Gyermeknap - másodszor

2008. július 25., 10:00 , 393. szám

Július 20-án a Tisza-parti Haláboron a település óvodájának bejárata színes léggömbökkel feldíszítve várta a szép számmal érkező vendégeket, akik az immár második alkalommal sorra kerülő gyermeknapra érkeztek.

Bár a meteorológiai előrejelzés szombat este esővel rémítette meg a szervezőket, végül mégiscsak szép nap köszöntött a rendezvényre. A tágas udvar árnyas fái alatt kialakított nézőtéren foglaltak helyet a szülők és vendégek, hogy megtekintsék a gazdag programot.

A köszöntők után a kulturális programok során elsőként az óvoda kicsiny szereplői és a helyi általános iskola fiataljai léptek "színpadra", akik énekekkel, szavalással és tánccal mutatkoztak be. Majd a vetélkedőket kedvelők örülhettek, ezekből ugyanis a továbbiakban nem volt hiány: zsákban ugrálás, búza közötti aprópénzkeresés, tűsarkú cipőben való futás következett. A szereplők és a vetélkedők résztvevői gazdag ajándékokat - tanszereket, plüssállatokat stb. - kaptak a szervezőktől. Volt még légvár, valamint rengeteg szendvics, üdítő és fagyi. A szervezők a felnőttekről sem feledkeztek meg: dolgos és ügyes kezű hölgyek az óvoda étkezdéjében nagy halom szendvicset készítettek, melyeket szeretettel kínáltak.

A jól sikerült gyermeknap a kicsik táncmulatságával ért véget, melyhez a zenét a népszerű Bózsár család szolgáltatta.

F.Zs.