Kétezer kóbor kutyát irtottak ki Ungváron

2009. január 2., 09:00 , 416. szám

Kétezer kóbor kutyát lőttek ki méreglövedékkel az év eleje óta Ungváron, nagyobbrészt szponzori támogatással.

Kilencszáztíz négylábú kiirtását a kárpátaljai megyeszékhely saját forrásból finanszírozta, erre a célra 67 ezer hrivnyát utaltak ki a város költségvetéséből. További ezerkilencven kóbor kutyát szponzori támogatásból lőttek ki darabonként 29 hrivnyába kerülő méreginjekciókat használva - közölte Ivan Krajnyikivszkij, az ungvári városgazdálkodási főosztály vezetője.

Elmondása szerint az idei év során a városban 532 személynek volt szüksége orvosi segítségre kóbor kutyák harapása miatt, 45 esetben sebészeti beavatkozást kellett végrehajtani a sérülteken. A kutyaharapások okozta sérülések gyógykezelése közel negyedmillió hrivnyába került - tette hozzá.

Az Ungváron rendkívüli mértékben elszaporodott kóbor kutyák kiirtásáról még január végén döntött a városi tanács, miután az egyik képviselő iskolás gyermekét kétszer is megtámadták és megharapták az ungvári utcákon csapatokban kószáló állatok. Az akciót a városi hatóság egy időre leállította az állatvédők heves tiltakozása és a természetvédelmi ügyészség óvása miatt.

A közegészségügyi hatóság év közben két hónapra állat-egészségügyi karantént vezetett be Ungváron, mert veszett kóbor kutya mart meg egy nőt. Ezt követően a kilőtt kutyák tetemeit hamvasztással semmisítették meg. (Kárpátalja/MTI)