A pénztárcánk is beleszól
Gasztronómiai szokásaink: a vasárnapi ebéd
A szovjet érában is megmaradt hagyományaink egyike volt Kárpátalján a hétköznapi étkezéseknél kiadósabb vasárnapi ebéd. Úgy tűnik, hogy a ránk virradt új világ fokozatosan ezt a hagyományt is elemészti.
A vasárnap volt az a nap a szovjet világban is, amikor összegyűlt az egész család, amikor templomba ment, aki vette magának a bátorságot. Az ilyen alkalmaknak a hétköznapitól eltérő étkekkel is megadták a módját. Annál is inkább megtehették ezt a szovjetkor emberei, mivel bár szegényesen éltek, az élelmiszerek viszonylag olcsók voltak, no meg a háztájiban is megtermett ez-az.
A vasárnapi ebédnek sohasem volt olyan egyszer s mindenkorra rögzült és általánosan betartott étrendje, mint például a húsvéti reggelinek, néhány általános vonással azonban mégis körülírható az ünnepi menü. A legtöbb háztartásban például húslevest tálalnak ilyenkor, sok zöldséggel és főtt hússal. A leves egyaránt készülhet marha, sertés vagy szárnyas húsából is. Ha sikerül beszerezni, a levesben főtt velős csont tartalmát is ilyenkor fogyasztották el, a levesbe való tésztát pedig a legtöbb háziasszony maga készítette a legutóbbi időkig, amikor is a legtöbb helyen kiszorította azokat a boltban vásárolható cérnametélt, eperlevél vagy csiga.
Oldandó a húsleves egyhangúságát, sokan, így például Nagyszőlősön is, készítettek még a hét végén gulyáslevest - ugyancsak sok zöldséggel és apróra vágott pörkölthússal - illetve hús- és májgombóclevest, esetleg darált hússal töltött karalábét adtak betétként a húsleveshez. Ezek az étkek azonban idő- és munkaigényességük miatt kiszorulóban vannak az étrendből.
Az első számú ízesítőnek napjainkig a csípős paprika számít, néhány helyen azonban pár csöpp gombaízt sem sajnálnak a levestől.
A főételek vonatkozásában már korántsem ilyen egységes a hagyomány. Egyetlen közös vonása a régiónként változó szokásoknak, hogy illik másodikra húsételt tálalni. A klasszikusan ünnepi ételnek számító rántott hús mellett szóba jöhet a pörkölt vagy a töltött káposzta is (Nagydobronyban például a töltött káposztát nem is ebédre, hanem vasárnapi reggeli gyanánt főzik több családban), de a levesben főtt hússal és szósszal tálalt tört burgonya sem megvetendő. Nagydobronyban a burgonyát pirospaprikával is színezték, illetve ízesítették.
Igen népszerűek voltak a szárnyas étkek is, így például Aknaszlatinán, ahol egyébként sokan a sülteket részesítették előnyben. A csirkét előszeretettel készítették paprikásan vagy egyben megsütve, töltve, s a kacsa és liba is rendkívül népszerű volt a vasárnapi asztalon.
Mezőváriban több családban tejfeles szafttal és nokedlivel tálalják a csirkét, köretként tehát nem számít egyeduralkodónak a burgonya.
Az ételhez feltálalt savanyúságok, saláták tekintetében vidéken máig az otthon elrakott uborka, paradicsom, paprika és káposzta dominál, amelyeket a városokban hovatovább teljesen kiváltanak a konzervgyári készítmények. Az egyetlen általánosan elterjedt salátaféle az ecetesen elkészített hagymás uborkasaláta, amelyet sóval, borssal és pirospaprikával ízesítenek.
Sajnos az életmódunk változásával a szokásaink is átalakulnak. Sokan vállalnak munkát idegenben, s legalább ennyien kénytelenek a vasárnapjaikat is munkával tölteni manapság. A gyakori válások is kifejtik a maguk bomlasztó hatását. Mindez nem kedvez a családi együttléteknek, amelyek egyébként sem olyan népesek és hangosak már, mint egykor, hiszen kevesebb a gyerek, az unoka, ritkaságszámba megy a sokgyermekes család.
Különösen városainkban szomorú a helyzet a vasárnapi ebéd hagyományát illetően, a falvakban még sokkal jobban ragaszkodnak ehhez a szokáshoz is. Sajnos időközben sokszorosukra nőttek az élelmiszerárak, így nemegyszer a pénztárcánk is beleszól abba, kerül-e különleges vasárnapi ebéd az asztalra.
hk
