Faller Jenő Kárpátalján

Magas szintű ukrán-magyar találkozók várhatók

2009. március 6., 09:00 , 425. szám

Február 27-én Kárpátaljára látogatott Faller Jenő, a magyar Külügyminisztérium szakállamtitkára, akit budapesti sajtóértesülések szerint Göncz Kinga külügyminiszter utódjának tartanak. A diplomata előzőleg Kijevben vett részt egy az Európi Unió és Ukrajna által szervezett nemzetközi konferencián.

Faller Jenő az ukrán fővárosban találkozott a külügyminisztérium, a parlament energiaügyi bizottsága és az elnöki hivatal vezetőivel, valamint Oleg Havasi kárpátaljai kormányzóval. A diplomata a tiszteletére a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusán rendezett koktélon többek közt elmondta: "Ezek a találkozók, megbeszélések rendkívül konstruktívak, nyitottak voltak. A Kijevben végzett munka elsősorban az elkövetkezendő kétoldalú magas szintű megbeszélések előkészítése volt." Mint korábban kiszivárgott, a közeljövőben várhatóan Magyarországra látogat az ukrán külügyminiszter, a Legfelsőbb Tanács elnöke és Viktor Juscsenko államfő is.

A továbbra is rendkívül intenzív ukrán-magyar kapcsolatok aktuális kérdésein túl a kijevi megbeszélések középpontjában elsősorban a világválság kezelésének módozataival kapcsolatos tapasztalatcsere állt - jelezte Faller Jenő. Ugyancsak kiemelt téma volt Ukrajna euroatlanti csatlakozásának támogatása.

Az államtitkár a helyi magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban kifejtette: a kárpátaljai magyarság számára megnyugtató lehet, hogy a magyar kormány az elkövetkezőkben is biztosítja az eddigi támogatást. Hangsúlyozta: Magyarország továbbra is napirenden kívánja tartani az anyanyelvű oktatás kérdését, a magyar kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy a kialakult helyzeten változtasson.

Faller Jenő az este folyamán találkozott a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek és a történelmi egyházak képviselőivel, másnap pedig Beregszászba látogatott.

hk

Ki lesz a külügyminiszter?

Faller Jenő külügyi szakállamtitkár pályázik a legjobb eséllyel a külügyminiszteri posztra - írta hétfői számában a Népszabadság külügyi forrásokra hivatkozva.

A karrierdiplomataként induló Faller Jenő az Orbán-kormány idején az üzleti életben, a legutóbbi években pedig szófiai nagykövetként tevékenykedett. Mostani posztján elsősorban a tárca gazdasági ügyeivel foglalkozik.

A szerdai Magyar Hírlap viszont úgy tudja, hogy Iklódy Gábor jelenlegi svéd nagykövet lehet az, aki a május 1-jével távozó Göncz Kinga külügyminisztert váltja a tárca élén. Mindenesetre szocialista politikusok megerősítették a lapnak, hogy Gyurcsány Ferenc várhatóan nem frakciótagot, hanem "gyenge" külügyminiszternek alkalmas karrierdiplomatát keres a posztra.

A kormányfő előzőleg bejelentette: április 20-án jelöl új külügyminisztert. (Kárpátalja/MTI)

Faller Jenő államtitkár, Sziklavári Vilmos főkonzul és Bacskai József főkonzul