A február még téli hónap

2009. február 27., 09:00 , 424. szám

Hogyan hat a gazdákra az elmúlt évieknél keményebb idei tél? Erről és a termelőket érintő egyéb aktuális kérdésekről lapunk állandó szakértőjét, Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a Terra Dei Alapítvány szaktanácsadóját kérdeztük.

- Sok gazdálkodót érint kellemetlenül a szokatlan hideggel visszatérő tél. Mire figyeljünk?

- Bizony, elfelejtettük az utóbbi években, hogy a február még téli hónap. Mint az elmúlt évek során többször, a minél korábbi termés érdekében igyekszünk minél korábban vetni, ültetni, ez a sietség azonban időnként megbosszulja magát. Tavaly február 26. táján már vetették az újkrumplit, idén azonban az előrejelzések szerint még március első napjaiban is fagyokra kell számítani.

A gazdák most leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy a fóliatakarás alá elültetett korai terményeket, mindenekelőtt a hónapos retket és a hagymát megóvják a fagytól. Vagy fűtenek, vagy többrétegű takarást alkalmaznak e célra. Ez utóbbi módszernek azonban az a hátulütője, hogy ha napközben is rajtahagyjuk a kikelt növényeken a takarást, akkor "megvakulhatnak", magyarán nem zöldülnek be, elpusztulnak. Ezt elkerülendő, a fagyos éjszaka elmúltával, amint felenged az idő, mindjárt takarjuk ki a palántákat.

Folytatódik a korai melegigényes növények, a paradicsom, paprika tűzdelése. Ezek a növények természetesen fűtött körülményeket igényelnek. Nagydobrony környékén néhány gazda áttért az oltott uborka termesztésére. Ezek a palánták mára odáig fejlődtek, hogy bármi történjék is, a napokban mindenképpen ki kell ültetni őket a fűtött fóliasátor alá. Úgy tudom, Verbőc környékén is készülnek már a gazdák az uborka kiültetésére.

Ne feledkezzünk meg a palántatermesztésben a növényvédelemről. Mint azt sokszor elmondtuk már, ne vigyük be melegházi palántáink közé az asszonynak oly kedves szobanövényeket, vagy bármilyen más növényt, mert a rajtuk áttelelő kártevők áttelepülnek a palántákra, s jókora kárt okozhatnak.

- Az Európai Unióban 2009-től kivonták a forgalomból gyakorlatilag az összes korábban széles körben használt talajfertőtlenítő szert. Felmerül a kérdés, mit használjanak akkor ezentúl a gazdák?

- Éppen a minap népszerűsített Kárpátalján egy magyarországi vállalkozó egy új készítményt. A Trifender az ismertetés szerint igen hatásos a talajból támadó kártevők, így például a fuzárium, a verticillium és a különféle rizoktónia-fajok ellen szabadföldön és hajtatásban is. Amennyiben beválik, alkalmazása már csak azért is igen hasznos lenne, mert természetes alapú, egy hiperparazita gombának a hatóanyagát használja fel a kártevők ellen. Az árfekvése is elfogadható. Azt tanácsolom, a gazdálkodók további információért forduljanak a Terra Dei Alapítványhoz vagy a forgalmazókhoz.

- Drágulásról hallani az élet szinte minden területén. Nagy felháborodást váltott ki a gazdálkodók körében például a gépjárműadó jelentős emelése.

- Valóban. Ami a gépjármű-adót illeti, most úgy tűnik, hogy mégiscsak rendeződik a helyzet, miután a parlament elfogadta első olvasatban a járulékok emelését visszavonó törvénymódosítást. Tudomásom szerint az ungvári piaci helyárak tervezett emelése is elmaradt az ottani kereskedők, felvásárlók és viszonteladók ellenállása miatt. A drágulás azonban ezzel együtt is igen érzékenyen érint mindenkit: a fólia, a műtrágyák árában egyaránt érzékelhető. Például egy 25 kg-os zsák foszforos komplex műtrágya, melyet előszeretettel használunk így a hajtatás elején, közel 900 hrivnyába kerül. Ez ugyancsak elgondolkodtató, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy számos zöldségfajta ára még mindig a padlón van a piacokon.

Örvendetes tény viszont, hogy némelyik konzervgyár mozgolódni kezdett, s meglehetősen nagy tömegű uborka felvásárlásához keresnek termeltetőket, különösen Nagydobrony környékén. Jelen pillanatban csak uborkára van igény, abból is a nagyszemölcsű fajtára.

szcs