Örömhír Tábor a Nagyhegyen

2008. augusztus 22., 10:00 , 397. szám

A Beregszásztól 9 km-re található beregi Nagyhegyen ezen a nyáron immár kilencedik alkalommal szervezett Örömhír Tábort a Gyermek Evangelizációs Közösség (GYEK). A táborban június 29-augusztus 24. között a GYEK által megyeszerte működtetett Örömhír Klubok fiataljai vettek részt hét turnusban.

A népszerű programról Barta András misszionárius, a GYEK főállású munkatársa tájékoztatott bennünket, aki elmondta: településenként az Örömhír Klubok azon 10-13 éves tagjai vehettek részt egy-egy hetes táborozáson, akik rendszeresen jártak a GYEK által szervezett házi gyermek-bibliaórákra. Ez tehát egyfajta jutalomtáborozás volt a résztvevők számára, akik Kárpátalja több mint 60 gyülekezetéből érkeztek.

A tábor evangelizációs alkalmai során a gyerekeket keresztyén erkölcsre, Jézus Krisztus és a Biblia üzeneteire tanították a GYEK által képzett munkatársak - közösségben és csoportos foglalkozásokon elmélyítve az egymás iránti szeretetet és a krisztusi tanítások jobb megértését. Emellett természetesen változatos programok - játékok, sportvetélkedők, kirándulások stb. - segítettek kielégíteni a gyerekek fejlődése szempontjából ebben a korban rendkívül fontos mozgásigényt. Mint megtudtuk, a GYEK nemcsak a magyar nyelvterületen végez tevékenységet: a környező országok számos területén végez evangelizációs munkát. Így például Lembergben, ahonnan egy hétre ukrán fiatalok érkeztek hitoktatóikkal a táborba.

Idén újdonságként nem sátrakban, hanem egy 130 fő elszállásolására alkalmas, többszintes épületben zajlott a rendezvény, melyet a korábbi évek kellemetlen esős nyarainak emlékei miatt véltek fontosnak felépíteni a szervezők. A haszna mindjárt megmutatkozott a júliusi hatalmas esőzések alatt, a programok ekkor kizárólag az épületen belül és környékén zajlottak. "Érdekesség viszont - mondja Barta András - hogy a gyerekek mindennek ellenére jobban kedvelték a régebbi megoldást, vagyis a sátorbeli életet. Érdemes ezen elgondolkoznunk: lehetséges, hogy a jövőben az időjáráshoz viszonyítva határozzuk majd meg a helyszínt és a programokat."

A hét héten keresztül zajló Örömhír Táborban idén közel hétszázan vettek részt.

fzs