versenyzőknek volt miből válogatni. A nagymuzsalyi csapatot alkotó kislegények ráadásul nem is kórusként, hanem kedves hangulatú, dramatizált, tánccal kombinált előadásban adták elő a különböző népdalokat...

A versenyszámok elhangzása után a zsűri visszavonult, majd húszpercnyi szünetet követően elérkezett az eredményhirdetés ideje.

A díjak átadása előtt - rövid felszólalásában - Halász László is megköszönte a tanároknak az előadók felkészítésére fordított munkát, valamint a diákoknak a jól sikerült fellépéseket, s arra biztatta őket: haladjanak tovább a hagyományőrzés útján.

Most pedig lássuk a helyezéseket. A 6-12 évesek között a nagymuzsalyi Grica Zoltán (felkészítő tanár: Vidnyánszky Éva) és az Aknaszlatináról érkezett Mitru Barbara (felkészítő tanár: Vajnági Adrienn) szerezte meg az első helyet, s az utóbbihoz hasonlóan, a bányásztelepülés magyar tanintézetében tanuló Ángyus Karina és Szenykiv Róbert léphetett fel a dobogó második, illetve harmadik fokára. A 12 évesnél idősebbek korcsoportjában Dér Lívia és Horváth Nikolett (felkészítő tanáruk: Szilágyi Gizella), a Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai érdemelték ki a győzelmet (emellett a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatás Művelődési és Turisztikai Osztálya különdíját is Horváth Nikolett vehette át), míg a második és a harmadik helyen a Verbőcről érkezett Fenyvesi Evelin (felkészítő tanár: Héder Lajos), illetve az aknaszlatinai Rusznák Alexandra osztozott. Az iskolák versenyében pedig az aknaszlatinaiak diadalmaskodtak, a nagymuzsalyiak vehették át a második helyezettnek kijáró díjat, míg a László Éva által felkészített verbőci csapat a verseny harmadik helyezettjeként térhetett haza. A díjak mellett Berki Károly a KMPSZ nevében azzal a meglepetéssel örvendeztette meg az első három helyezettet, hogy részt vehetnek a Velencei-tónál szervezett nyári tábor rendezvényein.

Lajos Mihály