Házelnök van, koalíció lehet...

2008. december 18., 09:00 , 414. szám

Konszolidálni kellene a politikai helyzetet, hogy legyen kinek intézkedni az ukrán állam létét veszélyeztető gazdasági válság körülményei között. Metaforikusan Ukrajna léket kapott, viharban hánykolódó hajóján a legénységnek a mentésen kellene dolgozni, nem egymást aprítani. Lehet, hogy akkor is késő, ha az egymás torkát szorongató felek azonnal egy bajnokcsapat összehangoltságával kezdenek el ügyködni, ha viszont nem, a hajó menthetetlenül elsüllyed. Hacsak egy arra járó kalózhajó meg nem csáklyázza.

Litvin házelnökké választása akár biztató jel is lehetne, hiszen sokáig nem sikerült összehozni a szavazáshoz szükséges minimum 226 szavazatot. A 240 szavazat, amit a régi-új szpíker kapott, újból egy szituatív többség eredménye, amelyben a magot alkotó BJUT-osokon és litvineseken kívül nasások és kommunisták nyomtak (gombot) vált vállnak vetve. Krízismenedzselést nyilvánvalóan nem lehet a nacionalisták és az internacionalisták tartós együttműködésére alapozni.

A többség összejöhetne úgy is, ha a Nasa Timosenko ellenőrizte részéhez csatlakozna annak Juscsenkóhoz lojális (kisebbik) fele. Az elnök azonban személyesen próbálta lebeszélni 37 volt hívét arról, hogy részt vegyenek a hármas szövetségben. Elég két embert elbizonytalanítania, és a 72 tagú nasás frakció nem tud döntést hozni a koalícióban való részvétel mellett. De ha tudna is, a maradék harmincegynéhány képviselő személyes aláírása nélkül továbbra is kétségbevonható lesz a koalíció léte.

Ha nincs koalíció, Juscsenko oszlathat, viszont az ukázt hatástalanítani lehet oly módon, hogy nem szavazzák meg az előrehozott választások költségeit. Juscsenko két fegyvere közül a fontosabbik, a parlamentoszlatás csütörtököt mondott - nem lehet vele lőni, a bicskája pedig, a frakció kicsorbult, átcsúszott a fele Timosenko ellenőrzése alá.

Az elnök törleszthetne Timosenkónak egy Janukovics-szövetség segítségével. Abba viszont nem tudja maradék 34 emberét belerángatni. Ezen bukott el Pljuscs házelnöksége. Őt a Régióknak, a kommunistáknak és a juscsenkós nasásoknak kellett volna megszavazni, hogy legyen kinek végigvinni a parlament feloszlatását. Végül is tehát egy majdanos reflex - nem közösködünk Janukoviccsal - vezetett oda, hogy Timosenkónak taktikailag sikerült lealáznia Janukovicsot és Juscsenkót egyszerre. Némi kommunista segítséggel. Lenin hithű örökösei ebben az esetben az anyagi tényezők meghatározó hatásának engedhettek az ideológiai felépítményhez képest.

Pedig a BJUT-Régiók-nagykoalíció - együttesen alkotmányos többséggel a parlamentben - már csak karnyújtásra volt. Ezúttal megvolt a szövetség megideologizálásának a bombabiztos érve is: menteni kell az országot a gazdasági válság idején. Hogy emellett kiírják az alkotmányból az erős elnöki intézményt - taktikailag Juscsenkót -, kit érdekelt volna a tömeges csődök, elbocsátások, hiperinfláció közepette.

Igaz, addig még eltelik néhány hét, talán hónap. Janukovics úgy saccolja, márciusra éri majd el a tetőpontját a szociális elégedetlenség. Hivatalosan ezt 100 nap türelmi időnek hívja addig, amikor a keleti iparbárók majd Kijevbe hozzák elbocsátott kohászaikat és bányászaikat.

Bár könnyen lehet, lesz elég kijevi is a tüntetésekhez és utcai zavargásokhoz, ha sokáig tartják elzárva a fűtést és a meleg vizet a városlakóktól, akik ezért a további közüzemi tarifák többszörösét kell, hogy fizessék, amit megtakaríthatnak majd a többszörösére emelt tömegközlekedésen, mert úgy sem kell majd munkába menniük.

Egyelőre azonban még kísérletezgetnek. Csak a fél várost kapcsolták le a meleg vízről és fűtésről, és csak pár napra. A miniszterelnök a polgármesterre, Csernoveckij meg Timosenkóra hárítja a felelősséget a történtekért. A sértett Janukovics ebbe a játszmába száll be nagy léptékben és a válság néhány fokkal mélyebb stádiumában.

A nacionalisták és Timosenko hívei pedig majd megpróbálják a keleti iparvidékek elbocsátott proletárjait saját oligarcháikra ráuszítani. "Azért nincs munkátok, mert főnökeitek ellopták a ti pénzeteket" - sulykolják majd nekik.

Az okostojás elemzők pedig előadják azt a variánst, hogy a feldühödött tömegek majd egyformán elzavarják Juscsenkót, Timosenkót, Janukovicsot és jelenleg még marginális szélsőnacionalista és anarchista vezérek zászlajai alatt vonulnak majd barikádokra.

Egyelőre azonban a vitatott létezésű koalíció krízisellenes törvényeket szavaz meg. Például megpróbálják megmenteni a zálogba tett házakat és lakásokat a kölcsönző bankoktól. Amivel annyit biztosan elérnek, hogy még nehezebb lesz hitelhez jutni. Akinek ahhoz van kedve, reménykedhet, hogy egy gyenge hatalom a rögtönzéseivel nem súlyosbítani fogja a helyzetet, hanem megoldani. Mert az ukránok szlávok, és szeretnek ünnepelni. Újév, karácsony, régi újév, ha a világ összedől is, kirúgnak a hámból.

Sz.K.M.