Rákóczi-füzetek: 11 új kötet

2008. május 2., 10:00 , 381. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) könyvtárának olvasótermében április 24-én könyvbemutatóra került sor, melyen az érdeklődőknek a tanintézmény Rákóczi-füzetek című sorozatának 11 legújabb kötetét mutatták be.

A kötetek szerzőit és az érdeklődőket Orosz Ildikó, a KMF elnöke üdvözölte, köszönetet mondva a kiadványok megjelentetését támogató Apáczai Közalapítványnak. A kiadványok megjelenése a főiskola tanulmányi és tudományos életében igen fontos: nagy értékű, magyar nyelvű tudományos összefoglaló munkákhoz, információkhoz juthatnak általuk a diákok - tanáraik tollából -, tevékenyen segítve ezzel a szaktantárgyak még pontosabb, hatékonyabb elsajátítását.

Kohut Attila, a főiskola kiadói részlegének a vezetője a tanintézmény megalakulásától napjainkig eltelt időszak tükrében az itt zajló könyvkiadás történetét ismertette. Mint mondta, kezdetben a könyvkiadás szinte csak a főiskola tudományos évkönyvének, az Acta Beregsasiensisnek a kiadására szorítkozott. Nagyobb számú kiadvány megjelenésére 2006-tól nyílik lehetőség, amikor az Apáczai Közalapítványnál nyert pályázat eredményeként huszonnégy, majd a következő évben további tizenkét kiadvány látott napvilágot. Az idei évre vonatkozóan szólt a megnyert pályázatokról: az Apáczai Közalapítvány által tizenhét, a Szülőföld Alap által pedig hat kiadvány - többek között az ukrán-magyar kisszótár - megjelenése válik lehetővé. Összességében ebben az évben a főiskola kiadói részlege mintegy 30-32 kiadvány megjelentetését tervezi.

Ezt követően került sor a tulajdonképpeni könyvbemutatóra. Elsőként Szemrád Emil kémikus mutatta be a szerzőtársaival - Csoma Zoltánnal és Melnyicsok Adriennel - írt Általános és szervetlen kémia c. könyvet.

A résztvevők ezután egyperces néma csönddel emlékeztek a közelmúltban elhunyt Krocskó Gyula professzorra, akinek Állattan és biogeográfia c. könyveit Kohut Erzsébet főiskolai tanár mutatta be, majd meleg szavakkal emlékezett a néhai professzor munkájára.

A földrajz tanszék képviseletében Izsák Tibor mutatta be Ukrajna természeti földrajza c. munkáját, szólva a jövőbeli tervekről, melyek között szerepel pl. Ukrajna gazdaságföldrajza, valamint Kárpátalja, ill. a különböző kontinensek földrajzával foglalkozó munkák kiadása.

Kulin Judit távollétében könyveit Orosz Ildikó ismertette. A Pákh Györggyel közösen írt Matematikai analízis feladatokban és a Matematika óvodapedagógusoknak egyaránt hiánypótló művek.

Orosz Ildikó a pedagógiai tanszék és a Lehoczky Tivadar Intézet munkatársaival kutatás keretében közösen írott, A Tisza-forrás környékén. A felső-Tisza-vidéki magyarok anyanyelvi-oktatási helyzete egy kutatás tükrében c. művéről szólt. Beregszászi Anikó mutatta be a filológiai és a magyar tanszéki csoport könyveit: Kótyuk István: Mondattani elemzések. Segédkönyv a magyar nyelvtan tanulmányozásához, Csernicskó István-Márku Anita: Hiába repülsz te akárhová. Segédkönyv a kárpátaljai magyar nyelvjárások tanulmányozásához, valamint Karmacsi Zoltán: Kétnyelvűség és nyelvelsajátítás. Végezetül az angol nyelvet kedvelők számára Huszti Ilona mutatta be a szerzőtársaival, Csorba Mariannával és Ivancsó Viktóriával írott The Theory of English c. kötetet.

Mint a bemutatón elhangzott, a főiskolán oktató szerzők munkái nemcsak saját hallgatóikhoz, hanem az Ungvári Nemzeti Egyetemre és számos más kárpátaljai oktatási intézménybe is eljutnak. Hiánypótló, gazdag információforrásként használható, magyar nyelvű ismeretanyagok lévén nagy a kereslet irántuk. Az itt bemutatott művek szak(pár)tól függetlenül egyaránt ajánlhatók minden, a tudomány és az új ismeretek iránt érdeklődő olvasó figyelmébe.

F. Zs.