Paleolit kori leletek Nagymuzsalyban és Rakaszon

Régészet

2008. augusztus 1., 10:00 , 394. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (KMF) hagyomány, hogy minden tanév végén régészeti gyakorlatot szerveznek az I. évfolyamos történész hallgatók számára, mely nagy népszerűségnek örvend körükben. Idén július 21-26. között Nagymuzsalyban és a huszti járási Rakaszon (Rokoszovón) kóstolhattak bele a főiskolások a régészet tudományába.

A gyakorlat Nagymuzsalyban vette kezdetét Rácz Béla és Zseliczky Zoltán főiskolai tanárok vezetésével. A csapathoz csatlakoztak a tavalyi gyakorlaton kedvet kapott másodikos hallgatók is. Az ifjú régészek a település iskolájában szálltak meg, innen indultak mindennap feltáró útjaikra.

Mint Rácz Béla lapunknak elmondta, azért Nagymuzsaly lett a "főhadiszállás", mivel az előzetes kutatási tapasztalatok alapján bizonyítást nyert, hogy a település környékén - Beregszász körzetéhez hasonlóan - elterjedt volt az aurignaci (orinyáki) kultúra, amely a kései paleolitikumban virágzott. Főleg a párhuzamos élű, pengeszerű kőeszközök a fő jellemzői.

A kíméletlenül zuhogó eső ellenére rendben zajlott a gyakorlat. A hallgatók a tanárok irányításával - figyelembe véve a környék kőzettani sajátosságait - próbaásatásokat végeztek, s ennek eredményeként megismerkedtek az ásatás folyamatával. Ezenközben igen érdekes leletek - többek között egy kőből készült lándzsahegy - is előkerültek.

A gyakorlat második szakasza Rakaszon folytatódott, mely arról nevezetes, hogy a megyében egyedül itt van obszidián-lelőhely. Itt zömmel kőszilánkok kerültek elő a kései paleolitikumból.

A gyakorlat ismételten bebizonyította: azon túl, hogy a terepmunka maradandó élmény a régészet ifjú szerelmeseinek, gazdagítja helytörténeti leleteink tárházát is.

fzs