"A szövetségnek életem végéig tagja maradok"

Interjú Bányász Erzsébettel

2008. április 11., 10:00 , 378. szám

Bányász Erzsébet, a técsői KMKSZ-alapszervezet nemrég leköszönt elnöke most is aktívan szervezi a Tisza-parti városban a nyugdíjaséletet a Técsői Tiszavirág Nyugdíjasklub keretein belül, és a mára már a megye határain túl is népszerű Técsői Arany Ősz Kórustalálkozót. Erzsike néni fáradhatatlan, a betegsége sem szegte kedvét, hisz újabbnál újabb terveket sző.

- Idézne az Arany Ősz Kórustalálkozók történetéből?

- 1989-től, a KMKSZ megalakulásától van Técsőn Arany Ősz Kórustalálkozó, kezdetben Borbély Sándor, az alapszervezet első elnöke szervezte, az ő ötlete volt. De később Borbély visszavonult és az alapszervezet új elnöke Szöllősy Tibor lett, akinek kezdettől az volt a célja, hogy kilépve a "nagy" KMKSZ-ből önálló técsői szervezetet hozzon létre. Én többekkel együtt úgy döntöttem, hogy maradok a kárpátaljai magyarságot tömörítő, érdekeinket ténylegesen képviselő szervezetben. 1994 májusában házról házra járva megszerveztük előbb a KMKSZ alapszabálya szerint működő nyugdíjasklubot, majd belőle alakult újra a KMKSZ-alapszervezet, melynek én lettem az elnöke. A szakadárok részéről sok támadás ért, egyszer még puccsot is előkészítettek ellenem, de belebuktak.

Az alapszervezet és a nyugdíjasklub tagságával közösen rengeteg összejövetelt és kirándulást szerveztünk, szüreti és farsangi bálokat. Egy diabetikus csoportot sikerült elvinni ingyenes gyógykezelésre tíz napra Pécsre. Két alkalommal voltunk Beregfürdőn 12-12 emberrel a helyi nyugdíjasklub vendégeként. De voltunk Cserkeszőlőn, Gyöngyöspatán, Szolnokon és még sok más magyarországi és erdélyi településen. Emiatt aggódom most, hogy hogyan tudunk vízumot szerezni ezeknek az embereknek, a kishatárátlépővel pedig csak ötven kilométerre lehet menni, ami nekünk nem megoldás. Most is meghívtak bennünket Szolnokra egy gyógyfürdő megnyitására, de még nem tudom, hogyan juthatnánk el.

Ami a KMKSZ-t illeti, egészségi állapotom megromlott, emiatt mondtam le az alapszervezet elnöki tisztségéről, de a szövetségnek életem végéig tagja és támogatója maradok, engem nem tudott senki elcsábítani. Ugyanakkor szeretném a nyugdíjasegyletet továbbvinni, és az eddigieknél is több rendezvényt szervezni, remélem, sikerül. Arany Ősz is lesz idén.

- A 14 éve rendszeresen megszervezett kórustalálkozó sikerét jelzi, hogy tavaly már "ellen" Arany Ősz is volt Técsőn...

- Valóban, tavaly városnapkor, a KMKSZ által szervezett hagyományos Arany Ősz Kórustalálkozó előtt egy héttel rendezett az ellenszervezet ugyanezzel a névvel egy hasonló fesztivált. Igaz, már korábban alapítottak Arany Ősz névvel egy művelődési kört, de az újságokban nem az jelent meg, hogy az Arany Ősz Művelődési Kör fellépett a városnapon, hanem az, hogy Técsőn megrendezték az Arany Őszt, a csúsztatás miatt három kórus nem jött el. Sajnos pont akkor kórházba kerültem, nem tudtam a megszokott módon tartani a kapcsolatot a meghívottakkal, amiből rengeteg félreértés adódott. De végül a megszokott módon magas színvonalon zajlott le a kórustalálkozó. Nagyon meghatódtam akkor, még sírtam is, hisz minden egyes kórus köszöntött a színpadról, a munkácsiak a kórházban is meglátogattak.

- Mi történt Erzsike nénivel, hisz öt hónapig volt a kórházban?

- Cukorbeteg vagyok már 25 éve, és most egy sebbel kezdődött a lábujjamon, végül a lábam bedagadt és bevérzett. Felvágták, aztán Ungvárt is megjártam. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a técsői kórház főorvosának, Ivan Kajlának, aki a lehetetlent is megpróbálta: ötször vágta, operálta a lábam - és meggyógyított. Ezzel az életemet is meghosszabbította, hisz láthatja, most már tudok járni, meg tudom csinálni a dolgaimat.

- Erzsike néni a családjától, szüleitől örökölte ezt a kivételes szervezőkészségét és hazafias gondolkodást?

- Igen, az apám is ilyen volt. Técsőn születtem, és mindig itt éltem. Édesapám Nádasi Sándor ácsmester volt. Az édesanyám egy mérnöknek főzött, akinek volt egy ruszin sofőrje, belőle hirtelen a szovjet megszállást követően polgármester lett Técsőn. Akkor nálunk is házról házra jártak és szedték össze a magyarokat, de a mi házunkat kihagyták. Az apám másnap önként jelentkezett. Emlékszem, a két fiútestvéremmel sírva fogtuk körül, hogy nem engedjük. De picik voltunk még, semmit sem tehettünk. Kisvárosunk életében is elmondhatatlan tragédia volt a magyar férfiak elhurcolása. Édesapámat évek múltán két erdélyi fiatalember támogatta haza, édesanyám annyira megörült, hogy rögtön eléjük rakta minden élelmünket, ami volt. Sajnos úgy jóllaktak, hogy ez aztán az életükbe került. Az édesapám is olyan betegségekkel tért haza, ami később el is vitte.

Tizenöt éves koromtól dolgoznom kellett, hisz anyám nagyon beteges asszony volt. Meg kellett tanulnom megállni a saját lábamon. Húszéves koromban mentem férjhez, akkortól egész életemen át nyugdíjig egy munkahelyen, a taracközi bútorgyárban dolgoztam. Van két fiam, az egyik vegyész és Ungváron él, a másik itt, Técsőn ékszerész, van három unokám.

Nyugdíjba vonulásom után vállaltam vezető szerepet a KMKSZ-alapszervezetben és a nyugdíjasklubban, mind a mai napig aktív munkát igyekszem végezni. Örülök annak, hogy itt születtem és magyar vagyok. Nagyon szeretek élni, nagyon szeretek kirándulni, optimista vagyok. Bízom abban, hogy minden rosszban van valami jó, és ez mindig bejön.

Badó Zsolt