Segítség, tatarozunk!

2008. augusztus 15., 10:00 , 396. szám

Időről időre szinte mindenki átéli azt a rémálmot, amit a lakásfelújítás jelent mifelénk. Mindjárt szögezzük le, nem azokra az apró kellemetlenségekre gondolunk, amelyeket a lakás időleges lakhatatlanná válása okoz tatarozáskor, hanem arra az állandó feszültségre, amellyel a szervezés és lebonyolítás jár.

A problémák már jóval a tulajdonképpeni felújítás előtt elkezdődnek, amennyiben jó mesterembert, pláne többet egyszerre nagyon nehéz szerezni. Az igazán népszerűek, azaz a jól és gyorsan dolgozók néha hónapokra előre le vannak foglalva, különösen a nyári hónapokban. Botcsinálta szakembert persze mindig találhatunk, de ezek munkája értelemszerűen kockázatokkal jár. Hatványozottan nehéz kivitelezőt találni, ha teljes lakásfelújításra van szükség, sok kisvállalkozó ugyanis nem szívesen vállal ilyesmit.

Mégis, azt kell, hogy mondjuk, az utóbbi időben sokat javult a helyzet ezen a téren. Az első kárpátaljaiak még a kilencvenes években magyarországi, nyugat-európai vendégmunkásként tanulták ki a modern vízvezeték-szerelést, festést-mázolást stb. Szükség esetén tehát vannak, s napjainkban egyre többen, akik minőségi munkát végeznek, a legújabb technológiák alkalmazására is képesek. Miután pedig elmúlt a kilencvenes évek gazdasági válsága, s valamivel több lett a lakosság pénze, egyre több az olyan vállalkozás is, amely vállal, s szakszerűen ki is vitelez minden, a ház vagy lakás felújításával kapcsolatos munkát.

A kérdés ilyenkor az, meg tudjuk-e fizetni a minőséget és a gyorsaságot. Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy egy viszonylag szűk, tehetősebb réteget leszámítva még mindig nem. Elsősorban ennek tudható be, hogy legtöbbször maradnak a feketemunkások, ők legalább az áfát és a különféle adókat nem fizettetik meg velünk.

Érzékeltetendő az árakat, elegendő, ha annyit mondunk, hogy manapság 80-100 hrivnyás napidíj alatt valamirevaló segédmunkást sem igen találunk, a mesteremberek pedig általában még ennél is többért vállalnak csak munkát. Más oldalról megközelítve a tarifákat, gondoljunk arra, hogy egyetlen négyzetméter fürdőszobacsempének a felrakása legalább 6-10 dollárba kerül. Ha pedig "hivatalosan", számla ellenében kívánjuk végeztetni a munkát, számolnunk kell azzal, hogy a kiadásaink megközelítőleg 50 százalékkal nőnek.

Sokak bánatára a hagyományos építési-szerelési technológiák és anyagok hovatovább végérvényesen kimennek a divatból. Félreértés ne essék, továbbra is vannak szép számmal, akik például vályogból rakják a falat, mésszel festik ki a szobát, s igazi fából készült ablakokat és ajtókat építenek be, de a többség már elmozdult az újabb, s főleg az olcsóbb, tartósabb és nem utolsósorban hozzáférhetőbb, könnyebben felhasználható anyagok irányába. Vályogtéglát például csak azoknak kifizetődő alkalmazni, akik az előállító közelsége miatt olcsón meg tudják oldani a szállítást, s így is csak akkor, ha az adott esetben más megrendelők nem verik fel helyben az árakat. Így - elsősorban vidéken - elérhető, hogy egy vályogtégla ne kerüljön 1,20-1,50 hrivnyánál többe. Ellenkező esetben marad a hagyományos vörös tégla, amelynek az ára darabonként 2,50 hrivnyánál kezdődik (+ szállítási költség). Figyelembe kell azonban vennünk, hogy a hagyományos tégla Kárpátalján Ungvárt és Munkácsot kivéve szinte mindenütt hiánycikk, így valószínűleg mindent beleszámítva csak a jelzett alsó árnál drágábban jutunk hozzá a legelterjedtebb építőanyaghoz. Ma már a legkülönfélébb kialakítású és minőségű téglák és úgynevezett építési blokkok léteznek, de a vidéken élőknek számolniuk kell a helyzetükből adódó hátrányokkal. A legtöbb kárpátaljai járási központban ugyanis nem szerezhetők be közvetlenül a szükséges anyagok. A helyi viszonteladók általában legalább egyhetes határidővel vállalják, hogy beszerzik a keresett téglákat az ungvári vagy munkácsi lerakatokról. Az ilyen portéka azután a rárakódó pótlólagos költségektől érthető módon drágább lesz. Igaz, a messziről érkezett áru minősége legtöbbször jobb, mint a helyben vetett tégláé.

Legalább ennyire problémás a munkálatokhoz szükséges homok és mész beszerzése is. Homok például a legtöbb kárpátaljai településen üzletben vagy lerakaton egyáltalán nem kapható, s ha sikerül is megtalálni a megfelelő szállítót, számítsunk rá, hogy egy traktor-utánfutónyinál kevesebbet aligha rendelhetünk; még akkor sem, ha csupán 9-10 vedérnyire van szükségünk. Az ár pedig így legalább 120-140 hrivnya lesz. Ami a meszet illeti, sok mesterember a beszerzés és az alkalmazás nehézségei miatt eleve lemondott már a használatáról, s inkább a különféle, könnyen beszerezhető és alkalmazható adalékanyagokat részesíti előnyben.

Akinek a nyílászárói megértek a cserére, s körülnéz a kereskedőknél, asztalosoknál, meglepődve tapasztalja, hogy a jó minőségű fából készült, hozzáértő asztalos által elkészített ajtó vagy ablak hovatovább drágább, mint a műanyagból és fémből eszkábált, úgynevezett aluplaszt készítmények. Összehasonlításképpen: egy lakótelepi lakás egyetlen átlagos méretre szabott ablaka keretestül, üvegestül és beszereléssel együtt már ezer hrivnya körüli áron megkapható 2-4 hét szállítási határidővel, s általában 2-5 év garanciával. Ugyanez a fával dolgozó asztalosoknál legalább ennyibe, esetenként pedig még többe is kerülhet, már amennyiben találunk az elvárásainknak megfelelő minőséget produkáló szakembert és megfelelő faanyagot. Arról nem is szólva, hogy a jó mesteremberek legtöbbször annyira el vannak halmozva munkával, hogy nemegyszer fél évet vagy még többet is várnunk kell a megrendelt ablakokra-ajtókra, garanciára pedig nemigen számíthatunk. Nem csoda, hogy településeinket hovatovább ellepik az egy kaptafára készült jellegtelen és igénytelen aluplaszt nyílászárók.

Aki mostanság tatarozott, az már tudja, hogy az ördög a részletekben rejtezik. A modern vízvezeték-szerelési, csemperakási, belsővakolási technológiák rengeteg különféle speciális alkatrészt, segédeszközt és adalékanyagot kívánnak. Nem csoda, hogy az ezekkel való kereskedés látványosan feltörekvő ágazatává vált a kereskedelemnek. Az egyszeri lakástulajdonos, aki a tatarozás előtt előzetes árkalkulációt végzett, ám képzelete ezen a téren leragadt a gipsznél és a meszelőnél, munka közben elképedve tapasztalja, hogy százféle apró csavarral, csőbilinccsel, tömítőgyűrűvel, oldószerrel és adalékanyaggal stb. nem számolt, amelyeket bizony mind be kell szereznie. Ezek az apró, általában csak néhány hrivnyás tételek aztán szépen összeadódnak, s idővel meglepően tetemes összegeket képesek kitenni. Még szerencse, hogy legalább a beszerzésükkel nem kell annyit bajlódnunk, mint anno, az "átkosban".

szcs