A Tanár Úr

Beszélgetés Kótyuk Istvánnal

Kárpátalján talán nincs is olyan - itthon végzett - magyar szakos tanár, akivel nem Kótyuk István tanár úr ismertette volna meg a magyar grammatikát. Hisz 1963-tól 1994-ig oktatott az ungvári egyetem magyar tanszékén. De 1962 és 68 között kiváló irodalmi műsorokat is készített az Ungvári Rádió magyar adásai számára. Mára több mint 15 magyar nyelvtankönyvet írt általános és középiskolásaink számára, számtalan tankönyvet fordított magyarra orosz, majd ukrán nyelvből. Szótárakat írt és szerkesztett, rengeteg prózai művet és verset fordított magyarra. 1996 óta pedig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán oktat.

- Hogyan, miért lett nyelvész?

- Ráton születtem, szüleim földművesek voltak. Bátyámmal együtt besegítettünk a családi gazdaságba, nem riadtunk vissza a fizikai munkától. Jó tanuló, de csenevész, vékony, gyenge gyerek voltam. 1949-től a Huszton, majd Munkácson működő tanítóképző magyar csoportjában tanultam. 1953-ban kaptam tanítói diplomát. Filológiát szerettem volna tanulni, nyelvből mindig én voltam a mintatanuló. De akkor még magyar szak nem volt, hiába követeltük a kijevi és moszkvai minisztériumtól, a megyei pártbizottságtól. Nagyon sok igazságtalan hercehurca után végül orosz szakos lettem. 1958-ban kaptam diplomát.

- Kótyuk Istvánt ma elsősorban nyelvészként és műfordítóként ismerjük, de úgy tudjuk, verseket is írt.

- Fiatalkoromban valóban elindultam az irodalom útján, írtam néhány verset, de aztán fordító lett belőlem. Egy gyerekvers-kötetecske azért megjelent tőlem. Azóta inkább csak szerkesztettem mások műveit, illetve igyekeztem fiatalabb költők útját egyengetni.

- Hogyan lett fordító, rádiós, majd egyetemi tanár?

- Még ötödéves egyetemista koromban felajánlották, hogy legyek a Kárpátontúli Ifjúság című lap szerkesztője. De az párttagsághoz volt kötve, emiatt rögtön visszautasítottam. Soha nem voltam párttag, nagyon vallásos nevelést kaptam otthon. Sőt 45-től 58-ig már én is láttam egyet-mást. Anyám bele is halt volna, ha belépek a pártba.

Friss diplomásként a tanfelügyelőségre kerültem, ahonnan elkértek az akkor még teljes egészében fordításként megjelenő Kárpáti Igaz Szóhoz. Négy évig dolgoztam ott.

1962-ben kerültem az Ungvári Rádióhoz, Lusztig Károllyal készítettük a napi egyórás magyar adásokat: 20 perc politikai anyag, 20 perc zene és 20 perc helyi hírek. Ekkoriban kezdtem el lefordítani Leszja Ukrajinka Erdei rege című művét. Ezt az újság folytatásokban közölte, majd könyv alakban is megjelent.

1963-ban végre elhatározták, hogy magyar szakot indítanak az egyetemen 25 diákkal. Először csak arra kértek fel, hogy menjek el felvételiztetni. De már az első évben meghívtak tanítani is, majd fokozatosan egyre több órám lett az tanszéken. Négy évvel később már nem tudtam a kettőt összeegyeztetni, így elbúcsúztam a rádiótól. De 1968-ig továbbra is részt kellett vennem a műsorkészítésben.

A két munkahelyem mellett hozzákezdtem a kandidátusi disszertációm megírásához is, aspiránsként járt volna nekem két hónap szabadság évente, amit az egyetem nem tudott biztosítani. Így a disszertáció írása elhúzódott, csak 1974 januárjában védhettem meg nagy nehézségek árán.

- Miért ment a disszertáció megvédése olyan nehezen?

-A területi pártbizottság illetékese már közvetlenül a védés előtt kifogást emelt a disszertációm címe ellen, amelyet egyébként annak idején maga a pártbizottság javasolt. Hosszas idegtépő huzavona után mégis maradhatott a sokat vitatott téma. Nem volt egyszerű, de végül sikerült megvédenem a kandidátusi disszertációmat. A bizottság egyébként nagyon jónak értékelte a munkát. Tavaly májusban könyv formájában is megjelent a Nyíregyházi Főiskolán.

- Harmincegy évi egyetemi oktatói tevékenység után ön szervezte meg és vezette a beregszászi főiskola magyar tanszékét is.

- Ahogy elértem a nyugdíjkorhatárt, rögtön bejelentettem, hogy nyugdíjba megyek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyetemen egy szóval sem tartóztattak. Aztán Nyíregyházáról megkeresett Udvari István tanszékvezető főiskolai tanár, hogy vegyek részt a nagy Ukrán-magyar szótár elkészítésében. Majd Soós Kálmán rektor felkért, hogy vállaljak órákat a beregszászi főiskolán. Így kerültem 1996 februárjában a főiskolára, mellette napi tizenkét órát dolgoztam a szótáron. Tíz évvel ezelőtt még nagyon élveztem a főiskolai munkát, ma már nagyon fáraszt az utazás. Lemondtam a tanszékvezetésről, és idén már csak a mondattani előadásokat vállaltam el.

- De most is fordít irodalmi műveket és tankönyveket ukránból magyarra?

- Ma már csak tankönyveket fordítok. De ha összeszednénk, már biztosan lenne egy kötetre való vers és próza, amit lefordítottam: Ivan Franko-, Sevcsenko- és Fegykovics-műveket, Leszja Ukrajinkától az egész Régi mesét, Necsuj-Levickijtől a Mikola Dzserja című kisregényt, az is egy kötetre való munka. Fordítottam Kornyijcsuk-színdarabot, és még sorolhatnám. De fiatalabb koromban oroszból fordítottam udmurt népköltészetet, tatár, tadzsik és grúz költőket, már nem is emlékszem mindegyikre.

- Maradt ideje mindezek mellett hobbira, kikapcsolódásra?

- Van egy kertem, ami tele van virágokkal. Gyerekkoromtól mániám, hogy ha meglátok egy virágot, letörök róla egy ágat és megpróbálom meggyökereztetni. Ahol járok, virágot veszek, szerzek. Nemrég az ungvári tv is bemutatta egy filmben a kertem virágait, és azt, ahogy változnak az évszakok változásait követve. A kertemre nagyon büszke vagyok.

- Nemrég ünnepelte 75. születésnapját, amikor bizonyára készített valamilyen számvetést. Van-e olyan célja, terve, amit feltétlenül el szeretne érni, meg akar csinálni?

- Én soha nem terveztem előre. Sajnos általában nem azt csináltam, amit szerettem volna, hanem inkább, amit kellett. Most sincs időm unatkozni. Két-három tudományos cikket még szeretnék megírni, ha lesz rá erőm és időm.

B.Zs.