Aki újjáépíttette a leégett templomot

Mártír lelkészeink: Szútor Jenő

A szovjet időkben meghurcolt, hitük áldozatává vált lelkészek közül jelen írásunkban Szútor Jenő beregszászi lelkészre emlékezünk, aki harminc évig szolgált a Vérke-parti városban.

Szútor Jenő 1890. március 18-án született a ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez tartozó Kölcsén, Szútor Endre református lelkész kilencedik gyermekeként. Hároméves korában elvesztette édesapját. Elemi iskolába Kölcsén és Beregdédában járt. A gimnáziumot Szatmáron, teológiai tanulmányait Debrecenben, Halléban és Bázelben végezte. 1916-ban szentelték református lelkésszé.

Pályáját mint segédlelkész a Torontál vármegyei Nagykikindán kezdte, majd Nagybányán és Beregszászban volt segédlelkész. Innen hívták meg Nagylónyára rendes lelkésznek, ahol három éven át teljesített szolgálatot. 1919 végén a beregszászi gyülekezet visszahívta rendes lelkésznek, állását 1920. február 1-jével foglalta el.

Felesége a nagylónyai Szeniczey Emma, Szeniczey János jószágigazgató leánya volt. István fia 1912-ben született, Magdolna nevű leánya pedig 1921-ben.

Beregszászban nagyon nehéz körülmények fogadják, az 1918. május 2-án porig égett református templom üszkös romjai még mindig ott éktelenkednek a város közepén. Beregszász lakossága egyik napról a másikra egy idegen országban (Csehszlovákiában) találja magát, amely ország hatóságai nem voltak hajlandóak finanszírozni a háborús kárnak számító leégett templom helyreállítását. Szútor Jenő kiváló szervezőmunkát végzett, a hívek adományaiból és az 1921-es csodálatos szőlőtermésből befolyt 180 000 cseh koronának köszönhetően, 1922-ben megkezdődött a templomépítés, amely megállás nélkül folyt az 1929. év őszén történt szerencsés befejezéséig. De a jelenlegi beregszászi református templom felépítésén túl neki köszönheti a gyülekezet emeletes lelkészlakását, jó üzleti érzékének köszönhetően épült a templom mellett egy akkor még az egyház tulajdonában lévő háromemeletes bérpalota, amely után bérleti díjat fizetett az egyháznak a csehszlovák Légió-bank. De az építkezések befejezése után is bámulatos ügyességgel irányította az egyházközség anyagi ügyeit, amelynek birtoka tíz hold szántófölddel, két és fél hold szőlővel és egy hegyi pincével lett gazdagabb. Mindez annak ellenére sikerült, hogy egy percig sem adta fel elveit. 1923-ban, mivel megtagadta az állampolgári eskü letételét, kiutasították Csehszlovákiából. A hívek felháborodása, beadványai, fellebbezései ellenére is el kellett hagyja családjával Beregszászt. A lelkészi család búcsúztatásán a cseh hatóságok megfélemlítése ellenére óriási tömeg gyűlt össze, majd egész kocsitábor kísérte el a 25 kilométerre lévő határig. Később Szútor Jenő a következőképpen értékelte ezt a tömegdemonstrációnak beillő eseményt: "A búcsúvételnél a lelkész személye iránt érzett ragaszkodáson kívül nagy szerepet játszott az itteni magyarság demonstrációja is a cseh hatóság erőszakos tényével szemben." A presbitérium kitartásának köszönhetően, diplomáciai úton sikerült kieszközölni, hogy nyolc hónap száműzetés után a szeretett lelkész visszatérhetett.

Szútor Jenő irányításával az anyagilag szépen gyarapodó egyház lelkileg is gazdagodott, elindította a vasárnapi iskolát. Leánykör, asszonykör és ifjúsági egyesület jött létre a gyülekezet tagjaiból. Segítették a szegényeket és rászorulókat, mindezt a meglehetősen ellenséges cseh államhatalom árnyékában, amelyről később, 1940-ben így vall: "Különösen nehézzé tette a szolgálatot a gyülekezet körében itt is, ott is feltünedező detektívek hada, akik feljebbvalóiktól kapott megbízatásukhoz híven, sóvárogva lestek minden szót, amibe az államellenesség vádját bele lehetett volna magyarázni."

Rendkívül képzett, művelt hitszónok volt, minden igehirdetése élményszámba ment. Végtelen szeretetnek és megbecsülésnek örvendett a hívek körében. Aktív részt vállalt a beregszászi magyarság kulturális életének megszervezésében. Több vallási és valláskulturális egyesület elnöke volt. Mint a Beregmegyei Kaszinó alelnöke elévülhetetlen érdemeket szerzett a város kulturális élete felvirágoztatásában, számos rendezvény kezdeményezője, szervezője volt.

István fia is református lelkész lett, 1942-ben már Nagyberegen segédlelkész, majd a Sátoraljaújhely melletti Alsó- és Felsőbereckiben lelkész. Leánya, Magdolna még 1942 előtt Indrikovics Olivér budapesti mérnök felesége lett.

A nagy műveltségű idős lelkész a szovjet megszállás után is tartotta a lelket a megalázott és megfélemlített beregszászi magyarságban. De a többi beregszászi felekezet papjaihoz hasonlóan ő sem kerülhette el sorsát, 1951-ben a szovjet hatóságok letartóztatták és Ungvárra, a KGB rezidenciájára vitték, ahol a kihallgatások során halálra verték az akkor már 61 éves férfit. (Más források szerint Irkutszkban halt meg, 1951-ben.) Feleségét kilakoltatták az általa építtetett parókia épületéből, gazdag könyvtára Kallós Béla beregardói lelkész padlására került, amelynek a viszontagságos időket túlélt értékes köteteit ma is meg lehet csodálni Józan Lajos huszti lelkész könyvgyűjteményében.

Forgon Pál, a Kárpátaljai Református Egyházkerület későbbi püspöke fél évvel később Szútor tiszteletes ágyára került az ungvári fogdában. Cellatársai elbeszélése alapján így írt Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak... című, Budapesten 1992-ben megjelent, száműzetéséről szóló könyvében: "Miklós beszélte el, hogy Sz. Jenő bácsi egy kihallgatásáról nagyon szomorúan jött vissza. Elmondta – pedig nem volt szabad beszélni arról, mi történt fent –, hogy nagyon meggyomrozták, lehet a mája is kapott ütést szegénynek. Később a lembergi központi kórházba vitték, ott meg is halt. A beregszászi templomban márvány emléktábla hirdeti jó emlékét. 30 éven át volt a gyülekezet lelkipásztora..."

dózsa