Báloztak a főiskolai gólyák

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

2008. október 24., 10:00 , 406. szám

A diáktársadalom teljes jogú tagjai lettek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elsőéves hallgatói, miután múlt pénteken átestek a gólyabál jelentette utolsó próbatételen is.

Az idei gólyabál helyszínén, az erre az estére ugyancsak átalakult Arany Páva étteremben este hat óra körül kezdtek gyülekezni a némileg megilletődött elsősök, valamint lényegesen otthonosabban mozgó idősebb diáktársaik és tanáraik. Amikor azután úgy este hét óra felé megjelentek a színpadon a James Deant és Elvis Presley-t megszemélyesítő műsorvezetők, már mintegy 200 bálozó lelkes tapsa fogadta őket.

A program "hivatalos" része az alkalomhoz illően visszafogott és könnyed volt. Csernicskó István rektorhelyettes köszöntőjében visszaemlékezve saját fiatalkorára derűsen állapította meg, hogy generációktól függetlenül mindig vannak korlátok, s a fiatalok mindig úgy érzik, szűk a mozgásterük. "Azt kívánom ennek a mai generációnak a 21. század első évtizedében, hogy ha éreznek maguk körül korlátokat, azokat próbálják meg tágítani. De miközben tágítják a korlátokat, arra azért nagyon vigyázzanak, hogy ki ne döntsék a falakat, és rájuk ne szakadjon a tető" – mondta Csernicskó tanár úr.

A főiskola hallgatói önkormányzata által szervezett bálra a rektorhelyettes szavaihoz illő műsort szerveztek a felsősök. Az 50-70-es évek hangulatát és életérzését, a rock and roll, a beat és a hippi korszak kultúráját felidéző műsorszámok egykettőre nagyszerű hangulatot teremtettek. Tovább fokozta a jókedvet, hogy a műsorvezetők a hallgatók mellett a tanárokat is igyekeztek bevonni a felhőtlen szórakozásba egy rögtönzött táncverseny erejéig.

Az elmúlt évek hagyományait követve idén is számos mókás és bizarr kategóriában választhatták meg az év legjobbjait a diákok. A győzteseknek járó okleveleket a bálon adták át például a leglógósabb, a legnépszerűbb és a legstréberebb diáknak, valamint a legszórakoztatóbb, a legsármosabb és a legunalmasabb tanárnak. De győztest hirdettek olyan extrémebb kategóriákban is, mint a legnagyobb mellű diáklány vagy a legperverzebb tanár. Ezek után talán megérti a kedves olvasó, ha ezen a ponton nem ragaszkodunk az eredmények részletes ismertetéséhez.

A műsor csúcspontja az elsősök tréfás eskütétele volt, mely ugyancsak évtizedes hagyomány már a főiskolán. A gólyák egyebek mellett szent esküvéssel fogadták, hogy mindenben idősebb diáktársaik kedvében járnak, óvakodnak a tanulástól, miközben mindent elkövetnek annak érdekében, hogy kiélvezzék a diákélet örömeit.

A móka után az elsősök nyitótáncként keringőt adtak elő, s ezzel kezdetét vette a hajnalig tartó felhőtlen mulatság.

pszv