Egyszerűsödik a vízumeljárás

A Külügyminisztérium tényleges szűrést vár el a magyar szervezetektől

2008. augusztus 8., 10:00 , 395. szám

Augusztusban egyszerűsödik a schengeni vízum igénylése a magyarigazolvánnyal és a két kárpátaljai magyarságszervezet - a KMKSZ vagy az UMDSZ - egyikének felelősségvállalásával rendelkezők számára. A magyar Külügyminisztérium a kárpátaljai és a vajdasági magyar szervezetek megkeresése alapján (a vajdasági magyar szervezetek egyelőre nem vállalták a programban való részvételt - a szerk.) érzékelve azt a problémát, hogy a rokoni kapcsolatokon kívül az anyaországban élő és az annak határain kívül rekedt magyarok között az idők folyamán egy sor egyéb - üzleti, kulturális, baráti - kapcsolat is kialakult, saját hatáskörében úgy döntött, hogy két ország vonatkozásában bevezeti az elismert határon túli magyar szervezetek által adható garanciavállalás intézményét, amely a magyarigazolvánnyal együtt támogató dokumentumként jelentősen megkönnyíti a magyar-magyar kapcsolattartást.

Július 31-én a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának épületében dr. Berta Krisztina, a magyar Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának vezetője megbeszélést folytatott a két kárpátaljai magyar szervezet és a történelmi egyházak képviselőivel a vízumigénylés terén augusztus 1-jei hatállyal bekövetkező változásokról.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón dr. Berta Krisztina örömmel jelentette be, hogy a két magyar szervezet hathatós segítségével sikerült megállapodásra jutni a garanciavállalással kapcsolatos eljárás részleteiről. Mint jelezte, augusztus 1-jétől a magyar konzulátusok a schengeni vízum kiadásánál a vízumeljárásnál szükséges utazási cél igazolásaként el fogják fogadni a magyarigazolványt, a beutazás és tartózkodás anyagi feltételére pedig a két magyar szervezet egyikének elnöke, illetve elnökhelyettese felelősségvállalási nyilatkozatot ad.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a két magyar szervezet saját hatáskörben dönt a jótállási nyilatkozat kiadásának részleteiről. Az igénylésnek feltétele lesz a magyarigazolvány felmutatása. A nyilatkozatok kiállításánál a KMKSZ figyelembe veszi a történelmi egyházak, illetve a KMPSZ ajánlását is. A vízumkérelmet továbbra is személyesen kell benyújtani a kérelmezőknek az illetékes magyar konzulátuson (Ungváron vagy Beregszászban). Tehát: a fényképes vízumigénylő űrlapot, a díjbefizetési nyugtát, a biztosítási szelvényt, az érvényes útlevelet, a magyarigazolványt és a két említett szervezet egyikének az elnöke vagy meghatalmazottja által aláírt és lebélyegzett garancialevelet kell felmutatni.

A KMKSZ a garancialevéllel anyagi és erkölcsi felelősséget vállal minden támogatott személyért. A magyar érdekvédelmi szervezetek felelősségvállalására éppen azért van szükség, hogy a Magyarországra készülők beutazásával és tartózkodásával kapcsolatban probléma és visszaélés ne legyen. Fontos szempont a jövőre nézve azonban, hogy az esetleges visszaélések esetében a Külügyminisztérium felülvizsgálhatja majd a könnyítés fenntartásával kapcsolatos álláspontját - jelezte dr. Berta Krisztina. Ugyanakkor, mint hozzátette, a vízumkiadással kapcsolatban továbbra is a konzuloké a döntési felelősség. (Kárpátalja/hk)