Berija autója Ungváron

2008. október 10., 10:00 , 404. szám

Rég elmúltak már azok az idők, amikor a töméntelen Zsiguli között még szemet szúrt egy-egy külföldi gépkocsitípus. Ma már inkább az kelt feltűnést, ha a szovjet múlt valamelyik autómatuzsáleme tűnik fel az utakon.

Jurij Mikita azon kevesek egyike ma Kárpátalján, aki a maga retrogépkocsiján közlekedhet, ami esetében egy 1951-es kibocsátású ZIM-12-es. "Történelmi jármű ez - szögezi le mindjárt Mikita -, egyenesen Berija gépkocsiparkjából való."

A ZIM-et elmondása szerint Lavrentyij Berija kivégzése után a sofőrje vásárolta meg. Így került az autó Csernyigovba új tulajdonosával együtt, s a Szovjetunió felbomlását jobbára egy garázsban állva várta ki. A rendszerváltás után az autó tulajdonosa hallani sem akart arról, hogy megváljon relikviájától. Csak a férfi halála után sikerült megszereznie az özvegytől Mikitának az autómatuzsálemet.

Bár a jármű működőképes volt, Ungvárra szállítása után alapos rekonstrukción esett át. Ennek ellenére az új tulajdonos büszkén jegyzi meg minden érdeklődőnek, hogy a jármű alkatrészeinek túlnyomó többsége a mai napig eredeti. Még az autóba szerelt rádiókészülék is ugyanaz, amellyel az autó annak idején legördült a futószalagról.

Napjainkban Jurij Mikita ZIM-je fiatal párokat szállít az anyakönyvvezető elé. Piaci értéke legalább 50 ezer dollár. Ha a tulajdonosának lenne írásos igazolása arról, hogy az autó valaha Berijáé volt, az értéke még ennél is magasabb lenne. Annak idején azonban az előző tulajdonos özvegye a gépkocsi árán túl további 2 ezer dollárt kért egy ilyen igazolásért, amit Mikita sokallt, s ezért nem fizetett meg. (A kilencvenes években 2 ezer dollár még igen komoly összegnek számított). (Kárpátalja/SzZ - Palanok)