Élő adások is húsz órában

Sion Rádióstúdió, Beregszász

2009. február 6., 09:00 , 421. szám

A Kárpátaljai Református Egyházkerület, valamint a Beregszászi Református Egyházközség által működtetett Sion Rádióstúdió február elejétől lényegesen megújulva jelentkezik az Interneten. A rádió munkatársai közül ezzel kapcsolatban Birta Zoltán, a stúdió fiatal szerkesztője nyújtott tájékoztatást.

- Milyen változásokra számíthat a Sion Rádió hallgatósága?

- Február elejétől több szempontból is lényegesen megújul a rádió, remélhetőleg hallgatóink megelégedésére. Az első és legfontosabb újdonság a műsor minőségében és aktualitásában lesz tapasztalható. Míg korábban előre felvett műsorokat sugároztunk, addig most élő adásokkal is jelentkezünk. Ez annak köszönhető, hogy támogatóink jóvoltából sikerült beszereznünk az ehhez szükséges technikai felszerelést. A Miskolci Európa Rádió munkatársainak köszönhetően elvégeztük a technikai-bekötési munkálatokat.

Egy másik különösen lényeges momentum: bővül a műsoridő, ami azt jelenti, hogy közel húsz órában leszünk hallhatók a www.refradio.eu internetes elérhetőségen, mindennap 9.00 órától másnap hajnali 4.30-ig. Ezáltal éjszaka is hallgathatnak bennünket, amire megmutatkozott a hallgatók igénye, ugyanis sokan jelezték - többek között az Egyesült Államokban elő magyar közösségekből is -, hogy élnének ezzel a lehetőséggel.

Bővült a munkatársak gárdája: több új riporterrel, egy vágóval, illetve önkéntesekkel. Változik a műsorok tartalma is: mindennap friss közéleti és egyházi hírekkel, időjárás-jelentéssel, magazin-jellegű műsorokkal stb. jelentkezünk, melyek részben élő adásban lesznek hallhatók. Újdonságnak számít élő kívánságműsorunk, melyben lehetőség van dalokat kérni tőlünk, illetve üzenni is mobiltelefonon, e-mailben, skype-on stb. A kívánságműsorral mindennap 14.30-tól jelentkezünk, illetve ismétlésképpen este 18.30-tól.

- Elégedettek az elért eredményekkel?

- Igen, hiszen közelebb kerültünk ahhoz, hogy idővel létrehozzunk egy olyan keresztény rádiót, mely számos tekintetben hasznára van kárpátaljai magyar közösségünknek, s olyan értékeket mutat be, melyek segítségével megerősíthetjük helyünket a világ magyarságának köztudatában.

F. Zs.