Mihajlo Martin: gyerekes játszadozás

Ruszin autonómia

2008. november 28., 09:00 , 411. szám

Nem támogatja a Kárpátaljai Megyei Tanács a ruszin szervezetek követelését, hogy a testület december 1-jéig ismerje el érvényesnek a Kárpátalja autonómiájáról tartott 1991-es népszavazás eredményét, és nyilvánítsa ki a régió autonóm státusát - közölte a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese.

Mihajlo Martin az ungvári Novini Zakarpattya című hivatalos megyei lap hét végi számának nyilatkozva leszögezte, hogy a területi autonómiával kapcsolatos kérdések nem tartoznak a Kárpátalja Megyei Tanács hatáskörébe, ahogy a krími autonómiáról is az ukrán parlament, nem pedig az ottani önkormányzat döntött. Egyúttal azt javasolta a kárpátaljai ruszin szervezeteknek, hogy hagyjanak fel - mint fogalmazott - a gyerekes játszadozással az önkormányzati státusú (autonóm) terület fogalmával. Kárpátalja soha nem lesz ruszin önkormányzati státusú terület, mert Ukrajna nem osztható fel autonómiákra - emlékeztetett.

Martin azt is kifejtette, hogy a ruszinok nemzetiségként való múlt évi elismerésével a Kárpátaljai Megyei Tanács mindössze politikai gesztust gyakorolt, az akkori döntés semmilyen jogi következménnyel nem jár.

A Kárpátaljai Ruszin Szojm és a Kárpátaljai Ruszin Néptanács nevű szervezetek október 25-i munkácsi kongresszusukon a Kárpátaljai Megyei Tanácsnak címzett memorandumot fogadtak el azzal a követeléssel, hogy ismerjék el érvényesnek az 1991. decemberi helyi népszavazás - 78 százalékban autonómiapárti - eredményét. Ellenkező esetben a két szervezet független ruszin köztársaság kikiáltását helyezte kilátásba. (Kárpátalja/zaxid.net/MTI)