Sztálin mint példakép

Új történelemkönyv Oroszországban

2008. szeptember 19., 10:00 , 401. szám

A Kreml ösztönzésére az orosz ifjúság újraértékeli Joszif Sztálin szerepét a történelemben Oroszországban. Ma a vezér inkább hős, semmint gonosztevő.

Tettei igazolódtak, szükségszerűek voltak, beleértve a repressziókat is. Sztálin a legjobb vezető mindazok közül, akik valaha is kormányozták Oroszországot. Ezek a tézisek következnek abból az új Oroszország története-koncepcióból, amelyet az iskolák és felsőoktatási intézmények számára dolgoztak ki. E tanév kezdete óta Oroszországban olyan tankönyvekből tanulnak, amelyeket ezen koncepció alapján írtak.

Oroszországnak hősök kellenek. Sőt, birodalomként egyenesen legendákra van szüksége. A jelenlegi politikai helyzetben Sztálin bizonyult a legelfogadhatóbb variánsnak: egy erős, magabiztos, alacsony növésű ember felemelte a térdre kényszerített országot. Személye csodálatosan beleillik abba a nagy országról szőtt mítoszba, amelyet napjainkban egyre aktívabban szövögetnek Oroszországban.

"Tudva a repressziókról, a túlkapásokról, az emberek mindezt megbocsátják Sztálinnak, mert egy erős államférfit látnak benne - magyarázza Gennagyij Zjuganov, az Orosz Kommunista Párt vezetője. - Az országnak egységében volt az ereje. Most pedig Ukrajna kúszik a NATO-ba, utána csúszik Grúzia, ahol a helyi Zsirinovszkij jutott hatalomra. Az emberek látják mindezt, és Sztálinra szavaznak. És jól teszik."

Bármennyire elképesztő is az orosz főkommunistának ez a megnyilvánulása a demokrácia értékeiben hívők számára, kétségbe vonhatatlan tény, hogy nézeteit igen sok orosz polgár osztja.

Az orosz iskolai oktatásban már hosszabb ideje furcsa dolgok folynak. A moszkvai oktatási minisztérium még 2007-ben jóváhagyta az idei tanévre ajánlott tankönyveket, köztük az Oroszország története 1945-2007 címűt, amely nagy botrányt kavart.

Az új tankönyv logikusan igyekszik megmagyarázni Sztálin cselekedeteit, s a vezért "az ország egy központból irányított ipari társadalommá való átalakításának következetes híve" -ként mutatja be. A terror a népgazdasági feladatok megoldásának pragmatikus eszközévé vált, olvasható a tankönyvben, Sztálin pedig a szerzők szerint hatékony menedzser volt.

A szerzők felmagasztalják a diktátor vezetői képességeit: "Sztálin egy faekés országot vett át, és atombombával hagyta örökül". A repressziók áldozatainak száma körüli esetleges "spekulációk" elkerülése végett a tankönyv szerzői gyökeresen új módszert ajánlanak a sztálinizmus áldozatainak összeszámolásához. Ez a módszer csupán a halálra ítélt vagy agyonlőtt személyeket veszi számításba. A lágerekben vagy a deportálás során életüket vesztettek szerintük nem minősülnek a represszió áldozatainak.

Az oktatási minisztériumot a jelek szerint egy csöppet sem ejtette zavarba, hogy ez a számolási mód sérti A politikai repressziók áldozatainak rehabilitációjáról szóló törvényt, amely kimondja, hogy politikai represszió áldozatainak számítanak a politikai elítéltek, a speciális kitelepítettek és a deportáltak, valamint a kényszerrel pszichikai kezelésre utaltak és az állampolgárságuktól megfosztottak.

A tankönyv a lengyel hadifoglyok kivégzését Katinban az NKVD által teljesen igazságos válasznak tekinti "sok ezer vörösgárdista haláláért lengyel fogságban az 1920. évi háború után, amelynek kezdeményezője nem Szovjetoroszország, hanem Lengyelország volt". Szervezett éhínség sem volt a Szovjetunióban, annak okai "az időjárási viszonyokban, valamint a kollektivizáció folyamatainak befejezetlenségében" rejlenek - így a szerzők. Ezenkívül a szovjet csapatok bevonulása Lengyelországba 1939-ben "Ukrajna és Belarusz területeinek felszabadítása" volt, a Molotov-Ribbentrop paktum pedig válasz a Müncheni egyezményre.

Sztálinnál lényegesen kevesebb tiszteletet érdemelt ki a tankönyv szerkesztői részéről a "hiszékeny" Mihail Gorbacsov, aki hitt az USA-nak, az pedig kihasználta ezt.

A jogvédők határozottan tiltakoznak Sztálin alakjának tisztára mosása ellen, mondván, ez a politika oda vezethet, hogy a diktátor szimpatikussá válik a fiatalok szemében. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy a internethasználók többsége fiatal, akkor már késő az intés, mert Sztálin máris hősnek számít a fiatalok egy jelentős része számára.

Erre utal, hogy Joszif Dzsugasvili az élmezőnyben végzett abban az országos televíziós játékban, amelyben Oroszország legnagyobb történelmi személyiségét lehetett szavazással megválasztani. Amikor a közönségszavazás eredményeként Sztálin az első helyre ugrott, a játék szervezői ezt kezdetben spamokkal, számítógépes vírussal magyarázták. A játékszabályok alapos megváltoztatása azonban nem változtatott lényegesen a helyzeten. Az első helyezett ugyan most éppen a hős fejedelem, Alekszandr Nyevszkij, a második helyet azonban ismét csak Sztálin foglalja el, alig egy százaléknyi lemaradással.

Hiba lenne azonban azt képzelni, hogy kizárólag azok a hazafias lelkületű fiatalok látnak hőst Sztálinban, akik nem tapasztalták meg a saját bőrükön a sztálini terrort, de még a szovjetrendszert sem. A "hívők" között rengeteg a középkorú és idős ember is, akik Sztálin személyében egy rendszert, egy életformát sírnak vissza, amelyet minduntalan az elmúlt majd két évtized nehézségeivel és hanyatlásával állítanak párhuzamba. Így azután, bár annak nincs nagy valószínűsége, hogy teljesítik a kommunisták követelését, s Volgográdot ismét Sztálingráddá keresztelik át, azon nem csodálkozhatunk, ha Oroszországban rendre avatják az új emlékműveket Joszip Visszarionovics Sztálinnak. (Kárpátalja/Korreszpondent)