Május 31. - dohányzásmentes nap

2008. május 30., 10:00 , 385. szám

Amióta az emberiség felfedezte a dohánylevél elfüstölésének hatását, azóta csak szaporodnak az élvezői. A dohányzók a társadalom jelentős részét teszik ki, s szinte minden rétegben megtalálhatók. Egyes becslések szerint Kelet-Közép-Európában minden harmadik ember nikotinfüggő, s ez alól vidékünk sem kivétel. De vajon hogyan kerülnek kapcsolatba az emberek a cigarettával, s miért szoknak rá? Erről kérdeztünk meg néhány dohányozó kárpátaljait.

Vidékünk felnőtt és fiatalabb lakossága körében rengeteg a dohányos. Többféle magyarázatot tudnak adni arra, hogy miért is szoktak rá a bedobozolt "koporsószegre". Az egyik ilyen a környezet hatása. "Gyermekkoromban a szomszédban lakó fiúval eldöntöttük - meséli József, aki már több mint húsz éve dohányzik -, hogy kipróbáljuk a cigit. Öt-hat évesek lehettünk, s a felnőttektől láttuk, hogy mit kell csinálni. A barátom az apjától ellopott két szál füstszűrő nélküli cigarettát, s vártuk a megfelelő alkalmat. Amikor csak a nagyapja maradt otthon, elbújtunk az udvar egy félreeső részében és rágyújtottunk. Persze nem nagyon ízlett a dolog, s el is határoztam, hogy soha többé nem veszek a számba cigit. Aztán az idő múlásával megfeledkeztem erről. Tizenhét évesen, az érettségi után továbbtanultam. Az idegen környezet, a társtalanság arra késztetett, hogy új ismerősöket szerezzek. A velem tanuló fiúk nagyobb része az órák között dohányzott, s amikor engem is megkínáltak, elfogadtam, hogy befogadjanak maguk közé. Később már én is vásároltam cigarettát, hogy "menőbbnek" lássanak, s lassan-lassan rászoktam. Otthon senki sem dohányzott. A szakiskola elvégzése után behívtak katonának, ahol a közös dohányzások alkalmával hamarabb összeszoktam a bajtársaimmal. A szolgálatból hazatérve aztán már nem csináltam belőle titkot, hogy füstölök. Ma már elég sokat dohányzom, ami az egészségemet is károsan befolyásolta, de eddig hiába próbálkoztam azzal, hogy leszokjam."

A rászokás másik indoka a stresszes életmód, amit segíthet elviselhetőbbé tenni a cigaretta. "Még az egyetemi éveim alatt szoktam rá a cigarettázásra - mondja Ágnes, aki tanárként dolgozik. A vizsgaidőszak idegességét vezettem le ezzel, amolyan "csak csináljak valamit" cselekvésként. Aztán az egy szálból kettő lett, a kettőből tíz, aztán egy egész doboznyi, s ott tartottam, hogy már nem tudtam letenni a cigarettát. Elég zaklatott életet élek most is, úgyhogy nem tudtam még megszabadulni ettől a káros szenvedélytől. Próbálkoztam már rágóval, tapasszal, de még nem sikerült két-három hónapnál hosszabb időre felhagynom a dohányzással."

Sokan a "határjárás" ideje alatt szoktak rá a dohányzásra, szintén az állandó stressz, idegeskedés miatt. "Nem is szerettem a cigarettát addig - meséli János -, ameddig nem kezdtem el járni Magyarországra egy kis cserekereskedelmet folytatni. Sokat idegeskedtem, aztán egy alkalommal az egyik "sorstársamtól" kértem egy szálat, s azután nem volt megállás. A határ azóta "befuccsolt", de én azóta sem tudok megszabadulni a cigitől..."

A dohányzás elkezdésének harmadik oka lehet a szűkebb családi kör viszonyulása a cigarettához: ha a családban az egyik vagy mindkét szülő dohányos, akkor nagy a valószínűsége, hogy a gyerek is az lesz, mint ahogyan István esete is ezt igazolja. "A családomban édesanyám és édesapám is cigarettázik, így amikor én is kipróbáltam, nem szóltak érte semmit. Amúgy semmilyen indok nem kényszerített arra, hogy rágyújtsak, egyszerűen tetszett nekem a dolog."

A szakemberek szerint a dohányzásról való leszokás egyik legelengedhetetlenebb feltétele az akaraterő, s hogy mindig ott lebegjen a szemünk előtt egy cél, amiért kitartunk. Természetesen ez sem ritka eset, ahogyan azt Attila példája is jól szemlélteti. "Tizennégy éves koromtól rendszeresen dohányoztam. Az elején kaptam néhány nyaklevest a szüleimtől, később beletörődtek a dologba. Tizenkét éven keresztül mindennap 25-30 szálat is elszívtam, amikor egy nap elhatároztam, hogy abbahagyom. Egyszerűen már nem éreztem magam jól. Az elején, úgy egy fél évig nagyon nehéz volt, ahová csak bementem, mindenütt kínálgattak cigivel vagy dohányoztak. Kibírtam, s ehhez csak végig kellett vinni az elhatározásomat, így sikerült."

snic