A salánki íjászkör bemutatója Visken

2009. március 6., 09:00 , 425. szám

Az elmúlt hét a történelem jegyében telt a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában. Iskolánkban második éve rendezünk tantárgyi heteket, melyek keretében a tanulóinknak módjukban áll az adott tantárgyat más oldalról is megismerni. A történelemhét rendezvénysorozatával idén Károly Róbert király emléke előtt tisztelegtünk, aki 680 évvel ezelőtt, 1329-ben Visknek koronavárosi címet adományozott. A tantárgyi hét megnyitóján az iskolások egy színdarabot láthattak Károly Róbert életéről a 6.A osztályosok előadásában. Kedden délután az iskola tanulói, kicsik és nagyok korabeli táncokkal ismerkedtek a táncházban. Szerdán rajzversenyt tartottunk, ahol a gyerekek középkori várakat, templomokat, fegyvereket és címereket rajzoltak. Az elkészült munkákat csütörtökön egy kiállítás keretében mindenki megtekinthette.

A történelemhét díszvendégei pénteken a Salánki Íjászkör tagjai voltak, akik Kész Barnabás tanár úr vezetésvel rendhagyó történelemórát tartottak a gyerekeknek. Itt bemutatták a magyarság honfoglalás kori, valamint középkori fegyverzetét, ruházatát, zászlóit. Előadásuk rendkívül népszerű volt a gyerekek körében. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani nekik, hogy vállalták történelmünk életre keltését iskolánkban.

A tantárgyi hét természetesen vetélkedővel zárult, amelyen a 7., 8., 9. és 10. osztályok tanulói mérhették össze tudásukat. A vetélkedő a 9. osztály győzelmével ért véget, második lett a 7.A oszály, harmadik helyen a 10. osztály csapata végzett. A versenyzőket, valamint a rajzverseny díjazottjait oklevéllel jutalmaztuk. Köszönetet mondunk a tantestület tagjainak, akik segítségünkre voltak a rendezvénysorozat lebonyolításában.

Tudósítónk