Kanadai küldöttség Ungváron

2008. október 24., 10:00 , 406. szám

Kedden Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke fogadta hivatalában a Kanadai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség küldöttségét.

A megyei tanács helyettes vezetője tájékoztatta vendégeit a két ország együttműködésének keretében megvalósuló Regionális Kormányzás és Fejlődés program végrehajtásának menetéről. Brenzovics László elmondta többek között, hogy e pillanatra hét, a nemzetközi normáknak megfelelő infrastrukturális befektetési programot készítettek elő a megyében közel egymilliárd hrivnya összértékben. A programok olyan fontos helyi problémákra jelenthetnek megoldást, mint például a beregszászi ivóvíz minőségének javítása, hulladékfeldolgozó kiépítése Nagyszőlősön vagy a munkácsi repülőtér felújítása.

A megbeszélések során a felek javaslatokat fogalmaztak meg az együttműködés folytatására vonatkozóan az ukrajnai belpolitikai válság közepette. Mint Brenzovics László hangsúlyozta, ez már csak azért is fontos, hiszen a program befejezéséig még mintegy másfél év van hátra, s a mostanihoz hasonló találkozók jó alkalmat teremtenek az eredmények és hiányosságok értékelésére.

szcs