Magyar kar: megnyitó személycserével

Csak a pénz kell, UMDSZ-dékán nem

2008. szeptember 26., 10:00 , 402. szám

Tóth Mihály helyett Petro Lizanec professzor vezeti majd megbízott dékánként a hosszú huzavonák után hivatalosan szeptember 25-én, lapunk megjelenésével egy időben megnyíló magyar természettudományi és humán kart az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE).

Aki nyomon követte az UNE kebelében kialakítandó önálló magyar kar megszületésének kálváriáját, azt hihette volna, hogy miután az elképzelés szorgalmazói több-kevesebb sikerrel elültették a köztudatban és a hivatalokban a magyar kar létrehozásának szükségességét, s a magyar állam is több millió forinttal támogatta a projekt megvalósítását, a szervezés a továbbiakban már zökkenőmentesen halad.

Annál is inkább hihettünk a zökkenőmentes avatásban, mivel az UMDSZ-közeli sajtó már tavasz óta biztosra vette a szeptember 1-jei megnyitót. Ugyanezen források azt is eldöntött tényként kezelték, hogy a kar dékánja dr. Tóth Mihály volt parlamenti képviselő, az UMDSZ tiszteletbeli elnöke lesz, bár hivatalos kinevezéséről sosem érkezett hír.

Meglehetősen meredek fordulatot jelentett ezek után, hogy a "zöld" Kárpáti Igaz Szó augusztus 30-i számában már azt nyilatkozza Mikola Vehes, az egyetem rektora, hogy "A kar vezetőjévé dr. Lizanec Péter személyében egy olyan, Kárpátalján és nemzetközi szinten is ismert és elismert tudós professzort neveztek ki, aki egyben a magyar nyelv és irodalom tanszék vezetője, a Hungarológiai Központ igazgatója is." Ezek után nem csodálkozhattunk azon, hogy a kar némi késéssel szeptember 25-re kitűzött megnyitó ünnepségére szóló meghívókat is Petro Lizanec szignálta megbízott dékáni minőségben.

Tisztázandó a személycsere hátterét, telefonon az iránt érdeklődtünk dr. Tóth Mihálynál, mi az oka annak, hogy végül is nem ő lett a most induló kar dékánja.

- Azt hiszem, hogy ezt az egyetem vezetésétől kellene megkérdezni - nyilatkozta lapunknak a politikus. - Részükről volt nyáron egy felkérés irányomban. Én beleegyezésemet adtam erre a felkérésre. Azután közölték, hogy másképp döntöttek. Ennyit tudok mondani.

- Csak közölték a tényt, nem indokolták semmivel?

- Nem. Illetve annyival indokolták mégis, hogy ő (Petro Lizanec - a szerk.) talán a tanári kollektíva számára jobban elfogadható személy. Azt hiszem, valami ilyesmit mondtak.

Természetesen szerettük volna megszólaltatni az UNE rektorát is, ám azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Mikola Vehes szabadságát tölti ezekben a napokban.

pszv