Összetörték a Mária-szobrot

Rongálás a beregszászi kápolnában

2008. július 18., 10:00 , 392. szám

A múlt héten lapzártánk után értesített bennünket a beregszászi római katolikus közösség egyik tagja, hogy ismeretlen egyén(ek) vandálkodása miatt darabokra tört a város Szent Kereszt Felmagasztalása nevű templomának kápolnájában, az oltár fölött magasodó Szűz Mária-szobor. Az eset a római katolikus hívek és a város jóérzésű polgárai körében érthető módon nagy felháborodást váltott ki.

Bohán Béla beregszászi plébános elmondta, hogy az eset szerda délelőtt 9 és 11.30 között történt. A reggeli misét követően a hívek többsége eltávozott, csupán néhányan maradtak a templomban és a reggeltől estig nyitva tartó kápolnában, hogy imádkozzanak. Körülbelül 9 óra környékén mentek el az utolsó hívek. Délben Bohán atyának temetésre kellett mennie, ezért a harangozói és sekrestyési feladatokat ellátó Lánczi József a templomba indult, hogy elhozza a temetésen használatos papi szertartási ruhákat. Feladatának megfelelően benézett a kápolnába is, és ekkor pillantotta meg a földön több darabban heverő Mária-szobrot.

A beregszászi katolikus közösség vezetősége feljelentést tett a városi rendőrkapitányságon, akik ismeretlen tettes(ek) ellen indítottak nyomozást.

Mint Bohán atya elmondta, a szobornak igen nagy eszmei és történeti értéke van. Korábbi pontos adat nincs, de 1907-ben már biztosan itt állt. Béla atya, aki jeleskedik az egyháztörténeti kutatásokban, elmondta: több mint valószínű, hogy nem Magyarországon vagy Kárpátalján készült. A szoborra ugyanis rá volt írva a Párizs szó, tehát esély van arra, hogy Franciaországban készítették.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a továbbiakban a kápolna sorsa, történik-e változás pl. a nyitva tartás idejében, az atya elmondta: "Több mint száz éven át, két világháborún keresztül nyitva volt, miért pont most zárnánk be? Továbbra is mindenki számára nyitottan várja a híveket." Arra a kérdésre, hogy leeshetett-e magától a szobor, azt a választ kaptuk, hogy a szóban forgó évszázad alatt több földrengés is érte már a várost, s még ezek sem tudták ledönteni a szobrot.

Bohán atya közel hét éve tölti Beregszászban papi szolgálatát. Ezen időszak alatt a mostani eseten kívül kétszer történt bűncselekmény: egyszer az éjszaka folyamán a templomba törtek be ismeretlen elkövetők, amikor is egyházi kegytárgyakat dobáltak szét, egy másik alkalommal pedig a kápolnából egy nem rögzített szentképet loptak el. A kép másnap visszakerült az egyházközség tulajdonába, miután a tolvajok a görög katolikus templom előtt hagyták.

A beregszászi egyházközség vezetése hálásan fogad minden olyan információt, mely segít fényt deríteni az igazságra.

F.Zs.