Olvasóink kérdezték

2008. június 20., 10:00 , 388. szám

"Mit tegyenek azok a diákok, akiknek a pontjai alapján tévesen számolták ki az osztályzatát? A lányom 131 pontra csak "3"-as osztályzatot kapott, felvételizni pedig minimum "4"-essel lehet. Ez azért nagyon furcsa, mert van, aki 117 pontra megkapta a "4"-est. És ezek nem egyedi esetek!" - írja elkeseredett levelében egy aggódó anyuka Viskről.

A probléma valóban sokakat érint, ezért a KMPSZ tett már lépéseket tisztázásának érdekében. A fejleményekről dr. Orosz Ildikót, a KMPSZ elnök asszonyát kérdeztük.

- Az eset valóban nem egyedi, és a zavar oka az, hogy a tesztek kitöltésével szerzett pontszámokat nagyon bonyolult rendszer alapján számítják át a 12 pontos osztályzatokra. Tény, hogy azonos pontszám alapján különböző osztályzatot kapott sok érettségiző, attól függően, hogy a tesztelésen például milyen arányban oldotta meg az egyszerűbb és a bonyolultabb nehézségi fokozatú feladattípusokat. A korábbi minisztériumi rendelet valóban úgy fogalmazott, hogy a felsőoktatási intézményekbe minimum 124 pontos, vagyis "4"-es osztályzatú szertifikáttal lehet jelentkezni. A szülők és a felsőoktatási intézmények érdeklődésére az oktatási minisztériumtól a rendelettel kapcsolatban értelmező levelet kaptunk, melyből egyértelműen kitűnik, hogy a felvételi kérelem benyújtásának egyedüli kritériuma a 124-es ponthatár, függetlenül az ezért kapott osztályzattól. Aki tehát elért ennyi pontot, bátran jelentkezhet. Felhívnám az érintettek figyelmét arra is, hogy a tesztek vizsgálata során kiderült, hogy ukrán irodalomból több olyan kérdés is szerepelt a tesztekben, amelyeket a nemzetiségi iskolák tanterve nem tartalmaz. Úgy lenne tehát igazságos, ha az összpontszám kiszámításakor ezt méltányolnák. Ilyen alapon az érettségizőnek jogában áll megfellebbezni az eredményt. Ezenkívül az érettségizők vagy szüleik bármilyen más visszásság, visszaélés, szabálytalanság esetén pert indíthatnak a vizsgaközpontok ellen, amihez a KMPSZ és a KMKSZ szakmai támogatást biztosítana. S végezetül ne feledjék: a megszerzett szertifikátokkal egyszerre több felsőoktatási intézménybe is lehet jelentkezni, ezt a lehetőséget igyekezzenek kihasználni.