Keresztyén orvosok találkozója Nagydobronyban

2008. december 5., 09:00 , 412. szám

November 29-én, immár hagyományosan advent első vasárnapja előtt tartotta soros évi közgyűlését a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesülete. Az idén 15. alkalommal megrendezett fórumra a Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonban került sor.

Bevezetőjében dr. Oroszi Pál, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, megköszönve Katkó Lászlónak, az intézmény vezetőjének a lehetőséget, hogy ismét itt találkozhatnak egymással a megye különböző felekezeteihez tartozó orvosok. A napjainkban 74 leánygyermek otthonául szolgáló intézmény egyik legkisebb lakója meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját.

Ezt követően Marosi István görög katolikus lelkész, nagybégányi parochus, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ifjúsági lelkésze, majd Dancs Róbert munkácsi református lelkész, végül pedig Szulincsák Sándor huszti római katolikus lelkipásztor előadását hallgathatták meg a jelenlévők a reménység és a hit kérdéseiről, az adventi időszak várakozásteljes beteljesüléséről.

A gyermekotthon lakóinak szívet-lelket melengető zenés, táncos, verses előadását követően dr. Vaczkó László, a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesületének titkára tartott rövid beszámolót a jelenleg 117 tagot tömörítő szervezet munkájáról. Elmondta azt is, hogy a tagsági díjakból összegyűlt pénzösszeget az idén is nemes célra, a gyermekotthon működésének megsegítésére ajánlják fel. A közgyűlés közös imával és ebéddel ért véget.(tamási)