"Komangyirovka" Izraelbe

Zsidó arabhoz sosem szegődik dolgozni

Izrael nemcsak a számtalan történelmi és vallási emlékhely miatt lehet érdekes az odalátogató európai számára, hiszen egy modern, dinamikusan fejlődő országról van szó, annak ellenére, hogy a megoldatlan zsidó-arab konfliktus időnként háborús övezetté változtatja a térséget. Az alábbiakban Barta Ferencet, a Flextronics beregszászi leányvállalatának mérnökét kérdeztük tapasztalatairól, aki nemrég tért vissza egy kéthetes izraeli szakmai útról.

- Mostanság rémtörténeteket mesélnek arról, milyen megpróbáltatásokkal jár egy-egy repülőút a terrorveszély okán megszigorított biztonsági intézkedések miatt. Ön mit tapasztalt?

- Az utazás szervezői igyekeztek felkészíteni bennünket a várható kellemetlenségekre, szerencsére különösebb megpróbáltatások nélkül telt el az út. Kevésbé szerencsés útitársaim példáján azonban volt alkalmam megtapasztalni, mit jelent korunkban a terrorizmus elleni küzdelem.

- Izrael legtöbbünk tudatában szinte az emberiség bölcsőjeként él, amely csak úgy hemzseg a történelmi és vallási emlékektől. Volt alkalmuk megmerítkezni a múltban?

- Miután vállalati tanulmányúton voltunk kollégámmal, időnk legnagyobb részét tanulással töltöttük, így nem maradt sok alkalmunk a turistalátványosságok felkeresésére. Természetesen szabadidőnkben igyekeztünk minél többet látni és tapasztalni. Így például tettünk egy rövid sétát Názáretben, Jézus szülővárosában. Megtekintettük az Óvárosban az Angyali Üdvözlet templomát - a Biblia szerint ez az a hely, ahol Gábor arkangyal megjelent Máriának és tudatta vele, hogy ő fogja megszülni Jézust. Megismerkedtünk a világ egyik legrégebben lakott településével, Akko városával, melyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított.

Emlékezetemben mégsem csupán a történelmi emlékek országaként marad meg Izrael. Migdal Haemek például, a város, ahol a Flextornics helyi üzeme található, s ahol mi vendégeskedtünk, Tel-Aviv és Názáret között fekszik. Beregszásznyi lakosságú, modern, fejlett iparral rendelkező település, amely csak a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben indult fejlődésnek, azaz a szó szoros értelmében a zsidó állam megalakulása után érkezett telepesek építették fel a saját kezükkel.

- Milyen fogadtatásban volt részük?

- Sok mindent hallani a zsidó mentalitásról, mégis egészen más dolog az, ha az ember maga tapasztalja meg, milyenek az ottani emberek. Látnunk kellett, hogy az ottani zsidók meglehetősen bizalmatlanok az idegenekkel szemben. Szerencsére mi ebből a tartózkodásból nem sokat érzékeltünk, hiszen vállalatunk immár egy éve szoros kapcsolatokat ápol az izraeli partnerrel, így félig-meddig ismerősökként jártunk ott. Ha viszont valakit a bizalmukba fogadnak az ottani emberek, azzal nagyon segítőkészek, s nekünk módunkban volt megtapasztalni ennek előnyeit. Egyébként az élet szinte minden területén az egyszerű, racionális megoldásokhoz ragaszkodó emberekként ismertük meg őket.

- Mennyire különbözik az ottani életvitel attól, amit az európai ember megszokottnak tekint?

- Migdal Haemek közelében, egy kibuc mellett, annak szállodájában voltunk elszállásolva. A szálláshely, s a hozzá tartozó étkezde vagy étterem egyaránt amerikai mintára volt kialakítva, ezért tulajdonképpen semmi furcsát nem érzékeltünk. Ez természetes is, ha belegondolunk, hogy szinte naponta érkeztek újabb külföldi turistacsoportok a szállóba. Ugyanakkor az uniformizált viszonyok közepette is jelentős különbségekre figyelhettünk fel, például az étkezés terén. Ételeik jobbára igen egészséges alapanyagokból készülnek, sok a különféle saláta, zöldség, a húsok közül pedig a hal, a csirke és a marhahús dominál. Ami szintén lényeges, alig találkoztunk arrafelé azokkal az olcsó és általában silány minőségű gyorsételekkel - például hamburgerrel, hot doggal -, amelyek nálunk olyannyira elterjedtek. Ritkák a szinte csak cukorból álló műitalok is, annál gyakoribbak viszont a natúr gyümölcslevek.

- A kibucok, az új hazára lelt zsidó telepesek közösségei szinte legendává váltak a maguk zártságával, kommunisztikus közösségi viszonyaikkal, vallásosságukkal és nem utolsósorban elképesztő gazdasági eredményeikkel. Betekintést engednek az életükbe ezek a rejtélyes emberek?

- A kibucokat látni kell, személyesen kell megtapasztalni lakóik életét ahhoz, hogy reális képet alkothassunk róluk. Tény és való, ezeknek a közösségeknek rendkívül fontos szerepük volt Izrael felemelkedésében. Lépten-nyomon felfedezhetők annak a sajátságos, rendkívül szoros együttélésnek a jelei, amelyek ezeket a közösségeket jellemzik. A rövid időre odavetődő idegennek, amilyen én is voltam, csak ennek a közösségi életnek a külső jelei tűnnek fel. Például meglehetősen furcsa benyomást keltett bennem a lakhelyünk melletti kibuc hatalmas, leginkább katonai kantinra emlékeztető közös étkezdéje, közös személygépkocsi parkolója, amely mifelénk elképzelhetetlen volna. Irigylésre méltó volt viszont az a nagy összeszerelő üzem, amelyet működtettek, vagy az igen tekintélyes mezőgazdasági géppark. A kibucok sok esetben saját "turistalátványosságokat" is üzemeltetnek - mini állatkertet, kiselejtezett mezőgazdasági gépekből összeállított múzeumot, ritka és érdekes gyümölcsfáktól, virágoktól pompázó kerteket.

- A munka mellett milyen szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket kínál lakóinak egy-egy ilyen közösség?

- Az általam meglátogatott kibucok lakói láthatóan nagy figyelmet fordítottak arra, hogy minden feltétel adott legyen a kikapcsolódáshoz, a szórakozáshoz, a sporthoz és a művelődéshez. Általában minden hasonló település saját könyvtárat, mozit, üzemeltet. Szinte természetesnek számítanak a közösségi épületek mellett kialakított sportpályák és tornatermek. Az egyik kibucnak saját múzeuma is volt a közösség alakulása óta eltelt időszakot bemutató képekből, munkaeszközökből, használati tárgyakból. Ennek ellenére az ott élők elmondása szerint igen komoly problémát jelent az ifjúság megtartása. A fiatalok a számos lehetőség, a kényelem ellenére gyakorta szűknek érzik azokat a kereteket, amelyeket a kibuc tud biztosítani számukra, s elvágyódnak a nagyvárosokba.

- Említette az idegenekkel szembeni bizalmatlanságot, ám aligha csodálkozhatunk ezen a térségből érkező hírek hallatán. Alig múlik el nap anélkül, hogy valamilyen terrorcselekményről ne értesülnénk. Tapasztalható ez a félig-meddig háborús helyzet a hétköznapokban, az utcákon is?

- Csak saját tapasztalataimra hagyatkozhatom, márpedig az előzetes várakozásokkal ellentétben az utcákon alig találkozni rendőrrel, katonával. Például a közlekedésrendészeti ellenőrzések nálunk, Ukrajnában lényegesen gyakoribbak, mint arrafelé. A biztonsági intézkedések elsősorban a népes közösségi helyeken fokozottak. Nagyobb vagy zsidók által üzemeltetett üzletek, hivatalok bejáratánál fémdetektoros kapu, de legalábbis fegyveres biztonsági őr ál. Ott-tartózkodásunk első napjának ugyancsak megrázó élménye volt, amikor egy üzlet bejáratánál fegyveres férfi ugrott elénk, s csak rövid értekezés után derült ki, hogy az üzlet biztonsági őréről van szó, aki szeretett volna egy pillantást vetni a csomagjainkra. Rövidesen megtudtuk, hogy az illető az egykori Szovjetunió területéről vándorolt ki Izraelbe, így a beszélgetést már angol helyett orosz nyelven, lényegesen szívélyesebb hangnemben fejeztük be.

Ide kívánkozik, hogy alig kéthetes ott-tartózkodásunk során úton-útfélen találkozhattunk az egykori Szovjetunió területéről kivándorolt zsidókkal. Vendéglátóink elbeszélése is érzékeltette velünk, hogy egykori honfitársaink az Izrael lakosságán belüli jelentős számarányukon túl tudásukkal, szorgalmukkal is hozzájárultak az elmúlt mintegy negyed évszázadban új hazájuk felvirágoztatásához. A több hullámban érkező posztszovjet bevándorlóknak kezdetben saját bevallásuk szerint is voltak nyelvi, beilleszkedési problémáik, többségük azonban feltétel nélkül elfogadta új hazájának Izraelt, a zsidó állam intézkedéseinek köszönhetően pedig gyorsan sikerült beilleszkedniük az új közösségbe, jelentős létszámuk ellenére sem alkotnak valamiféle különálló kisebbséget az országban.

- Ugyancsak a hírekből ítélve, a zsidók és arabok közötti viszony távolról sem ennyire szívélyes...

- A hírek ellenére nem tapasztaltam direkt vagy látványos jeleit az ellentéteknek vagy a bizalmatlanságnak. Mindkét fél ehhez az életvitelhez alkalmazkodott, megszokták, hogy együtt élnek. A kívülálló számára néha érthetetlen módon az ott élő arabok és zsidók rögtön, szavak nélkül is felismerik egymást. Megvannak a törvényszerűségei is ennek az életnek. Mondják például, hogy zsidó arabhoz sohasem szegődik el dolgozni. Azokon a településeken, ahol alkalmam volt megfordulni, azt tapasztaltam, hogy az arab és a zsidó közösségek jól elválasztható külön negyedekben élnek. Egyszóval, számos nyilvánvaló jele van annak, hogy az arab és a zsidó két különböző, egymástól rendkívül távol álló kultúra. Az erőszak azonban, még ha a hírek néha ezt sugallják is, jelenleg nem része ott a mindennapi életnek.

- Két nép együttélését általában kiválóan jellemzik házasodási szokásaik. Gyakoriak az arabok és zsidók közötti házasságok?

- Egyáltalán nem. Nem állíthatom, hogy nem esett meg ilyesmi néhanapján az elmúlt évtizedek során, ám mindkét nép megnyilvánulásaiból kitűnik, hogy mennyire zárt, hagyománytisztelő közösségek ezen a téren, mennyire ragaszkodnak vallási előírásaikhoz a párválasztás tekintetében is.

hk