Szlovák feketemunkások Kárpátalján

Hazatérnek a vendégmunkások

2008. szeptember 19., 10:00 , 401. szám

Visszatérnek Ukrajnába a környező országokból a kárpátaljai vendégmunkások, akik a jó kereseti lehetőségek miatt nagyrészt inkább Kijevben vállalnak munkát.

A korábban Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban dolgozó kárpátaljai vendégmunkások immár Ukrajnában keresnek maguknak munkát, közel egyharmaduk az ukrán fővárosban dolgozik, ahol a fizetések nem rosszabbak, mint Európában, közölte munkácsi sajtókonferenciáján Jurij Fuscsics, a Kárpátaljai Megyei Foglalkoztatási Központ igazgatója.

A szakember szerint a jelenleg külföldön munkát vállaló mintegy 70 ezer kárpátaljainak mindössze két százaléka dolgozik legálisan. Mint elmondta, az idei év nyolc hónapja során a megyében alig több mint százan kaptak külföldről hivatalos munkavállalási engedélyt.

Fuscsics azt is közölte, hogy a megyében 400 külföldi állampolgár dolgozik legálisan, de nem kevés a feketén munkát vállaló külhoni sem, az építkezéseken például szlovákokat foglalkoztatnak engedély nélkül.

Az 1,3 milliós Kárpátalján egyébként a foglalkoztatottak aránya 59,6 százalék, a hivatalosan nyilvántartott munkanélkülieké 7,1 százalék, miközben 19 ezer álláshely vár betöltésre. (Kárpátalja/MTI)