Meglesett agyműtét

Beregszász archív filmeken

2008. május 30., 10:00 , 385. szám

A Budapesten élő Kodolányi Sebestyén, a Balázs Béla Stúdió Filmarchívumának vezetője, film-és médiaművész portré-dokumentumfilmet készít a Beregszászban élő Nagy Béláról.

De ki is lehet az a Nagy Béla, akit ennyire érdekesnek tart egy magyarországi profi filmes? Első hallásra nem is olyan különleges ember. Sárosorosziban született 1951-ben, majd a Huszti Kultúrfelvilágosító Szakközépiskolában tanult, ahol az oklevele megszerzését követően óraadó tanárként dolgozott. 1977-ben színésznek szegődött a Schóber Ottó által vezetett Beregszászi Magyar Népszínházhoz, azóta különféle beosztásokban dolgozott a kezdetben Beregszászi Járási, ma Városi Kultúrházban. Jelenleg ő a Beregszászi Magyar Népszínház rendezője. Talán a hangját ismerik legtöbben a beregszásziak közül: ő az, aki már több mint harminc éve tájékoztatja a lakosságot a városban zajló programokról és kulturális eseményekről a kultúrházra szerelt hatalmas hangszórókból.

- Hogyan született a portréfilm ötlete? - kérdeztem Kodolányi Sebestyéntől.

- Tíz évvel ezelőtt Kárpátalján szerettük volna forgatni Tarr Béla Werckmaister harmóniák című játékfilmjét. Akkor bejártuk egész Kárpátalját. Sok érdekes helyszínt találtunk, több jelenetet Beregszászban és Nagyszőlősön akartunk felvenni. Viszont akkor még elég kemény világ volt itt, egyszerűen nem tudtuk kihozni a technikát. Elindultak a teherautók, világosítók, kamerák, de a határon nem engedték be őket. Végül egy részét "becsempésztük" a technikának, de mindössze egy jelenetet tudtunk felvenni, a beregszászi postán. Ez akkor nagy kudarc volt a film szempontjából, viszont megismerkedtem Nagy Bélával. Véletlenül rákérdeztem, hogy nincsenek-e itt amatőr filmek esetleg. Ekkor derült ki, hogy Bélának rengeteg amatőr felvétele van: két ötvenkilós zsákra való tekercset adott nekem. Így vittem el akkor Budapestre az egész beregszászi filmarchívumot. Aztán sokáig elvesztettük egymást, de átírtam a teljes repertoárt videóra. Kiderült, hogy rendkívül érdekes, a 70-es, 80-as években keletkezett anyagról van szó. Van többek között kétórás vágott anyag a Barátság Fesztiválokról, és vannak rövidebb dolgok is. Például egy dokumentáció a rongálásról. Nagyon érdekes, humoros felvétel, amikor egy teljesen tropára ment városban próbálja megmutatni, hogy a rongálásnak milyen eredményei vannak, de tulajdonképpen nem is igazán látszik, hogy mi van elrontva és mi jó. Vannak a kulturális és a sportéletet, a helyi úttörőmozgalmat bemutató felvételek, érdekes képek veteránokról, meg a szovjet női ejtőernyős válogatott beregszászi földet érésekor megszervezett műsorról az égő szovjet zászlóval. Komplett történelmi színjátékokat is rögzített a focipályán, ahogy a németek támadnak és a szovjet hősök karatés megoldásokkal teszik ártalmatlanná őket. Készített filmet egy Beregszászban elvégzett agyműtétről is, igaz, a vágott film nincs meg, mert a műtétet végző Bogdan Jurascsuk magával vitte, amikor kivándorolt Kanadába, de az itthon maradt, kivágott "nem hasznos" anyag is sokkoló. Ugyancsak érdekes jelenet, amikor a magyar delegációk megérkeznek a határon létesített almáskertbe, és a pártfunkcionáriusok közösen szedik az almát.

- De hogyan lesz ebből portréfilm?

- Amikor végre átírtam az említett filmeket, rászántam magam, hogy visszajövök Beregszászba. Kezdetben egy dokumentumfilmet szerettem volna csinálni, tehát a filmek alapján beszélgetéseket a szereplőkkel és fiatalokkal. De elkezdtük hallgatni Béla ugyancsak gazdag hangarchívumát, és annak alapján rekonstruálni a múltat. Rájöttem, hogy ez sokkal érdekesebb. Tehát a régi magnószalagok által megőrzött hangokat kommentálja Béla, majd azokra vágom rá az archív némafilmeket, így a három rétegből létrehozunk egy sokkal fantáziadúsabb szellemi teret. Így ez a film egy Nagy Béla-portré és élettörténetté alakult át, de örülök neki, mert nagyon tanulságos, jól bemutatja Beregszász és a vidék közelmúltját is.

Mi Magyarországon rettenetesen sajnáljuk magunkat a "szovjet elnyomás" miatt, miközben az itteniekhez képest egy hihetetlenül könnyed életet éltünk akkor ott. Itt sokkal valóságosabban tetten érhető, amiről ténylegesen szólt ez a Szovjetunió által létrehozott kifejezetten absztrakt kollektív tudat. Szerintem ez rendkívül tanulságos lesz nekünk, magyaroknak az anyaországban és itt, Kárpátalján is. Én egy kis pofonnak is szánom Magyarországon, hogy nézzünk mögé annak a kornak innen, Beregszászból is, és vessük össze a "mi" magyarországi kulturánkkal, szocializációnkkal azidőtájt, hogy ne sajnáljuk már magunkat annyira!

- Miért érdekes a filmeket készítő kultúrmunkás, színész és rendező Nagy Béla a nézők számára?

- A történet olyasvalakiről szól, aki tisztességesen végigdolgozta az életét az emberekért, de aki mögül kiment egy struktúra, és ez rettenetesen nehéz neki. Az volt az ideája, hogy a beregszászi és környékbeli emberek kapjanak kultúrát. Ez egy nagyon jó idea, viszont nem nagyon találjuk már manapság ezt a fajta hivatástudatot. Ma nem az a cél, hogy a szűkebb közösségemnek nyújtsak valamit, hanem az, hogy tevékenységemmel nagyon sikeres legyek, kiszakadjak eredeti közösségemből, sztár legyek, ez a trend.

Azért is érdekes az ő története, mert nálunk és itt is működik a fejekben a "kelet-európai törlés". Bár az életkörnyezet és a mentalitás annyira nem változott meg, de a fiatalságnak semmi képe nincs a szovjet időkről, amit pedig nem lenne szabad elfelejteni. A portréfilm egy kegyetlen, de jó tanulmánynak ígérkezik.

- Mikorra készül el a film, és láthatjuk-e mi is Kárpátalján?

- A felvételek most készülnek, egy-két pótlás még mindig maradt. Körülbelül június végére készül el a film. Akkor először szeretnék egy családiasabb vetítést itt, Beregszászban, ahol megnézzük a filmet, és ha működik, akkor lehetne egy nagyobb bemutató is, akár a Beregszászi Művelődési Házban.

Badó Zsolt