Megyei pedagógus-továbbképzés immár Beregszászban is

2009. március 6., 09:00 , 425. szám

A múlt év végén aláírt megállapodás értelmében a jövőben a kárpátaljai magyar iskolákban oktató pedagógusok ötévente kötelező szakmai atesztációjához nélkülözhetetlen, a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet (KMPTI) által szervezett továbbképzések részeként elfogadják a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) Kölcsey Nyári Akadémiáját. A sok pedagógus számára egyszerűbb, s nem utolsósorban takarékosabb tanfolyamlátogatási lehetőséget eredményező megállapodásról dr. Orosz Ildikót, a KMPSZ elnökét, a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatásért felelős állandó bizottságának elnökét kérdeztük.

- Mit tartalmaz a magyar szakmai érdekvédelmi szervezet és az állami továbbképzésekért felelős intézmény megállapodása?

- A KMPSZ az ungvári KMPTI-vel kötött megállapodás értelmében ebben az évben úgy szervezi a továbbképzéseit, hogy azok részben illeszkedjenek a megyei továbbképzésekhez. A KMPTI ugyanakkor vállalta: azt az egy hetet, amelyet a nyár folyamán a KMPSZ által szervezett Kölcsey Nyári Akadémián töltenek a kollégák, beszámítja az általa szervezett hivatalos és kötelező 150 órás, háromhetes továbbképzésbe, amely elengedhetetlen részét képezi a pedagógusok rendszeres atesztációjának. Ez egyébként régi törekvése a KMPSZ-nek, hiszen már 1992-ben azért szorgalmaztuk a KMPTI kihelyezett beregszászi módszertani központjának létrehozását, hogy ezt a továbbképzési rendszert koordinálja a magyar iskolákban dolgozó pedagógusok számára.

Ha a pedagógusok bejelentkeznek a járási oktatási osztályokon, a "rajonókon", hogy szeretnének a következő évben atesztálódni, annak alapfeltétele megszerezni még ebben az évben az okiratot a továbbképzés elvégzéséről. Abban az esetben, ha az ugyanazon szakra jelentkezettekből összejön egy 25 fős csoportra való pedagógus, akkor a Kölcsey-akadémia elvégzésén túl a továbbképzésből fennmaradó két további hetet sem Ungváron kell eltölteniük, hanem Beregszászban. Vagyis, a KMPTI Beregszász városában megtartja a kéthetes hivatalos tanfolyamot, a pedagógusok további egy hétig részt vesznek a nyári Kölcsey-akadémián, amit a KMPSZ visszaigazol, s ennek eredményeként a pedagógusok megkapják a hivatalos okiratot a továbbképzés elvégzéséről, amelyre eddig három hétre Ungvárra kellett utazniuk.

- A Kölcsey-akadémia kurzusait nem a megyei továbbképzésekkel egy időben rendezik... Hogyan sikerül összehangolni a két tanfolyamot?

- Ha például a KMPTI továbbképző tanfolyamát ősszel rendezik, úgy a két hét leteltével beszámítják nekik az előzőleg a Kölcsey-akadémia nyári kurzusáról kiadott igazolást, s mindjárt meg is kaphatják a továbbképzésen való részvételről kiállított hivatalos okiratot. Amennyiben viszont a KMPTI tanfolyama tavasszal van, úgy a Kölcsey-akadémia kurzusának elvégzése után közösen osztjuk ki az akadémia és a továbbképző intézet igazolását.

- Hol tart jelenleg a továbbképzésen részt vevők csoportjainak szervezése?

- Jelen állapot szerint úgy tűnik, hogy október folyamán indul majd továbbképzés a magyar szakos tanárok számára, miután máris szinte teljes a csoportlétszám. Márciusban rendezik az óvodapedagógusok és az igazgatóhelyettesek továbbképzését, júniusban pedig a tanítókét. Itt szeretném elmondani, hogy azok esetében sem vész kárba a Kölcsey Nyári Akadémián való részvétel, akiknek a jelentkezők elégtelen száma miatt nem sikerül beregszászi csoportot szervezni az ősszel. Ők még mindig jelentkezhetnek valamelyik ősszel vagy télen induló ungvári továbbképzésre. Ekkor azonban már nem a szokásos három hétig tart majd számukra a képzés, hanem csupán két hétig, miután a KMPTI ebben az esetben is beszámítja a képzési időbe a Kölcsey-akadémián töltött egy hetet. Hogy mindenki nyugodtan tervezhesse a jövőjét, a KMPSZ máris összeállította a Kölcsey-akadémia tanfolyamainak rendjét. (Lásd táblázatunkat!)

- Az elmondottakból úgy tűnik, hogy ami a rendszer sikerét illeti, sok múlik majd a járási oktatási osztályok hozzáállásán.

- Szeretném felhívni valamennyi kárpátaljai kollégám figyelmét, hogy a járási oktatási osztályok hivatalos ukrán nyelvű tájékoztató levelet kaptak ez ügyben. Elkerülendő azonban az esetleges kommunikációs nehézségeket, arra kérek mindenkit, hogy önállóan, és már most jelentkezzenek be a "rajonón" keresztül az ungvári megyei továbbképző intézetbe a továbbképzésekre. Ezzel párhuzamosan kérjük, a KMPSZ-nek is írjanak, tudassák, hogy valamelyik járási oktatási osztályon jelentkeztek olyan továbbképzésre, amelybe beszámítják a Kölcsey-akadémián végighallgatott kurzust is. Ebben az esetben jobban tudjuk koordinálni a jelentkezéseket, jobb lesz az együttműködésünk a KMPTI-vel, s nem fordulhat elő, hogy esetleg csupán 1-2 jelentkező hiányában nem indítanak beregszászi kurzusokat, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben bizony komolyan érintheti a pedagógusokat, hiszen nem olcsó az ungvári utazás és az ott-tartózkodás.

scs

A Kölcsey Nyári Pedagógusakadémia tanfolyamai 2009-ben

(A dőlttel szedett kurzusokból nem tartanak megyei továbbképzést)