Erdélyi magyar belharc

Parlamenti választások előtt Romániában

2008. augusztus 1., 10:00 , 394. szám

A közelgő parlamenti választások előtt egyre forróbb a hangulat az erdélyi magyarság körében; annál is inkább, mivel az anyaországból is segítenek borzolni az amúgy is zaklatott kedélyeket.

Az erdélyi magyarság megoldásra váró problémája röviden úgy foglalható össze, hogy vajon sikerül-e a két magyar politikai erőnek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), illetve a Magyar Polgári Pártnak (MPP) egységesen indulni az őszi romániai parlamenti választásokon. A kérdés már csak azért is döntő jelentőségű, mivel félő, hogy ellenkező esetben egyik politikai erő sem tud frakciót alakítani a román parlamentben, miután előfordulhat, hogy a megoszló magyar szavazatok száma egyikük esetében sem éri majd el a pártok parlamentbe jutásához szükséges 5 százalékos küszöböt.

Korábban Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke már kísérletet tett arra, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse a két párt vezetőit a közös választási szereplésről való megegyezés reményében. Erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült is elérni, hogy megkezdődjék a párbeszéd. Az RMDSZ egyfajta belső koalíciót ajánlott, amelynek értelmében az MPP a helyhatósági választásokon elért eredmények arányában (országos szinten mintegy 15 százalék) részesülne a képviselői és szenátori helyekből. Jelöltjei az RMDSZ színeiben indulnának, de megőriznék identitásukat, és csak azokban a kérdésekben kell majd egyeztetniük az RMDSZ-frakció többi részével, amikor szükséges az egységes álláspont. Az MPP ugyanakkor a két párt szabályos választási koalíciójának létrehozását szorgalmazta. Csakhogy az RMDSZ szerint a választási törvény az effajta koalíciók számára nem öt, hanem nyolc százalékos parlamentbe jutási küszöböt állapít meg, a magyarság viszont számarányának megfelelően legfeljebb a szavazatok mintegy 6 százalékára számíthat. Az MPP ekkor azt javasolta, hogy forduljanak közösen a romániai állandó választási hatósághoz, és kérjék ki annak véleményét, hogy a két szervezet alkotta választási szövetségre is érvényes-e az "alternatív küszöb".

Ezen a ponton azonban megmerevedni látszottak az álláspontok. Hiába figyelmeztetett az együttműködés fontosságára közös nyilatkozatban Tőkés László és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, közbenjárásuk látszólag hatástalan maradt. Pénteken a két párt küldöttségei ismét találkoztak Marosvásárhelyen, ám nem sikerült megállapodniuk. Az RMDSZ részéről ekkor bejelentették, hogy lezártnak tekintik az MPP-vel folytatott párbeszédet. Egy hajszálnyi választott el ebben a pillanatban attól, hogy meghiúsuljon a két párt együttműködése.

Figyelemre méltó, ahogyan a magyar média mindjárt megpróbálta "értelmezni" a helyzetet. A Népszabadság például semmi kétséget nem hagyott afelől, kit tartanak felelősnek a kialakult helyzetért. "Szász Jenőt (az MPP elnöke - a szerk.) tegnap (azaz péntek) óta senki sem tekintheti egyszerű marionettfigurának. Az ő szempontjából alighanem ez a fő üzenete a balul sikerült marosvásárhelyi RMDSZ-MPP találkozónak. Bármennyire kapacitálta is őt ugyanis Markó Béláék választási ajánlatának az elfogadására Orbán Viktor és Tőkés László, az új erdélyi magyar párt elnöke nem hagyta magát meggyőzni tőlük sem" - írja a lap elemzője. Kis Tibor írásában arra a konklúzióra jut, hogy "Szász Jenő önjáró üzemmódra kapcsolása persze azt is jelzi, hogy a Fidesz erdélyi csapásszériája még nem ért véget. Pedig a magyarországi párt gyorsan reagált az Erdélyben kialakult helyzetre. Hiszen miután a hazai párt évekig dolgozott az engedetlenkedő "RMDSZ monopóliumának" megtörésén, Szászék leszereplése (az önkormányzati választásokon - a szerk.) nyomán azonnal váltott, és az "erdélyi pluralizmus" hirdetője csont nélkül ment át az "erdélyi egység" szószólójának szerepébe. ...A dolgok pillanatnyilag úgy festenek, hogy Szász véglegesnek tetsző elvesztésével a Fidesz már egyik erdélyi magyar párt vezetésére sem képes érzékelhető befolyást gyakorolni. És ilyen még soha nem volt."

A Népszabadság jól lerántotta volna a leplet a Fidesz erdélyi "mesterkedéséről", ha nem az MPP vasárnapi nyilatkozata. A kisebbik erdélyi magyar párt elnöksége által kiadott dokumentumában ugyanis az áll, hogy a Magyar Polgári Párt tudomásul vette, hogy a választási koalícióra vonatkozó együttműködési ajánlatát az RMDSZ vélelmezett jogi aggályok miatt nem kívánja elfogadni, és ezen álláspontján nem is akar változtatni. Az MPP ezúttal elviekben elfogadja az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó ajánlatát, azzal, hogy az együttműködés részleteinek rögzítésére a szövetséggel megkezdett szakértői tárgyalások haladéktalan folytatását, a részletes együttműködési megállapodás elkészítését és pártelnöki szinten történő aláírását javasolja - olvasható a közleményben.

A labda ekkor már az RMDSZ térfelén pattogott, ám ők egyelőre nem éltek a lehetőséggel. Szerintük későn érkezett a jelzés az álláspont változásáról. Markó Béla, az RMDSZ elnöke leszögezte: "Az RMDSZ racionális, nyilvános, egyszerű javaslatot tett az MPP-nek, és megfelelő időt is hagyott a gondolkodásra... Ezt a javaslatunkat visszautasították..., rá két napra egészen más álláspontra helyezkedtek." Markó szerint ilyen körülmények között az MPP-ben e pillanatban nincs biztosíték arra, hogy az, amiben megegyeznek, a későbbiekben is érvényes lesz.

"Tőkés Lászlóval és az EMNT-vel természetesen folytatjuk a párbeszédet, vele hajlandó vagyok a politikai együttműködésről, akár a választási együttműködés lehetőségéről tárgyalni. Én őt tartom az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulás mérvadó vezetőjének, és ilyen megbeszélésre vele, valamint azokkal, akiket ő megnevez, természetesen a következő napokban is sor kerülhet" - mondta Markó az MTI-nek.

Markó szavaira reagálva Tőkés úgy nyilatkozott, nem tartja lehetségesnek, hogy az EMNT az MPP kizárásával folytasson tárgyalásokat az RMDSZ-szel. Mint a Krónikának kifejtette: "Az EMNT ernyőszervezet, és nem választási párt. Így nem is tárgyalhat konkrét választási együttműködésről. Legfeljebb csak abban a mértékben, ahogyan Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke javasolta: alakuljanak regionális tanácsok, amelyek keretében akár az MPP, akár az RMDSZ autonómia mellett elkötelezett jelöltjei pályázzanak parlamenti tisztségre" - magyarázta elképzelését az EMNT elnöke.

Hétfőn a püspök kezdeményezésére az EMNT és az MPP képviselői Nagyváradon egyeztettek. A felek megállapodtak abban, hogy Tőkés László folytatja közvetítői szerepét, telefonon tovább egyeztet Markó Bélával, s a következő napokban kiderül, miként alakulhat a párbeszéd a két szervezet között. Reméljük, a megállapodás létre jön, ezúttal budapesti kommentárok nélkül.

hk