Az üveges, a köszörűs és az édesvízárus

2008. december 25., 09:00 , 415. szám

A régi világban akadtak olyan szakmák, foglalkozások, amelyek ma már szinte teljesen kivesztek a köztudatból. Ennek egyik oka persze a technikai fejlődés volt, illetve az életkörülmények megváltozása.

Még a szocialista rendszerben is gyakran előfordult vidékünkön a rongygyűjtő, aki faluról falura vándorolva, vagy egy meghatározott útvonalon járva gyűjtötte a rongyot, papírt, amiért cserébe valamilyen csecsebecsét, léggömböt, cukorkát, edényeket adott. "Emlékszem, mifelénk egy öreg cigány járt szekéren - meséli István -, aki "Rongya, rongya!" kiabálással jelezte, hogy mit gyűjt. A falubeliek már előre összeszedték az otthon már feleslegessé vált ruhákat, másféle rongyneműket, s azt adták oda a kosárért, seprűért vagy ami volt a gyűjtőnél. A cserealapot képező áruk nagy részét ő készítgette télen, a környékbeli árkokban növő fűzfavesszőkből fonta. Az összegyűjtött rongyot a közeli Ungvárra hordta szekéren, és ott leadta. Megérte neki ezzel foglalkozni, mert évekig járta a környék falvait gyűjtögetve."

Az üveges az év egy bizonyos szakában járta a településeket, hátán cipelve az üvegtáblákat. Mivel ezt az anyagot régebben jóval nehezebb volt beszerezni, akkoriban ez jól jövedelmező és sokat foglalkoztatott mesterségnek számított. "Mifelénk házról házra járt az üveges - emlékezik Gábor -, s bekopogott mindenhova, hogy nem kell-e valamit beüvegezni. Minden esetben már a falu elején kapott munkát. Addig dolgozott, amíg elfogyott az alapanyaga, s ez rendszerint nagyon gyorsan bekövetkezett, mert a portákon, akárhogyan is vigyáztak az üvegből készült dolgokra, rengeteg beüvegezni való akadt, ugyanis egy évben csak egyszer jött az üveges. Másnap visszatért, folytatta az előző napi munkáját, s ment tovább. Addigra persze a falubeliek ellátták megrendeléssel, amit alig győzött teljesíteni. Emlékszem, kisgyerekként nagyon rosszcsont voltam, s a barátaimmal sokszor meg akartuk tréfálni az üvegest. Kifigyeltük, mikor jön, aztán megpróbáltunk úgy szaladgálni, hogy elejtse az üveget, ami persze összetört. Így felnőtt fejjel visszagondolva nagy kárt okoztunk neki, mert aznap már semmit sem tudott dolgozni, de akkor nem törődtünk ilyesmivel."

A régi világban még nem rendelkeztek házi köszörűvel, hanem csak a fenőkő állt leginkább a rendelkezésre a vágószerszámok kiélezéséhez. Ekkor élte virágkorát a vándorköszörűs szakma, amelynek képviselői a tavaszi jó idő beállta után nekiindultak a vidéknek, s kerekes köszörűköveiken kiélezték a mindennapokban használt eszközöket: kést, ollót, metszőollót, baltát, kaszát. "Nálunk, ahogy még gyermekkoromból emlékszem - meséli János bácsi -, egy idősebb vándorköszörűs járt, aki biciklin hozta a felszerelését. Általában három-négy helyen állt meg a faluban, aztán várta a megköszörülendő eszközöket, szerszámokat. Az emberek kihasználták a lehetőséget, mert egy évben nem járt túl gyakran errefelé, úgyhogy ellátták bőven munkával."

Az édesvízárusok főleg a nagyobb városokban munkálkodtak. Utcai elárusító helyeiken általában kétféle üdítőt kínáltak a megszomjazó embernek. "Fiatalkoromban, amikor a közeli Beregszászban jártunk - emlékezik a nyugdíjas Gizella -, mindig vásároltunk a vizes zsidótól egy kis hűsítőt, mert más volt, mint az otthon megszokott. Általában kétféle, narancs- és málnaízű üdítőt árult a Méhes környékén, s a piacról kijőve meg-megálltunk a standjánál. Amikor valaki megkérdezte, hogy megéri-e neki ezzel foglalkozni, elmosolyodott az öreg, és csak annyit mondott, hogy "kopekből lesz a rubel". De másféle vízárussal is találkozhattunk abban az időben. Egy környékbeli ember, főleg nyaranta, a vonatállomásra járt vizet árulni. Felpakolta magát több kannával, azokat megtöltötte vízzel, majd felszállt valamelyik vonatra. Ott végigkínálta a portékáját a kitikkadt utasok között, akik természetesen az egészet elfogyasztották. Az árus útközben többször is feltöltötte a "készleteit", de csak kevesen tudták, hogy honnan. Később ő árulta el egy ismerősömnek, hogy amikor megállt a vonat egy nagyobb állomáson, leszállt és az állomás vécéjéből szerzett vizet... Amikor úgy gondolta, hogy eleget ment egyik irányba, akkor átszállt egy ellenkező irányba tartó szerelvényre. Jó nyári kereset volt ez neki."

snicer